A főpolgármester szerint egy jogi kérdés nyitott még az ügyben. Tarlós arról is beszélt egy műsorban, hogy milyen feltételekkel állna le Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölttel vitázni nyilvánosan.

Az anyagi és technikai feltételek is adottak a 3-as metró klimatizálásához, egy jogi kérdés nyitott még az ügyben – erről Tarlós István főpolgármester beszélt kedd este a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.

Elmondta, a legutóbbi időkig olyan információk voltak, hogy nem lehet a 3-as metró szerelvényeibe klímaberendezést beépíteni, mert úgy nem férnének be az alagútba, továbbá a beruházásra fővárosnak forrása sem lett volna.

Tarlós: az anyagi és technikai feltételek adottak a 3-as metró klimatizálásához

Fotó: Illusztráció/wikipedia CC BY-SA 4.0/Kemenymate

Ugyanakkor nemrég újabb hatmilliárd forintot sikerült visszanyerni peres úton az Alstomtól, és találtak olyan külföldi cégeket, amelyek képesek kis méretű és súlyú légkondicionáló berendezéseket gyártani, és ezeket a metrókocsik elbírnák – közölte a főpolgármester.

Elmondta, a BKV már elkezdte az egyeztető tárgyalásokat, ugyanakkor van még egy jogi kérdés. A metrószerelvényeket felújító orosz cégnek ugyanis hozzá kell járulnia a berendezések beépítéséhez ahhoz, hogy általuk vállalt 30 éves garancia ne vesszen el – mutatott rá a főpolgármester, akinek reményei szerint nem állítanak majd akadályt a beszerelés elé.

Tarlós Istvánt kérdezték arról is, hogy milyen feltételekkel vitázna Karácsony Gergellyel, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltjével, Zugló polgármesterével. A főpolgármester azt mondta, addig szó sem lehet vitáról, amíg a "zuglói zűrös ügyekben" nincs válasz bizonyos kérdésekre.

Tarlós István beszélt arról is, hogy szerinte Karácsony Gergely főnöke Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Úgy látja, kétségbeesetten küzdenek azért, hogy a kampányban ne a fővárosról, ne Tarlós és Karácsony közti választásról legyen szó, hanem az Gyurcsány Ferenc hatalmi érdekeit szolgálja.

A főpolgármester úgy látja, a budapestiek többsége előbb-utóbb rájön arra, hogy "itt egy Tarlós versus Karácsony küzdelem" van. Szerinte a két ember közül kell választani, fel kell mérni Budapest érdekeit: akarják-e a megkezdett folyamatot folytatni, vagy örök háborúskodást, feszültségkeltést, gyűlölködést akarnak.

(MTI)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ma igér fűt, fát, lombvirágot, aztán ha újra választják más másnap nem emlékszik semmire! Ha meg nem választják meg, akkor az összes irreális ígéretét számonkéri! Fidesz tempó/
Mint a busz vásárlások. Igéret: 30 év alatt 3000 elektromos autóbusz. Jelenlegi igéret: 6 év alatt 1290 busz, de 2022-ig lehet diesel is.
És a beszerzési költségek 80%-t az önkormányzatok, illetve a közlekedési cégek fedezik!
A 3000 buszt nem rég, még Gulyás Gergely is lelkesen ígérte, mára az Innovációs álomtitkár, Kaderják, az 1290-t némi kis állami támogatással.
Ennyit a kormány és a fidesz féle igéretekről!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkafőző Rézüst
Eddig hazudott, vagy most(is) hazudik az elvtárs?
Madácsi Pali
Pista bá'! Ezek szerint csak a szándék hiányzott. Nem kicsit ciki ezzel kampányoln.
Aki Én
Ősszel választások, úgyhogy valószínűleg még a játszótér körüli füves területet is lenyírják addig, ahogy 5 éve is.
rokker33
Egyáltalán ez hogy fordulhatott elő hogy 2017-8 ban nincs a metróban klíma berendezés!!?? Egy kicsit fejlettebb országokban ez az alap arról meg ne is beszéljünk, hogy sehol nem vesznek agyonhasznált, majd felújított metró szerelvényt! Ez csak pénz kidobásra jó, mert már rég a roncs telepen kellene várnia az újra hasznosításra!!
papa.49
@rokker33: Mondhatni ,,kohó érett,, ))))))))))))
Eladott Ország
@rokker33: Ez a fűtés bekapcsolója: 24.p3k.hu/app/uploads/2017/07/dmoha20170727001-e1501161548463-1024x576.jpg
Tarlós: "Mikor volt a metrón klíma? A metró más, mint a villamos, 25 méterrel a föld alatt nem tűzi a nap, miért lenne feltétlenül szükség klímára akkor is, ha nincs rá pénz? ... Lehet ilyeneken szórakozni, hogy legyen klíma, azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.