A gyermeknevelésről beszélgettek egy hódmezővásárhelyi rádióban a hétgyerekes Márki-Zay Péterrel.

Össztűz zúdult Márki-Zay Péterre a "gyerekverős" véleménye miatt – most reagált
Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter

A Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője és egyben Hódmezővásárhely polgármestere szerint

a testi fenyítés magyarországi szabályozása túl szigorú, miközben nem is tartják be.

Helyette a kanadai modellt vezetné be, amelyben "nagyon pontosan, korrektül le van szabályozva, hogy hogyan lehet fenyíteni egy gyermeket." Például csak nyitott kézfejjel lehet megütni, és a fejét semmiképp sem.

Nekem az mindig nagyon fontos volt, hogy a gyerekek szót fogadjanak, és ilyen szempontból én a testi fenyítésnek is szükségét érzem

- mondta Márki-Zay, aki szerint akár az utcán egy kézszorítással is lehet jelezni a gyereknek, ha valami nem oké, ha valami nem elfogadható. 

Azt is vallja, hogy a szülői tekintélyt már kisgyermekkorban ki kell alakítani, és nem szabad engedni a gyerek hisztijének.

Miután az ellenzéki sajtóorgánumok sorra szemlézték a műsorban elhangzottakat, a kormánymédia támadást indított Márki-Zay ellen, többek között azt állították, hogy "testi fenyítéssel neveli a gyerekeit, és erre még büszke is".

Márki-Zay Facebook-bejegyzésben reagált a támadásokra, mint írja, 

senki nem lett amiatt traumatizált felnőtt, mert az édesanyja ráütött egyet a fenekére, amiért kiszaladt egy autó elé az útra, a kistestvérét püföli a játszótéren, vagy vendégségben eltörte a házigazda kedvenc vázáját.

Azt is állítja, teljes mértékben elfogadhatatlan, ha valaki az indulatait a gyermekén tölti ki, gyermekét bántalmazza, neki szenvedést okoz.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

levarosbukta
@Horizont: Márkynak már rég meg kellett volna tanulnia hogyan és mit nyilatkozik. Semmi olyat amibe bele lehet kötni és ki lehetne forgatni. A fidesznek marha jó kommunikációs tanácsadói vannak. Rárepülnek minden szarra és addig mantrázzák amíg mindenki nem azt szajkózza. Lásd: Gyurcsány "el lehet innen menni" szövegét amit teljesen kifordítottak és olyanok is hivatkoznak rá akik nem is hallották az eredeti szöveget, vagy a híressé vált "hazudtunk éjjel - nappal" szlogen. Kétszer is meg kellene gondolnia az ellenzéknek milyen nyilatkozatot tesz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
@Shikari: Az a baj, hogy a szülők alkalmatlanok nagyon nagy százalékban gyereknevelésre.
EGy gyerek sem születik rossznak.
36
@1magyar: Így van. A szülők felelőssége hatalmas.
Sámannus
Ha valaki vissza él vele előbb vagy utóbb visszakapja. Nem felejtődik el az ilyesmi. Esetleg tovább száll atyáról fiúra.
Egyébként biztos van előtörténete is a dolognak. Péter nem olyan , hogy megfeledkezik kik támadják majd ezért. Esetleg vannak híres családok is akik még felnőtteken és házastársakon is gyakorolják ezt a jogot.
levarosbukta
@1magyar: Ezt miből gondolod te nagyon hülye?
1magyar
Melyik afrikai törzsből származhat ez a márkiz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.