Június közepén 30 óra alatt négy gyilkossághoz kellett vonulnia a Pest megyei rendőröknek, akiknek emiatt rendkívüli mozgósítást kellett elrendelni.

A hirado.hu cikke szerint június 16-án kapták meg az első bejelentésüket a Pest megyei rendőrök, amely szerint egy fiatal lány megölte az apját. 

Harminc óra alatt négy gyilkosság történt Pest megyében

Fotó: Illusztráció/police.hu

13 éves lány szúrta le az apját, megmentve ezzel a család többi tagját

A 13 éves lány azután szúrta le apját, hogy az apa előbb rátámadt a lány anyjára, majd pedig a lány fiútestvérét megszúrta, életveszélyes sérülést okozva ezzel. A rendőrség úgy értesült, az apa régóta terrorizálta a családot. 

"A hatóságok most vizsgálják a lány életkora miatt belátási képességét, és azt is tisztázni, kell, vajon tényleg jogos védelmi helyzetben cselekedett-e. A törvény szerint ugyanis már büntethető. A nyomozók egyelőre nem adnak tájékoztatást az ügyről, a gyereket különleges bánásmóddal kezeli az igazságszolgáltatás"

- olvasható a cikkben.

Elszenesedett holttest a szőnyeg alatt

A Pest megyei forrónyomos csoport a cikk szerint épp csak elkezdte a szemlét és a felderítést Galgahévízen, mikor bejelentést kaptak egy elszenesedett holttestről Dánszentmiklósról. 

Mint kiderült, a házban, ahol a holttestet találták, egy középkorú férfi élt, aki szállást nyújtott egy másik férfinak. Alkalmi munkákból éltek, italoztak, többször veszekedtek is, állították a rendőrök a környékbeliek. 

Június 16-án a szomszédok észlelték, hogy valami ég a házban. Átmentek vizes vödrökkel, hogy eloltsák a tüzet, ekkor fedezték fel a tűzre leterített szőnyeg alatt az egyik férfi – akit befogadtak a házba – részben már elszenesedett holttestét.

A férfi "testén számtalan, bántalmazásból származó sérülést talált a rendőrorvos. Többek közt egy beleégett kötelet a nyakán. Később kiderült, hogy az áldozatot felakasztották egy fára. A ház tulajdonosa azt állította a nyomozóknak, hogy a férfi késsel fenyegette, és ő ijedtében a testvéréhez rohant segítségért, aki azonnal a házhoz ment, és a vita hevében bántalmazni kezdte a későbbi áldozatot. Állítása szerint csak tréfának szánta. Ennek azonban elég erősen ellentmondanak a tanúktól beszerzett és a jelenleg rendelkezésre álló információk"

- olvasható a cikkben.

Három órával később már Érden

A dánszentmiklósi eset után vagy három órával, június 16-án este nyolckor újabb bejelentést kaptak a rendőrök, ezúttal Érdről. Egy nő jelentette, hogy holtan találta édesanyját, A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a fürdőszobában talált holttestet fejbe lőtték, de az értékek nem tűntek el a házból, vagyis nem rablógyilkosság történt.

A felderítés arra jutott, a házban a nőn kívül egy férfi is lakott, akik évekkel ezelőtt elváltak ugyan, de a vagyonmegosztásról nem tudtak megállapodni, a férfi ellen egyszer távoltartási végzés is érvényben volt, mivel állítólag többször bántalmazta a nőt.

"A nő kutyapanziót üzemeltetett, július 16-án hiába csengettek a négylábú kedvenceikért érkező gazdák, senki nem nyitott ajtót. Végül a lánya bejutott a házba, és azt tapasztalta, hogy apja nincs otthon, a családi autó is eltűnt.

A rendőrség körözést adott ki a férfi ellen, és nem sokkal később állampolgári bejelentésre megtalálták a tárnoki halastónál. A férfi azt mondta, azon töprengett, hogy feladja-e magát, vagy öngyilkos legyen. Beismerte, hogy vita közben ölte meg volt feleségét egy engedély nélkül tartott lőfegyverrel"

- olvasható a cikkben.

Másnap reggel újabb gyilkosság a megyében

Június 17-én reggel Biatorbágyról érkezett bejelentés, egy 18 éves lányt ölt meg valaki. 

A rendőrség hamar kiderítette, az áldozat 21 éves bátyja lehet a tettes, aki drogozott. 

A lány anyja azután hívta a rendőröket, hogy munkába menetele után a lányától furcsa sms-eket kapott, aki a droggal élő bátyjával együtt tartózkodott a házban. A nő hazament, ám a lakásba nem tudott bejutni, a fia nem engedte be. A nő hiába szólította lányát, az nem felelt. A nő végül egy szomszéd segítségével befeszítette az ajtót, ám a fiú rátámadt, ezért ki kellett menekülnie a házból. annyit még látott menekülés közben, hogy a lány a fürdőszobában feküdt, ám hiába szólongatta, a lány nem felelt.

"Ekkor már halott volt, a bátyja összeverte, majd nyakon szúrta. Kiderült, hogy a furcsa sms-eket a fia írta az anyának.

A fiatalt férfit később a közeli gabonatáblában fogták el. Egynapos pszichiátriai kezelés után tisztult csak kábulatából, és mióta szembesítették tettével, hallgat, nem mondta el, miért követte el a testvérgyilkosságot. A nyomozók feltételezik, hogy pszichoaktív anyag elfogyasztása vagy hiánya vezethetett a tragédiához.

A Pest megyei nyomozók szerint a puszta véletlen műve, hogy négy brutális emberölés történt 30 óra leforgása alatt, ugyanabban a megyében. Az eddigi bizonyítékok szerint egyik sem előre eltervezett gyilkosság volt"

- áll a hirado.hu cikkében.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Nem kell nekünk ide borzasztó dolgokat elkövető migráncs, jók vagyunk mink ezekben a cselekedetekben drótkerítéssel "megvédve" is az ilyen történetektől.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@nezelodo: Megállunk a saját lábunkon, ebben is! Illetve ebben stabilabban, mint a gazdaságban!
namihami
Akkor mégse volt elég a Pintér-féle két hét? Vagy még nem telt le?
Esetleg a drótkerítést mégse ott húzták fel, ahová arra szükség lett volna?
papa.49
Sintér satya akkor hogy jött ki az, hogy kevesebb a gyilkosság ???
evacica
És ezek nem migránsok, ha nem magyarok voltak!!! Orbán most mivel hülyíti a népet?! Mindenki bolond aki hisz Orbán hazugságaiban és nép butításában! Meddig tűrjük?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.