Mintegy ötezer milliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére – mondta az innovációs és technológiai miniszter szerdán Mogyoródon.

Palkovics László a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya-csomópont átadóünnepségén arról beszélt, hogy a kormány által tervezett közúti beruházásokat keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelyből a magyar gazdaság megerősödésének köszönhetően a nagyobb részt, 1800 milliárd forintot a költségvetés fedez, a fennmaradó összeget adják az uniós támogatások.

Hozzátette, hogy a 2016 és 2024 közötti időszak végére a magas szolgáltatási színvonalú közúthálózat mintegy 1000 kilométerrel bővül.

A kormány stratégiai célja, hogy Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül kényelmesen elérhető legyen egy négysávos útszakasz

- jelezte a miniszter. Az M3-as autópálya most átadott új csomópontjáról elmondta, hogy az közel 5 milliárd forintból épült meg a Mogyoródot és Fótot a gyorsforgalmi hálózatba közvetlenül bekötő másfél kilométeres úttal együtt. A távlati térségi fejlesztési tervek szerint a csomópontból induló majdani összeköttetés a Hungaroringet délről, Kerepest északról elkerülve keresztezi a 3-as főutat, végül a kerepesi komplex pihenőhelynél éri el az M31-es autópályát.

A miniszter hozzátette, hogy

az új csomópontot használva kényelmesebben juthatnak el a Hungaroringre már a jövő heti Forma-1 Magyar Nagydíj résztvevői, nézői is.

Az autóversenyek az egész világon a legnagyobb figyelem mellett lebonyolított sportesemények körébe tartoznak, jelentős turisztikai vonzerővel rendelkeznek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ezért az ágazat főbb szereplőivel együttműködve nemzeti autó-motorsport szakpolitikai stratégia megalkotását tervezi, melynek egyik célja, hogy a Hungaroring mellett az ország keleti részében is létesüljön egy szakági versenyek 21. századi színvonalú megrendezésére alkalmas létesítmény-együttes – jelentette be Palkovics László.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a csomópont és a hozzá tartozó út segíti a térség lakóinak gyorsabb eljutását a fővárosba, valamint a gazdasági versenyképesség növekedését.

Hozzátette: az Útprogram keretében el fogja érni a kormány, hogy 2022-re több mint 70 százalékkal bővüljön a gyorsforgalmi úthálózat hossza a 2010-es állapothoz képest.

Vécsey László, Pest megye 6. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy 2017 szeptemberében, amikor a most átadásra került csomópont alapkövét elhelyezték, már látható volt, hogy a Hungaroring jobb megközelíthetősége mellett a környező településekre is igen pozitív hatása lesz az új útnak, a további fejlesztések révén pedig az agglomeráció több településén is csökken majd az átmenő forgalom. A kivitelezés 21 hónapja alatt négy körforgalmi csomópont és az M3-as autópályát átívelő közúti híd is épült – ismertette Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese. Hozzátette: a környezetvédelmi tudatosság jegyében több mint 46 ezer cserjét is elültettek.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Csak nem!
-
Ezzel kellett volna kezdeni, a tákolmányozás helyett!
.
Azért már rácsusszanthatnának a rohadó narancshéjra, mert uncsi már a foltozgatásuk, toldozgatásuk a BETONTEKNŐK árnyékában, amelyeket ki a fene fog fenntartani, azzal együtt, hogy
.
--- Többet költenek a sportakadémiákra Orbánék, mint a tudományosra
.
nepszava.hu/3044268_tobbet-koltenek-a-sportakademiakra-orbanek-mint-a-tudomanyosra
.
Meddig akarnak még ezek az ország nyakán nyüglődni az itt a kérdés amúgy ALKOTMÁNYOSAN kuka töltelékként!
solidedge
Ebből háromezer milliárd megy a valós fejlesztésre, a többit lenyeli a Fidesz korrupció és túlárazás.
kereső
Mi van, választás lesz, vagy mi a szösz?Akkor szoktak előállni ilyen nagyivű "tervekkel"- beetetésekkel. Mi van a modern városok programmal,-orbán azzal házalt minden megyeszékhelyen- mostanában semmit nem hallani róla. Ja, annyit, hogy 2017-ben lerakták a gazdagréti uszoda alapkövét- amit azóta benőtt a gaz.
Qqberci
Hazugovics még nem volt olyan szegény, hogy igérni ne tudjon...
papa.49
@solidedge: Rossz arányt írtál 1000 milliárd az utakra, a többi a NERES ZSEBEKBE !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.