Szabadságok miatt bezárt a Békés Megyei Központi Kórház gyulai rendelőintézetének bőrgyógyászati osztálya.

Szabadságok miatt bezárták az osztályt és hazaküldték a betegeket a gyulai kórház bőrgyógyászatáról

- írta meg a Népszava. A lap hozzáteszi:

ilyen osztályból csupán csak egy volt a megyében, legalábbis olyan, amelyik fekvőbetegeket is kezelt.

Június végén egy idős asszony karján gennyes hólyagok jelentek meg, ezért először a Békés Megyei Központi Kórház gyulai rendelőintézetének bőrgyógyászati osztályára ment, onnan viszont rögtön a sürgősségi osztályra küldték, mert a bőrgyógyászaton minden szakorvos szabin volt. A sürgősségi osztályról pedig a kórház bőrgyógyászatára küldték tovább. Először ott is azt mondták, hogy az egyetlen orvos az osztályon szabadságon van, rajta kívül két rezidens ugyan dolgozik még, de ők nem tudnak túl sok mindent kezdeni az asszony panaszaival. Az idős nőnek az volt a szerencséje, hogy

a főorvos szabadsága ellenére mindennap bejárt a kórházba, mert egy beteget kezelnie kellett, így az asszonyt is el tudta látni, aki ezután még két hétig feküdt az osztályon.

Állapota javult is, de még korántsem volt egészséges, amikor közölték vele, hogy hazamehet, mivel

a főorvos ismét szabadságra megy, de ezúttal el is utazik, két rezidenssel pedig nem működhet az osztály

Az asszony a kapott kenőccsel kente a karját otthon és kesztyűt kellett viselnie, és azóta sem jött rendbe teljesen – közölte a lappal az idős beteg fia. 

A lap szerint nemcsak őt, hanem az összes beteget hazaküldték. Az esettel kapcsolatban a lap megkereste az intézményt is. A kórház ugyan nem tagadta, hogy az orvos szabadsága miatt ideiglenesen bezárták az osztályt, de azt írták, hogy

a Békés Megyei Központi Kórház mindkét telephelyén a bőrgyógyászati járóbeteg-ellátás és az ügyelet is fenntartott, a társosztályok (például belgyógyászat) besegítenek, ha szükség lenne fekvőbeteg-ellátásra.

A betegellátás a nyári szabadságolások ideje alatt sem szünetel. 

Forrás: Népszava, Index

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Budapesten 10 éve kizárólag mentőtisztek látnak el betegeket ügyeletben. Egyetlen egy orvos van egész Budapestre és környékére aki mást nem csinál mint a mentőtisztek által megállapított halál után halottszállítót rendel,10 ÉVE! A miniszterelnök, miniszterek, államtitkárok ezután is kapnak külön szobát. Nem kell fél napig várniuk a retkes műanyagszéken, vagy a földön ülve. Őket azonnal megvizsgálják, lesz szabad berendezés, műtő, tiszta ágynemű. Értük mentőhelikopter érkezik egy csuklótöréshez is. A stadionok világítását esténként bekapcsolják, a gyep fűtése gond nélkül működik. A csúti elégedett böfögéssel dől hátra a repülőgép ülésében. A gázszerelő luxusgépén van pezsgő és kaviár. A politikus anyja megkapja a százmilliós támogatást a disznótelephez. A külhoniak szavazatát meg tudják fizetni. A papok kampánybeszédét meg tudják vásárolni. Az úri kölykök mehetnek táborozni. Minden rendben van. Nem történt semmi különös. Csak haldoklik egy ország. Csendben, nem üvöltve.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!

papa.49
@Eladott Ország: Sajnos TELJESEN PONTOS A KÓRKÉP !!!
Commenter
@Eladott Ország: Haldoklik? Inkább agonizál kínkesevesen. És hagyjuk, hagyjuk. Vele együtt halunk meg, belehalunk évtizedekre ebbe a rendszerbe, fizikailag és képletesen is. Mikor üvöltünk fel agóniánkban végre?
simmering73
Pedig kásler atyátok is megmondta: az otthoni kezelés fél gyógyulás. És tessenek rózsafűzért morzsolni szaporán, az a másik fele a gyógyulásnak.
Nessy
Miután már a részlegesen működő CT-t is felszentelik, ezzel az erővel a megyés püspökök a környékükön lévő egészségügyi intézményeknek feladhatnák az utolsó kenetet! Kapnak elég pénzt az államtól!
De hát ezt akarják a zemberek! Erre szavaztak 2 millióan itthon, meg akiket ez kevésbé érint, mert "otthon " is kaphatnak ellátást! Akkor most szilencium!
desir62
A kasler meg mondta tarcsátok be a 10 parancsolatot.
Macskaszem
@desir62: meg azt is mondta a kásler, hogy olyan iramban jönnek külföldről hazafele az orvosok, hogy már több orvos van, mint 2010-ben volt. Csak azt nem mondta, hogy ha egy orvos kénytelen 4 helyen dolgozni az orvoshiány miatt, akkor ő egymaga rögtön 4 orvos lesz.
Nessy
@desir62: csak 7 parancsolat van! Háromnak törvény írja elő a be nem tartását kormányzati szinten! Igaz, nekik a VIP ellátásban annyi is elég!
1magyar
A stadionokban jobb helyen lennének a betegek, mert ott luxus van.:)
Lepényleső
Na ugye,van ebben az országban szabadság! -amire lehet hivatkozni,-hogy kórházi osztályoknak
miért jobb a zártság?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.