A nemzetközi hangulat hatására negatívan indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Tóth Bálint szerint az OTP fontos támaszt tört le, így további csökkenés várható a 11 555 forintos szint irányába. A Richter árfolyama továbbra is az 5250 forintnál húzódó ellenállás és az 5000 forintos támasz között tartózkodik, az elemző a technikai kép alapján 1-2 héten belül emelkedést vár. A Mol a 3100 forintos támasz közelében zárt pénteken, így a részvények árfolyama hétfőn akár ezt a szintet is tesztelheti, a papírok következő támasza a 3056 forintnál húzódik. A Magyar Telekom a 425 forintos ellenállás áttörésével próbálkozik, amennyiben ez sikerülne, a részvények jegyzése előtt megnyílna a tér a 438 forintos szint felé.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 387,31 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel, 40 387,21 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 44 forinttal, 1,40 százalékkal 3106 forintra esett, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 750 forintra csökkent, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,77 százalékkal 416,50 forintra süllyedt, forgalma 329,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,97 százalékkal 5125 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.