Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) sportmúlttal nem rendelkező elnöke megtiltotta, hogy Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívó adja át az érmeket Áder Jánossal együtt a budapesti világbajnokságon a vasárnap esti férfi kardfinálé után – írja a Népszava.

Megtiltották a kétszeres olimpiai bajnok magyar vívónak, hogy Áderral együtt adja át az érmeket a budapesti vb-n
Fotó: MTI-Kovács Tamás

A lap szerint Manolisz Katsziadikisz, a nemzetközi vívószövetség (FIE) görög főtitkára azt mondta, hogy az MVSZ elnökének nincs joga ilyet kérni, de a FIE nem szeretne botrányt, ezért arra kérte Szabót,

a békesség érdekében ne vegyen részt a díjátadón.

Szabó Bence helyett így Jacek Bierkowski, az egykori lengyel kiválóság adta át az érmeket Áderral.

Szabó Bence emlékeztetett, a protokoll szerint az egyik díjátadót a rendező ország, a másikat a nemzetközi szövetség jelöli (ez utóbbi vonatkozott volna rá). Csampa Zsolt döntésével a FIE elnöke szembesítette, ezt Szabó jogtalannak érzi. Bár Katsziadikisz felajánlotta neki, hogy "kiharcolja", hogy mégis ő adja át az érmeket, a kétszeres olimpiai bajnok ebbe nem ment bele.

Mondtam neki, engedjük el a történetet, nem érdemes balhézni egy egyébként sikeres hazai rendezésű vb-n

- idézte a Népszava Szabó Bencét, aki amiatt is szomorú, hogy Magyarország megítélését is rontják az ilyen ügyek.

A vacsoránál arról beszélgettek a FIE tisztségviselői, hogy a magyarok ilyenek, egymást szúrják hátba

- mesélte, hozzátéve, Csampa Zsolt (akinek sem sportolói múltja nincs, sem idegen nyelveket nem beszél) azért gyűlölködik ellene, mert tudja, hogy jövőre Szabó Bencével kell megküzdeni az elnöki tisztségért.

Szabó Bence kardvívó 1988-ban Szöulban csapatban, az 1992-es barcelonai olimpián pedig egyéniben nyert aranyérmet.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Kiafaszomezacsámpásgeci, hogy ő megtiltson egy kétszeres olimpiai bajnoknak, hogy ott legyen ???
Véleményem szerint a Szabó Bencét nem ilyen szarjancsiknak kéne korlátozni !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
desir62
Mit képzelnek magukról ezek a szarháziak?
tudode
Az ország igénytelenségét jelzi a KÖZJOGI MÉLTÓSÁGAI, "munkásságuk" alatt egyetlenegy tudományos értekezés nélkül!
papa.49
Kiafaszomezacsámpásgeci, hogy ő megtiltson egy kétszeres olimpiai bajnoknak, hogy ott legyen ???
Véleményem szerint a Szabó Bencét nem ilyen szarjancsiknak kéne korlátozni !!!
Pálinkafőző Rézüst
Az emberek emberek maradnak. A hernyók meg hernyók...
Eladott Ország
Igaz, nem feltétel a sportoló múlt, hogy valaki sportági szövetségi elnök legyen, elég, ha tolja ész nélkül a Fidesz szekerét. Mert ugyan mi köze van Kocsis Máté vizeletfelelős frakcióvezető úrnak a kézilabdához? Semmi. 2015-től irányítja a szövetséget: 2016-ban a férfi válogatott nem volt ott az olimpián, ahogyan a női válogatott sem. A nők 2017-ben a 15. helyen végeztek a világbajnokságon. Ilyenkor egy fasza elnök simán lemond. Meg az olyan elnök is, mint a hazug Németh. Eszükben sincs, csak magyarázkodnak, mossák a szennyes lepedőjüket Orbán óvó karjai között. Ő eteti őket és milliárdokat pumpál a sportba. Meg a haverokba. Átvették a hatalmat a sportági szövetségekben is. Nézzünk példát!
Kósa Lajos – korcsolyázók
Csampa Zsolt – vívók
Dr. Bátorfi Béla, Orbán fogorvosa – triatlon
Szalay Ferenc, volt fideszes országgyűlési képviselő – kosárlabda
Kovács Ferenc, Nyíregyháza fideszes polgármestere – röplabda
Hajdú János TEK-vezető – az ökölvívóknál alelnök
Bánki Erik, Garancsi István – MLSZ elnökség
Kubatov Gábor – Fradi elnök
Deutsch Tamás – MTK elnök
Azért azt nehezen lehetne elképzelni, hogy az Írószövetség elnöke nem író... az ufószövetségnél már lehet némi engedmény de, hogy a sport szövetségek elnökei olyan emberek legyenek, akiknek az adott sportághoz közük és lövésük sincs (!), ilyen is csak Magyarországon fordulhat elő.
advocat
Csampa Zsolt! Ki a franc ez? Valami fidesznyik, nyilván.
jesz
Nagy Blankát kellett volna felkérni a közös átadásra.
Eladott Ország
@papa.49: Csampa Zsolt (Budapest, 1974. november 27.) MDF-es, majd fideszes országgyűlési képviselő, 2010 óta a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke. Az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottság elnöke.
Utóirat: Ingyenélő, parazita a sok fideszes szarházi között! Íme egy csoportkép a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen a fidesz janicsárképzőben végzettről:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/8/81/Zsolt_Csampa_podium_2013_Fencing_WCH_EFS-IN_t214231.jpg/800px-Zsolt_Csampa_podium_2013_Fencing_WCH_EFS-IN_t214231.jpg
papa.49
@Eladott Ország: Jó nagy fütyiszes barom !!!
Clavigo
@Eladott Ország: A pacalos büdös bunkó , csepeli birkozó-akadémikusról elfeledkeztél... A többi stimmel..
Clavigo
Egyáltalán kijafaszom ez a Csámpás tibor??
ágimami
"A vacsoránál arról beszélgettek a FIE tisztségviselői, hogy a magyarok ilyenek, egymást szúrják hátba"

Hogy ez mennyire igaz!!! Sajnos már MINDEN területen!!!
RonaGyuri
csak azt sajnálom, hogy most nem jöttek a derék NER-társak és nem helyeselnek! =))
Eladott Ország
@Clavigo: ma 12:40; sportági szövetségek fideszhű/lojális vezetői:
Asztalitenisz: Nátrán Roland, 2010-től pénzügypolitikai helyettes államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztériumban, 2012 óta az Eximbank és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. vezérigazgatója.
Golf: Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatója.( együtt lopják a nemzeti vagyont a nemzet vejkójával)
Kerékpár: Princzinger Péter, jogász, a Magyar Turisztikai Fejlesztési Ügynökség fejlesztési vezérigazgató-helyettese
Kézilabda: Kocsis Máté, a fidesz budapesti alelnöke, korábban 8.kerületi polgármester
Labdarúgás: Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgató
Lovaglás: Lázár Vilmos CBA-tulajdonos
Öttusa: Bretz Gyula, az Uvaterv közlekedés- és forgalomtervező vállalat vezérigazgatója
Sí: Bajai András/Miklós Edit (bíróság vizsgálja, hogy ki a szervezet legitim elnöke) bíróság döntött Miklós Edit a síszövetség elnöke. Editet erőteljesen érintő korrupciós ügy alakulgatott ki, s kezdték feltárni páran (leginkább Szöllősék), erre pont az érintett, vezetésileg inkompetens bábu kerül a vezetői székbe? Majd egy évre rá a kamubíróság is kimondja, hogy jó? Hmm... Így válnak visszanyomozhatatlanná a szövetségben elkorruptált százmilliók. Ez a nő csíkszeredából kő buta, feltehetően iskolázatlan is, a sietés sem annyira ment neki, de könyöklésben bajnokságot nyerne.
Súlyemelés: Dobos Imre, a Humán Szerviz Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója
Tenisz: Szűcs Lajos, a fidesz képviselője, korábban a Pest Megyei Közgyűlés elnöke
namihami
Biztos attól féltek, hogy mint gyakorlott, kardhoz értő, ugyanúgy felszúrja az Ádert karddal, mint a parkőr (nem jut eszembe a neve) a parkbéli szemetet.
"" Csak az a szép zöld fű, az fog hiányozni!""
Meg az emberi és sporthoz szükséges emberi tisztesség. De hát ezt Fidesz-potentátoktól már régóta nem várhatjuk el.
Remélem, hogy a FIE ad valami szép plecsnit és pozíciót, amitől Csámpászsoltit, a haverjaival, megüti a guta.
menekült
@papa.49: @advocat: @Clavigo: meg akit még érdekel, ki ez a Csampa Zsolt. Egy olyan otromba senki, amilyet csak a Fidesz bír megtalálni a sorai között.
jochapress.hu/csampa-zsolt-hentesbarddal-aprit-a-porcelanboltban/
kereső
Hány ilyen semmihez sem értő, fidess potentátot kell ebben az országban eltartani ahhoz, hogy ők meg jól felfogott érdekükben fenntartsák a rendszert?
papa.49
@namihami: ,,Lópici Gáspár,, Szilágyi István ,,Égig érő fű,, volt a film címe.
namihami
@papa.49: Nem, nem. A Lópici Gáspár, az utca hírmondója az Alfonzó szereplésével forgatott Keménykalap és krumpliorrban volt.
A gyep duma az Égigérő fűben tv-film lelke. A Fónay Márta és rengeteg nagyon emlékezetes régi szinészünkkel.
namihami
@Eriksson: Igen, megfogtad a lényeget. Rajz, Fónay, Gyabronka, Harsányi és a többiek.
Szép volt, hiába mondják "" átkosnak"". Legalább megpróbáltak a paraszt fejébe verni egy kis kultúrát. Mostanra maradt a Jóban, rosszban, az Éjjel-nappal Budapest és társaik.
Viktor, küldjél kérdőívet, hogy melyik a jobb? Szavazunk, szép mélynyonott papíron...
vacsi
Ezen nem csodálkozom, sokkal inkább azon, hogy ezek után a sportolók egyetlen érmet is átvettek!
Eriksson
@namihami: Hát így vagyunk most is ezzel.
Csak az a gyep! Csak az a szép zöld gyep fog nekem hiányozni, semmi más.
És valóban...
papa.49
@namihami: Ez igaz de az öreg parkőr, ha jól emlékszem Rajz János, őt tanította be a ,,botos szemét szedésre,, most is lenne pár szemét ott a Kossuth téren akiket bottal kéne felszedni !!!
Borsodi
@papa.49: A Kossuth téren keresgélni kell, de a parlamentben szépen összefújta.(134)
namihami
@papa.49: @papa.49: Gonoszak vagytok.
Bár ez aKossuth tér, az ott jelenlévők szinte legtöbbjére kezd igazzá válni vagy már 29. éve igaz.
Na, kire gondolok a 29.-kel? A helyes megfejtő...
Kookas
@papa.49: bottal?inkább csákány nyéllel!!!
Levendula
"csampa 1997-ben lépett be a Magyar Demokrata Fórum ifjúsági szervezetébe, az Ifjúsági Demokrata Fórumba, ahol az 1998-as országgyűlési és önkormányzati választások aktivistája, a helyhatósági választások idején józsefvárosi kampányfőnök. 1998 szeptemberében beválasztották az IDF Országos Elnökségébe, ahol 2002-ig alelnök volt. 1998-ban csatlakozott az MDF-hez. 1998. októbertől az MDF józsefvárosi frakciótitkára. A demokrata fórum budapesti választmányában 2000-2002 között alelnök, Józsefváros képviselője. 2000-ben az országos választmány és a VIII. kerületi MDF-szervezet elnökségi tagja lett. Az 1998-2002-es ciklusban a józsefvárosi önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának tagja és az Országgyűlés társadalmi szervezetek állandó bizottsága mellett döntés-előkészítő külső szakértői munkát végzett.

A 2002. évi választásokon az MDF színeiben jutott be a parlamentbe. 2002. május 15-től az ifjúsági és sport, valamint a honvédelmi állandó bizottságokban dolgozik. 2004. június 21-én csatlakozott a pártban Dávid Ibolya ellenpólusát képező Lakitelek-munkacsoporthoz. Ugyanazon év november 8-án több társával együtt kilépett az MDF frakciójából, függetlenként folytatta képviselői munkáját.[2] A következő két országgyűlési választáson már a Fidesz színeiben szerzett mandátumot...

2012 júliusában a Magyar Vívószövetség elnökének választották..."
Sámannus
Hogyan is lehetne az őrségben punnyadó KE együtt fáradhatatlan sportemberrel. Nem is hisszük el, hogy a sportesemények nézése mennyire megviseli az emberek szervezetét. Janó az élő példa, hogy ezért a teljesítményért jár az elnöki titulus.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.