A Fővárosi Főügyészség Portik Tamás ügyében perújítási indítvány előterjesztésére tesz javaslatot a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségnek.

Olyan jól viselkedett Gyárfás, hogy kap 200 milliót

A Fenyő-ügyben a nyomozó hatóság az eljárás ügyiratait júniusban átadta a Fővárosi Főügyészségnek, ami Portik Tamás gyanúsítottal kapcsolatban megállapította, hogy a bizonyítékok alapján vádemelésnek lenne helye, de a bíróság előtti felelősségre vonás megfelelő módja az ő esetében nem a vádemelés, hanem a perújítási eljárás.

Korábban Jozef Roháč elkövetőt a bíróság több emberen elkövetett emberölésért mondta ki jogerősen bűnösnek tettesként, míg ehhez kapcsolódóan Portikot csak egy rendbeli emberölés felbujtójaként vonta felelősségre. A Fővárosi Főügyészség bizonyíthatónak látja, hogy Portik az Aranykéz utcai emberölés mellett a Fenyő-gyilkosságban is felbujtója volt Roháčnak, így Portik cselekménye is több emberen elkövetett emberölésnek minősülhet a tettes minősítéséhez igazodva.

Ezért a Fővárosi Főügyészség Portik esetében ma előterjesztést tesz a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészséghez, aminek a hatáskörébe tartozik a perújítási indítvány benyújtása a Fővárosi Ítélőtáblához.

Mindez nem érinti a Gyárfás Tamás elleni büntetőeljárást, vele szemben az érdemi ügyészi döntés meghozatala folyamatban van. Mivel a gyanúsított a legenyhébb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt többször járt külföldön, ahonnan mindig visszatért, ezért a Fővárosi Főügyészség nem látta indokoltnak a kényszerintézkedés meghosszabbítását, és intézkedett arról is, hogy visszakapja a 200 milliós óvadékot.

Forrás: 444.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@Commenter: Az a pénz visszajár neki, ez tény, az meg hogy elpucol-e majd kiderül, de szerintem nincs miért elmennie, mert itt se éri semmi hátrány !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Commenter: Az a pénz visszajár neki, ez tény, az meg hogy elpucol-e majd kiderül, de szerintem nincs miért elmennie, mert itt se éri semmi hátrány !!!
Commenter
@papa.49: arról nem is beszélve hogy ennél jóval nagyobb összegekre tett szert karrierje során.Hol legálisan, hol nem.
terlasz
Visszakapja a pénzét, hogy jusson elegendő a megvesztegetésekre.
Lepényleső
Esetleg megpendített olyan tényeket,ami sérthet kormánypárti érdeket?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.