A budapesti nyomozók a Keleti pályaudvaron fogtak el két nőt, akik egy Bécsbe induló járaton egy tajvani állampolgár táskájából loptak pénzt.

Körmönfont módszerrel tolvajló pályaudvari gyanúsítottakat fogott el a rendőrség

A BRFK Zseblopási Alosztály nyomozói 2019. július 18-án délután láttak meg két nőt a Keleti pályaudvaron, akik a bécsi nemzetközi vonatra váró turistákat figyelték és próbáltak az utazók csomagjaihoz közel férkőzni. Amikor a vonat beállt a vágányra, a páros egy ázsiai csoport után felszállt a vonatra, és míg az utasok a csomagjaikat pakolták fel a poggyásztartóra, az egyik utas hátizsákjának cipzárját az egyik nő elhúzta, és abból kivette a pénzét. Társa ezalatt végig takarással biztosította munkáját.

A rendőrök a párost még azelőtt elfogták, hogy leszálltak volna a vonatról. A két horvát állampolgárságú nőnél a nyomozók megtalálták a turistától ellopott pénzt is, 315 Eurót, 400 amerikai,- és 600 tajvani dollárt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály Zseblopási Alosztály nyomozói a 33 és a 22 éves zágrábi nőket lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A bűncselekmény elkövetését mindketten elismerték.​

(police.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Biztosan nem az első eset lehetett! Remélem nem tehetik be az országunkba egy pár évig a lábukat! :(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok