A 2020-as költségvetésben nem csupán a családok támogatására jut magasabb, két és félszer akkora összeg, mint 2010-ben, de több pénzt fordítanak az egészségügyre, az oktatásra és nyugdíjra is – emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Megint lesz nyugdíjprémium, de az oktatásra és egészségügyre is többet költ a kormány
Fotó: MTI/Kovács Attila

Rétvári Bence azt mondta,

az egészségügyre 184 milliárd forinttal nagyobb összeg jut, mint idén. Ennek legjelentősebb, 82 milliárdos tételét béremelések teszik ki, hiszen jövőre januárban és novemberben is nőnek majd a szakdolgozói fizetések. Az ápolók először 14, majd 20 százalékkal kapnak többet

- jegyezte meg.

A szakdolgozók béremelése egy hosszabb folyamat része, hiszen az elmúlt négy év során 64 százalékkal nőtt az érintettek fizetése – mondta az államtitkár.

Úgy fogalmazott, hogy az orvosok esetében is érezhető volt az illetmények növekedése: az ő alapbérük 207 ezer forinttal lett magasabb.

A 2020-as költségvetés több mint kétszer akkora összeget tartalmaz bér jellegű kiadásokra az egészségügyben, mint a 2010-es, 2022-ig pedig további ápolói fizetésemelések lesznek – jelentette ki Rétvári Bence.

Azt mondta, hogy a szektorra 2010 óta biztosított költségvetési és pályázati többletforrásoknak köszönhetően 91 kórház tudott részben vagy egészében megújulni, 54 rendelőt és 104 mentőállomást renováltak, 23 új rendelőt és 31 új mentőállomást építettek, valamint elindították az Egészséges Budapest Programot.

Az oktatásra szintén jóval, 645 milliárd forinttal magasabb összeg jut, mint 2010-ben. Jövőre ez a szektor szintén tízmilliárdokkal több pénzből gazdálkodhat

- hangoztatta az államtitkár.

Felidézte, hogy az elmúlt évek többletforrásait elsősorban béremelésekre fordították. A pedagógusok fizetése 50 százalékkal nőtt, az első három ütemben mindenkié egységesen, az utolsó lépcsőben pedig az elvégzett munka minősége alapján differenciálhatnak az iskolák.

Mintegy 10 ezren szerezték meg a mesterpedagógusi fokozatot, ami akár 70 ezer forintos bérnövekménnyel jár.

Rétvári Bence jelezte, hogy a köznevelési törvény módosításával megteremtették az iskolaigazgatói fizetések emelésének alapját. Ennek mértéke egyéni lesz, a szempontokról még tárgyalnak, de a kereset várhatóan függ majd az intézmény méretétől és eredményeitől egyaránt.

A jövő évi büdzsé is tartalmazza a béremelések fedezetét – mondta az államtitkár.

A 2020-as költségvetés számol továbbá azzal, hogy

ha a gazdaság teljesítménye úgy alakul, nyugdíjprémiumot tudjanak fizetni

- közölte. Ilyet először 2017-ben folyósítottak, legfeljebb 12 ezer forintos összegben, majd 2018-ban 18 ezret lehetett kapni – idézte fel.

Nyugdíjprémiumra 20 milliárd forint szerepel a 2020-as költségvetésben, hogy az idősek is részesüljenek a gazdaság többletteljesítményéből – ismertette Rétvári Bence.

(MTI)

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Amiről tuzson SE! beszél, hogy a rendelők,kórházak felújitása 85%-ban Eu-s pénzből történik, 15% a saját erő.
A nyugdijprémiumot meg épitsék be a nyugdijakba!, talán akkor valamennyit visszakapnak a nyugdijasok a 2013 óta elrabolt összegekből.Legfeljebb nem lesz 60 milliárdos többlet a nyugdijkasszában, csak negyven- amit oda lehet adni erdélybe, meg a vajdaságba "gazdaságfejlesztésre", továbbra is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@namihami: tegnap, 19:55; Valószínűleg ki fogják harcolni a kárpátok géniuszának sorsát, mert a cinikus pofátlanságuk már határtalan. Másképpen nem fog menni!
Eladott Ország
@verőce21: ma, 00:53; Az ukrán nyugdíjasok is áttelepülnek Romániába, ha van még olyan gazember maffia kormányuk, mint a magyar, aki szavazatokért, a hatalomért, a közpénzek lenyúlásáért , még az anyját is eladja.
evacica
Hogy oda ne rohanja a gyönyörtől!Elmész te is a főnököddel együtt a jó büdös fenébe! És adtok 2,8% nyugdíj emelés, magatoknak meg százezrekkel emeletiek a fizetéseteket! bele tudnék pancsolni abba a vigyori képébe!
Eladott Ország
Ez a kormány annyit költött már magára, hogy közben belerúgott a társadalom szinte valamennyi csoportjába. Ideje is lesz meghálálni egy vádemeléssel!
tulipan
Ah, ez megint CSAK a szokásos, üres narancsos handabanda, annak leplezésére szolgál, hogy MEGINT, fillérekkel kiszúrják, az érintettek szemét, miközben a narancsos zsebekbe milliókat süllyesztenek!!!Nem is csoda, hogy özönlenek kifelé a narancsosok országából, az EGÉSZSÉGÜGYIEK!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.