Csak olyan országok tudják megvédeni a függetlenségüket, amelyek képesek szembenézni a realitással – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostor teraszán adott fogadásán a meghívott politikusok és művészek körében.

Orbán megtalálta a közös hangot a vele együtt ünneplő Nagy Feróval

Havasi Bertalan a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, Orbán Viktor a szerdai fogadáson emlékeztetett arra, hogy 28 éve hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot. "Emlékszem, ahogy a laktanyák kiürültek, mi csak arra tudtunk gondolni, nincs szebb látvány a távozó vendég hátánál" – mondta Orbán Viktor.

Sőt – fordult a meghívottak között lévő

Nagy Feró énekeshez – mindketten aggódtak a szovjet katonákért, "nehogy lemaradjanak a vonatról".

A miniszterelnök elmondta, a nap üzenete az, hogy csak olyan országok tudják megvédeni a függetlenségüket, amelyek képesek szembenézni a realitással. "Igen ám, de mi is az a realitás, hogyan kell tekinteni egy magunkfajta, 10 milliós országnak a külvilágra? Ellenségeket lássunk vagy inkább szövetségeseket?" – tette fel a kérdést Orbán Viktor.

A miniszterelnök tapasztalata szerint erre a válasz az, hogy ha valaki gyenge, akkor a külvilág ellenség, ha viszont erős, akkor szövetséges.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
Ahogy elnézem feró legszívesebben helyben leszopta volna.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr plágium
Ahogy elnézem feró legszívesebben helyben leszopta volna.
tudode
Ilyen az újkori úri muri az ÚFAJTÁJÁVAL!
.
Meddig verheti még más izéjével a csalánt, csapkodva a nyílászárókat!
.
Előkapta a répáját, és kizavarta, rongy', mongy'ő az oroszokat! A kis hamiska Miska!
nezelodo
"nincs szebb látvány a távozó vendég hátánál" akik magukkal vitték többek között az akkori besúgóhálózat anyagait, hogy jó lesz még később valamire. Csak nem ezért édesgeti vissza az egykor "általa" kizavart oroszokat Orbán, vagy személyesen ismerte a KGB-s Putinkát még Sz.fehérvárról?
Gauntlet
Annyira független hogy mindenféle keleti nép hazajàr ide, kémek, bünözők kapnak papírt, szökött miniszterelnökök bujkálhatnak...
kulabombaafityiszre
Seggnyaló banzáj.
Állítólag az itt összeverődöttek egy része harcolt a diktatúra ellen.
Most a seggszagtól nem érzik a diktatúra büzét.Igaz nemzet csótánya,vagy inkább patkánya?
lampa laz
Csótány invázió a zorbán kolostorban...
Eladott Ország
Csótányok egymás közt: uploads.disquscdn.com/images/6e6c420ad24e91cb7a5a362426d36a374636b43aa3a317a3de25392d739a40ee.jpg?w=600&h=402
"Sőt - fordult a meghívottak között lévő Nagy Feró énekeshez - mindketten aggódtak a szovjet katonákért, „nehogy lemaradjanak a vonatról”." Mondja ezt az az Orbán aki félévente leszopja Putyint, és aki most engedi be Bp-re a KGB bankját. Ocsmány hazaáruló szar. Ez már a kulturkampf?
dr. prédikátor
@Dr plágium: Nyugi lehet meg is tette valamelyik klotyóba!!!nem áll a csótánytól távol!!!
Yoda69
Ilyen az amikor a nemzet csotanya lemegy patkanyba.
Eladott Ország
Ennek a világszínvonalú politikai kalandornak az egész életműve, aki koporsókon csimpaszkodva, agresszív kappanhangon óbégatva helyezte fel magát a közélet színpadára, és annyira jól sikerült a mutatvány, hogy lassan beledöglünk. Ha nem a 3-as metrón a 35 fokban (büfékocsi nem kéne, parasztok?), akkor az elmúlt 30 év szabadságába elkerülhetetlenül. Mekkora nagy szabadság a szovjetek elhajtásától 30 év alatt visszajutni Putyin ánuszáig, nem igaz?
Ekkora marhaságot! Orbán hajtotta el a "szovjeteket"? Összeszarom magam!
silber13
Egy szélhámos bomlott agyú hadoválását hallgatja a nyaloncnak kiváló, de zenésznek csapnivaló, kiöregedett nótafa.
bencemacska
Az egész banda hányinger.
Nagyon benne van a pixisben a szili is! Még az sem zavarja ezt a hülye pi..t, hogy ez is beismerő vallomás. /sokadik!!!/
Dr.Doktorovics trinitron dr.
És együtt elénekelték a 8 óra munka 8 óra pihenés 8 óra szopakodást !
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Azt hittem missis Lipton áll orbán mellett a Csengetett milordból.
CsipkeRózsa
Érdemes volt ezt a nagy erkélyt az épülethez ragasztani, minden vendég itt álldogálhat.
Commenter
@CsipkeRózsa: leszakadhatott volna orbán és nótáskedvű szégyencelebjei alatt: nagyrészt a Szabadság? Koncert? fellépői voltak, plusz olyan sportolók mint Görbicz, Nagy L, Király G, sportolói teljesítményüket elismerem, de emberileg a szememben nullák.
Commenter
Okádékok. Egytől egyig. "Miss Lipton" az Réka, az eredeti István a királyból azaz Sebestyén Márta. Szinte a teljes szereplőgárda ott van...
bencemacska
@Pálinkafőző Rézüst: ma, 13:20
Ne tedd, nem érnek annyit valamennyien együtt, hogy összerázd a gyomrod!
Commenter
@bencemacska: felvillant a videón az egyre inkább baltaarcú mosónő is. Még durvábbak a vonásai a kor előrehaladtával.
bencemacska
@Commenter: ma, 14:23
Igen láttam, sőt az egy szál virággal is. Nem "firstlady" formát mutatott.
Nekem mindig József Attila jut eszembe róla: "...mert a mosónők korán halnak".
Commenter
@bencemacska: ő idomult bele a "mosónő" szerepbe. Jogász végzettsége van, lehetett volna egy Hillary Clinton tipusú valaki is, azonban a jogász végzettségét csak a földmutyiknál kamatoztatta.
József Attila számukra szintén persona non grata. A Lévai család azért közel sem volt olyan nehéz sorsú. Nem csak a mosónők, a magyarok is korán halnak. Ez alatt a rezsim alatt különösen :(((
papa.49
Csutitetű NEKED SEMMI KÖZÖD NEM VOLT A SZOVJET CSAPATOK KIVONULÁSÁHOZ, EZ CSAK A LEGÚJABB KORI TÖRTÉNELEM HAMISÍTÁSOTOK !!!
A csótány meg nálam MINDIG HÁNYINGER VOLT, úgyhogy forduljatok szépen egymáshoz és tegyétek amit akartok, csak az országot hagyjátok békén tetvek !!!
Commenter
@papa.49: Egyetértek, nulla köze volt hozzá! A szovjet csapatok kivonásáról a Németh kormány állapodott meg a megállapodást ők kötötték és a külügyminiszter Horn Gyula írta alá. Nyugodjék békében, ha már tegnap csak Molnár Zsolt emlékezett meg Horn Gyula halálának évfordulójáról, egy olyan államférfiéról aki nagyon sokat tett, a legtöbbet Németh Miklóssal egyetemben a szovjet csapatok kivonásáért, Magyarország Nyugat-Európai integrációjáért annak elindításáért. Modern, erős és demokratikus Magyarországot akartak. Olyat ahol nemcsak születni és meghalni lehet, hanem élni is jó, lehetőleg emberhez méltó módon. Nem utcára dobva, lemásodrendűzve és sokadrendűzve, egy arrogáns és korrupt, zsarnoki hatalom által.
És ez a mocskos tetű épp most hamisítja, hamisítaná meg azt amit ez a két miniszterelnök akik valóban államférfiak, tettek. Nem magukért nem a saját "dicsfényükért", hanem az országért. Rohadj meg orbán, mindazért amit tettél. Gyáva, alja alak vagy.
Commenter
@Eladott Ország: vihette volna őket a vonat egészen Szibériáig, esetleg az üresen maradt Kilián laktanyába is be lehetett volna falazni ezt a tetvet, ha már úgysem kellett Kilián próbát tennie. Rohadék.
Macskaszem
Feróval is nagyot fordult a világ. Most pontosan olyan segget nyal, amilyenre régen köpött.
szép új világ
@desir62: Avagy a csótány és a patkány egymásra találása.
namihami
A Nemzet Csótánya egy helyen a Nemzet Szarkájával-- egy igazi, a a Nagy Brehmbe illő esemény.
Jöhet a többi állat felsorakozása.
Eladott Ország
A nemzet csótányának a fotón látható testpóza minden elárul, no comment...
bence
@namihami: ! Már többre ne várj , mert ez a két féreg testesíti meg az összes többit !
namihami
@bence: No, azért pl. a Nemzet Dromedárja cím nem állna messze a Rezsibuzinktól. Vagy a Nemzet Szúnyogja a Rogántonyótól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.