Ezért szeretné, ha a lakhelyelhagyási tilalmát megszüntetnék. Az ügyészség többek között halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja M. Richárdot.

Négy hónapja nyomkövető nélkül élem az életemet. Ha el akartam volna szökni, nem lennék most itt, de erről szó sincs, mint látható. Állok a hatóságok rendelkezésére bármikor

– nyilatkozta a férfi a Blikknek pénteki tárgyalása után.

M. Richárd a balatonfüredi szívkórházban szeretne lábadozni

M. Richárd elsőrendű vádlott az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2019. július 5-én. MTI/Kovács Tamás

M. Richárd ma először állt bíróság elé súlyos szívműtétje óta. A tárgyaláson kiderült, hogy a baleset előtti pillanatokban M. Richárd nem luxuskocsija fékjére, hanem a gázpedálra taposott. A baleset utáni tanúkénti kihallgatásán még azt mondta, lassított az ütközés előtt, de a pénteki vallomása szerint azóta átgondolta a történteket. Azt mondta,

gázt adott, így akarta elkerülni az ütközést, illetve a kormányt is elrántotta jobbra, reagálva az elé kanyarodó autóra.

Úgy vélte, igazából érdektelen az ütközés előtti sebessége, mert a másik autó szabálytalanul, a záróvonalat átlépve kanyarodott elé.

M. Richárd a Blikk cikke szerint pénteki tárgyalásán kifogásolta a műszaki szakértő számításait, állítja ugyanis, hogy ő jóval kevesebbel haladt, mint ahogy az a szakvéleményben le van írva. Egy másik érdekes információ is napvilágot látott ma: a nyomozás során alkalmatlannak találták a vezetésre M. Richárdot.

Még a nyomozás ideje alatt kitöltettek velem egy tesztet, ami megállapította, hogy alkalmatlan vagyok a vezetésre, sőt, mindig is az voltam. Hogy ez pontosan mit is takar, nem világos, így szeretném, ha a kórházi kezelések során kirendelt pszichológus is véleményt alkotna

– magyarázta a Blikknek M. Richárd.

A vád szerint 2017 májusában M. Richárd egy német rendszámú Mercedesszel 135-140 kilométer/órás sebességgel haladt Budapesten, a Dózsa György úton, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé kanyarodó személyautóval.Ennek az autónak az egyik utasa a helyszínen, egy másik még aznap a kórházban meghalt, a kocsi vezetője pedig – aki a per harmadrendű vádlottja – életveszélyesen megsérült. Könnyebben megsérült több járókelő és M. Richárd is.

Az ügyészség szerint mindkét vezető közlekedési szabályokat szegett.

A mai tárgyalása előtt M. Richárd az Origó helyszínen lévő tudósítójának azt mondta,

nem tudja, hogy szabadlábon maradhat-e, vagy visszakerül-e a börtönbe, és azt is elárulta, hogy a szívműtét miatt hetente kontrollra kell járnia, de egyre jobban van.

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja M. Richárdot és harmadrendű vádlottként a másik autó vezetőjét.

M. Richárd ellen tavaly december elején emeltek vádat a Dózsa György úti baleset ügyében, amit összevontak egy korábbi, testi sértéses ügyével.

Forrás: Blikk

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Jó lesz neked a tököli RABKÓRHÁZ IS !!!
Esetleg Kossuth díjat nem akarsz ???
papa.49
Jó lesz neked a tököli RABKÓRHÁZ IS !!!
Esetleg Kossuth díjat nem akarsz ???
SystemError
Ugyanugy vezet, mert megteheti, mert védett...Előadják ezt a vontatott szart, aminek a vége biztosan nem az lesz amit ilyen esetben adni szoktak 4-8 év minimum. Egy időben ő felelt a Baltoni és Budapesti szórakozóhelyek védelmi pénzeinek behajtásáért. Most Rogánt védi...:) Rogán meg őt! :)
vacsi
A rohadt! Viszszaesőként megölt 2 embert, és még lábadozna! Dögöljön meg, arra méltó!
Borsodi
Ózd Miskolc Kórházat ajánlanám,meg van az esély,hogy nem gyógyultan távozik,viszik.
simmering73
Kőbányában, a friss levegőn követ törni 25 évig. Ott lehet lábadozni igazán az ilyen elvetemült gyilkosoknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.