Annak ellenére nincs nyoma a jövő évi költségvetésben a bírói bérek emelésének, hogy az illetmény növelésre a kormány több tagja, így az új igazságügyi miniszter is ígéretet tett.

Hiába várják a bírák a fizetésemelést – folytatódik a kormányzati zsarolás?

A pénteken elfogadott 2020-as büdzsé szerint az ideivel lényegében megegyező összeg – 73,8 milliárd forint – fordítható a bíróságok személyi juttatásaira, míg további 14,9 milliárd a munkaadókat terhelő járulékokra és a szociális hozzájárulási adóra.

Az idei költségvetésben 73,6 milliárd jut a személyi juttatásokra és 16 milliárd járulékokra és adóra, vagyis 2019-ben nominálisan mintegy 1,5 milliárd forinttal nagyobb összeg áll(t) e célra a bíróságok rendelkezésére, mint jövőre.

A kormány számára a mai helyzet ideális, mert a bérrendezés kérdésével is sakkban tudja tartani a bírákat. Persze ahogy elvehet, úgy találhat is pénzt a bírók illetményének rendezésére.

(Népszava)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
A bírák nem ostobák, tisztában vannak azzal, hogy ez csak ígéret volt. Értelmes ember nem hiszi már el egy szavukat sem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
advocat
Newm baj. Lesz néhány "kormánybarát" ítélet.
vacsi
Hát, ha az ítéleteket elnézem, azt mondanám, hogy egyik-másik még a mostani bérét sem érdemli meg! Természetesen ez nem mindegyik bíróra igaz: akinek nem inge, ne vegye magára!
SystemError
Aki az anyját is eladná, annál mit vegyenek komolyan...
levarosbukta
Elcsapnám az összeset, és felállítanák egy európai bíróságot amit egyetlen kormány sem befolyásolhat, és akkor nem születhetnének olyan nevetséges ítéletek mint pld. a szögi tanár esetében.
levarosbukta
Bocsánat! Csupa nagy betűvel SZÖGI TANÁR!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.