Az LMP az Alkotmánybíróságoz fordul a Nemzetközi Beruházási Bankkal kötött megállapodás miatt, az ugyanis a párt frakcióvezető-helyettese szerint sérti az alaptörvényt, az emberek és az ország biztonságát, valamint Magyarország szuverenitását.

Nem tetszik az LMP-nek a budapesti orosz bank

Demeter Márta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra a márciusban elfogadott törvényre, amelynek értelmében a bank budapesti központja "teljes mentességet kap a magyar hatóságok ellenőrzése alól". Kifejtette: sem a pénzügyi vagy más felügyelet, sem a rendőrsét nem lépheti át az intézmény kapuját.

Míg a magyar emberek csak egy adategyeztetés után férhetnek hozzá saját számlájukhoz, addig a Nemzetközi Beruházási Bank működésére semmilyen magyar jogszabály nem vonatkozik – sérelmezte.

Mindezért cserébe a haszon szerinte csupán néhány, a "NER-hez kötődő gazdasági szereplő" vállalkozásainak megtámogatása banki forrásból. Az ország pénzügyi pozíciói egyáltalán nem javulnak – közölte.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Nem csak az LMP-nek van véleménye a Budapestre költöző orosz bankról, de hát az IKERTESÓ bevállalta, kivételesen tartja a szavát a NAGYMACINAK
.
www.google.com/search?q=V%C3%A9lem%C3%A9nyek+a+budapesti+orosz+bankr%C3%B3l&oq=V%C3%A9lem%C3%A9nyek+a+budapesti+orosz+bankr%C3%B3l&aqs=chrome..69i57.19740j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Az talány, hogy egy közel 147 millió lélekszámú ország atyusKÁJA miért pécézett ki magának egy alig 10 milliós ország, buksi simogatásért MINDENRE KÉSZ pátriárKÁJÁT, az nem talány, hanem előtte nyitva van, a nyitva van a rácsos ország kapuja
.
------- Így lett Magyarország az új hidegháború egyik főszereplője
.
444.hu/2018/03/14/igy-lett-magyarorszag-az-uj-hideghaboru-egyik-foszereploje
.
A FASZA GYEREK ahelyett, hogy a kormányát buherálná, a NAGYÁGYUK között ne csodálkozzon/zunk, ha a több szék között a földre huppan!
kokopelli
@tudode: "...adjatok egy fix-pontot és kimozdítom a Földet...!"...mondta a nagy görög...(;-))
Az orosznak is min. egy fix pont kell a EU-ban?!
Cincinntatus
Sehall selát Dömötör, buta volt mint hat ökör
Mert ez a sehall selát, kerülte az iskolát
Azt gondolta hogy a pék, a pékhálót szövi rég
És kemencét fűt a pók, ottan sülnek a cipók
relatív
A Banknak - Oroszország kivételével - minden tagja az EU tagja IS.

Eddig volt ellentmondásos, hogy székhelye az Európai Union kívül volt. Az új központ létesítésével az a földrajzi közép előnyeivel IS rendelkezhet.

A banki szolgáltatások nemzetköziek - számtalan más Bank van világszerte elhelyezett központokkal -, így a létesítése sem kérdőjelezhető meg, csak a politikai hisztéria az ami felmerülhet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.