Heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológia.

Heves zivatarok veszélye miatt narancssárga (másodfokú) riasztást adott ki Nyugat- és Délnyugat-Dunántúl egyes részeire az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délután.

A meteorológia 16 óra után Délkelet-Magyarországra is narancssárga riasztást adott ki.

Baranya, Somogy és Zala, valamint Békés és Csongrád megye egyes területein a heves zivatarok mellett veszélyt jelenthet az erős szél és a jégeső.

A rendőrség honlapján hívta fel a figyelmet arra, hogy a váratlanul lezúduló, özönvízszerű esőzésben csökken a látótávolság, az autó pedig "felfuthat" a vízre, azaz megszűnik a kerekek tapadása, a jármű kormányozhatatlanná válik.

A rendőrség azt tanácsolja, zivatar idején azonnal csökkentsék a sebességet, vagy álljanak félre, és ha csendesedik az eső, akkor folytassák útjukat.

Hétfőn is esős idő lesz

Vasárnap erősödő gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és többfelé várható zápor, zivatar, elsősorban délnyugaton helyenként heves zivatar is valószínű felhőszakadással, jégesővel, szélviharral. Késő estétől nyugat felől csökken a felhőzet, inkább már csak keleten fordulhat elő csapadék, amely az éjszaka második felére ott is megszűnik.

Hétfőn a napos időt követően délnyugat felől növekedni kezd a magasszintű felhőzet, amely szűri a napsütést, illetve a Dunántúl délnyugati felén megvastagszik a felhőzet, és arrafelé késő délutántól egyre nagyobb területen elered az eső.

A mind nagyobb területen északnyugatira forduló szelet több helyen erős, vasárnap zivatarok környezetében viharos lökések kísérhetik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 22 és 27 fok között várható, nyugaton lesz a hűvösebb.

Változékony, hűvösebb idő várható a jövő héten

Változékony, sokszor szeles, az elmúlt napok kánikulájához képest hűvösebb idő várható a jövő héten. A maximumok 30 fok alatt, többfelé 20 fok körül alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn a napos időt követően a Dunántúl délnyugati felén megvastagszik a felhőzet, és arrafelé késő délutántól egyre nagyobb területen elered az eső. Több helyen erős lesz a szél. A leghidegebb órákban 13-18 fok lehet. Napközben 22-27 fokig melegszik a levegő.

Kedden a több-kevesebb napsütés mellett főként délen és nyugaton valószínű eső, zápor. A szél erős, kis területen viharos lesz. A minimumhőmérséklet 12-17 fok között alakul, de egyes helyeken ennél hűvösebb is lehet. A nappali maximumok 22-27 fok között alakulnak.

Szerdán legfeljebb néhol alakulhat ki kisebb eső, zápor. A szél élénk vagy erős lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet 9-15 fok között alakul, de egyes helyeken ennél hűvösebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 21-27 fok között valószínű.

Csütörtökön több órára kisüt a nap, inkább csak északon, északkeleten alakulhat ki néhol zápor. Helyenként megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban 9-16 fok, de a jellemzően hideg helyeken pár fokkal hűvösebb is lehet. Napközben 22-27 fokig melegszik a levegő.

Pénteken egyre több helyen várható eső, zápor. Megélénkül, helyenként megerősödik a szél is. A minimumhőmérséklet 10-17, a maximumhőmérséklet 23-28 fok között valószínű.

Szombaton hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. A szél megélénkül, de zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12-17, a legmagasabb hőmérséklet 21-27 fok között valószínű.

Vasárnap szórványosan valószínű záporeső. A szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A leghidegebb órákban 13-18 fok lesz. Napközben 22-27 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Ha az autó "felfuthat" a vízre, azaz megszűnik a kerekek tapadása és a jármű kormányozhatatlanná válik. üljenek át egy másik autóba.
papa.49
Ahhoz képest hogy ide is jósolták az extrém időjárást kissé felhős égbolt mellett süt a nap, és még a szél se fúj, tehát megint tévedett a ,,levelibékájuk,, !!! (Szolnok megye)
ágimami
@papa.49: Nálunk kb. fél órája esik szép csendesen, dörög-villámlik s zél is kezd fújni, de még mindig 29 fok van!!(Somogy megye)
Nagyon nem hiányozna a nagy vihar és jégeső, így is mindennek az egekben van már az ára!!
papa.49
@ágimami: Nálunk se tegnap, se ma eddig a reggeli kis locsolást kivéve nem volt semmi, csak a dög meleg 14 órakor 36 fok árnyékban !!!
ágimami
@papa.49: Húúúúúúú, az kemény!!! Nálunk tegnap 34 fok volt,de ma is "csak" 33 kb. 3 óráig! Most hogy kicsit esik, "leesett" 27 fokra, de nagyon fülledt a levegő!!
papa.49
@ágimami: Most 22.40. kor írom a választ még mindig 22 fok van kint esőnek nyoma sincs...
ágimami
@papa.49: Nálunk kb. este 10-ig szép csendes eső volt, ami nagyon kellett már! Szerencsére sem vihar, sem jég nem volt.
Ma felhős idő van, és 21 fok, kiegyeznék pár napra ilyen idővel, a lakás is kellemesen visszahűlt.
Utána kb. 30 fokig lehetne meleg, de tudom, ez nem kívánságműsor, hisz nyár van!
papa.49
@ágimami: Itt is száz ágra süt a nap, annyira nincs meleg mint eddig volt, kellemes idő lenne ha a szél nem fújna, na de mindegy így is jobb mint ma egy hete volt ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.