Idős nő gyilkosát ítélték 19 év fegyházra Tatabányán.

A Tatabányai Törvényszék hétfőn 19 év fegyházra ítélt egy hajléktalan férfit, aki sörösüveggel leütött, majd halálosan bántalmazott egy őt anyagilag is támogató 87 éves asszonyt. A nem jogerős ítélet szerint az elkövető feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

A bűncselekményre nagybátya vette rá, őt a törvényszék felbujtóként elkövetett rablásért nyolc év fegyházra ítélte. Többszörös visszaesőként esetében is kizárták a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét.

A bíró felidézte, hogy a cselekmény elkövetésekor 19 éves férfi 2017 tavaszán szabadult a börtönből; jövedelemmel, munkahellyel nem rendelkezett, a sértett tatabányai lakásával szemben lévő garázsban húzta meg magát.

Rendszeresen bejárt az egyedül élő, 87 éves asszonyhoz, tőle cigarettát és kisebb összegeket kapott.

A tél közeledtével fűthető szállást akart találni, ezért szeretett volna nagybátyja családjánál lakni. Az idősebb férfi ezért pénzt kért és rávette, hogy a sértettől szerezze meg.

A férfi ezután besurrant az asszony lakásába és a háttal ülő áldozatot sörösüveggel leütötte, majd bántalmazta.

Pénztárcájából ötezer forintot vett ki, majd távozott. Az asszony még képes volt segítséget hívni, de két nap múlva a bántalmazás következtében meghalt.

A bíró súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a tettes az emberölést nyereségvágyból követte el.

Az elkövetőben fel sem merült, hogy esetleg pénzt kérjen az áldozattól, a lakásba lépve azonnal megtámadta a védekezésre képtelen nőt.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette. A férfi és ügyvédje enyhítésért, a minősítés és a tényállás megváltoztatásáért, nagybátyja felmentésért fellebbezett. A két tettesnek meg kell fizetnie az ötmillió forintot meghaladó bűnügyi költséget is.

Forrás: MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Sose lenne szabad kiengedni a rácsok mögül.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
görbetükör
Sose lenne szabad kiengedni a rácsok mögül.
Borsodi
@papa.49: Már fel kellett volna és akkor az idős nő élhetne.Gondolom ez is egy nehéz körülmények között élő nem migráns.
Csak nézzük,hogy irtsák a Magyart,egy jóindulatú nyugdíjassal kevesebb.
maci0427
Hátravinni és agyonlőni ! Három csapás törvény , hol van ? Kutyából nem lesz szalonna , de nem is kell ! De ha már nincs halálbüntetés akkor több nagyobb börtönöket kell építeni és életük végiig dolgoztatva a fegyházban a rabokat , örökre bezárva tartani az ilyeneket , nem kiengedni soha !
maci0427
@Shikari: -- Igen ez a magyar törvény ! "Pusztul" a Magyar mert hagyják a törvények is !
tulipan
Nem ÉRTEM a törvénykezést! A gyíkosságnál nagyobb "bűn", mi létezhet??? Miért nincs erre TÉNYLEGES életfogytiglan? Miért is lehet a "jó viselkedés" miatt az ilyeneket kiengedni?? Há' nanááá, hogy a rab, az elvártak szerint viselkedik!!!
Yoda69
Miert nem eletfogyt?
Ilyenert normális országban halalbunti járna.
19 ev mulva kijön és újra megöl majd valakit
wpym
És újabb hosszú évekig fizethetik az adófizetők ennek a patkánynak (is) az eltartását, ahelyett, hogy nagyon durva kényszermunka táborokat létesítene a kormány, ahol ezek szépen, borzalmas kínok közepette elrohadnak (lásd Pillangó c. film). Köszönjük magyar állam, köszönjük eu! Éljenek az emberi jogok!
papa.49
@maci0427: A ,,három csapás,, a ómigrikre nem érvényes ...
emerencia
Ha egy idős ember meghal egy gondossággal megelőzhető kórházi fertőzésben vagy egyszerűen azért mert idős kora miatt nem jár neki a korszerű gyógyszer és a gondos gyógyítás akkor minden rendben van? Az sem zavarja a hatalmat, hogy idős emberek tömegei kínlódnak egyre kevesebb nyugdíjból. Mindezt látva sokan gondolják, hogy ebben a korban már végképp nincs értéke az emberi életnek.

Szerintem mindez az aljas bűnözőket felbátorítja úgyhogy várhatóan tovább nő az öregek sérelmére elkövetett bűnözés. Mint ahogy ebben az esetben is látni, még tényleges életfogytiglannal sem kell számolnia az elkövetőknek.
tulipan
@Yoda69: Halábünti, Európában már sehol SINCS!!!
Yoda69
@tulipan: Eleg baj az. Van olyan bűn amire csak a halálbüntetés lehet jog orvoslat. Ez is ilyen.
tulipan
@durbincs: Há' , mán meg, m i a hézag, Te kretén, narancsos orbányseggnyaldosó, félfaronyi, sötét, bunkü butaság, ott a Ploestibeli denevérszaros, húgytól bűzlő bányekecód mélyén? Megint csak, ide dugtad, azt a mocskos pofádat,te gyerekeket megrontó sötét pedofill, undormány?? Normális szöveget összehozni képtelen, TAKONY szörnyeteg! Azt' mondjad mán, TE is ott voltál, mondjuk egészen véletlenül, a többi. szemét, román, haver csavargóval együtt, Úz -völgyébe a volt székelykaput betörni-kopjafákat kihúzogatni -levizelni az ott nyugvokat ? Legalább elmondod, merre is van ez az Úz - völgye, mert én, még sosem hallottam felőle!!! Ronda,sötét román, undormány, szájjas-májas veloszipéd-bánya rém és a hugyos gatyáját állandóan körbe mutogató "szájhős"?? Persze, imádod nézegetni ugyi, a hozzáférhető ingyenes, "pisis pórnókat, mi? és azzal élvezkedsz?: arcpakolásodat is megkaptad? - Irány a Bányás-Priden a csillébe tombolva,kifestett veres körmökkel -lilabugyongoba ?.. mert Te ezt, onnan a bányád mélyéből egy periszkópon, alaposan kifigyelted, a két denevér húgy-szar kompót között ? Osztán,Téged meg, hány narancsos haverod vizelt már szájba? te nyomorék Húgykő??? Az ócsaiak meg szinte csak téged röhögnek naphosszat a korcsmákba ? Ugyi, te agyatlan bányásbékaember ? Ploesti Bányás-kukk. Jah, szóval szereted a kakakaós csigát? Mond csak, osztán denevérszarral, vagy tán kutya-, vagy macskaszarral töltve?? Idióta román barom!!!
kokopelli
@papa.49: ...miért is kell a Európa más országainak bünözőivel (valós v. valótlan?) fog-
lalkozni amikor itt vannak a különbejáratú régi saját "nemzethy" elkövetők,akár a ME nem-
zetiségéből is! Nem kell szégyelni a saját anyagot sem polgártársak!Made in Orbanisztan!
kokopelli
@Yoda69: ...sokszor kívánják az elkövetők is,ha megtudják a börtönben az iratlan rangsorolást,
amit maguk az elitéltek finomítottak tökélyre évtizedek folyamán! gyermek ellen,idős ember ellen
stb végrehajtott kül. dolgok mivel járnak odabent...!,...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.