A következő másfél évben 500 milliárd forintos adócsökkentés valósul meg, ami jelentősen könnyíteni fogja a gazdálkodók és a magánszemélyek életét – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

500 milliárd forintos adócsökkentés valósul meg – mondta az államtitkár
Fotó: MTI/Kovács Attila

Az államtitkár felidézte: 2010-ben jelentősen átalakult az adópolitika, azóta folyamatosan csökkennek az adók.

Az adóelvonás mértéke 2016-ról 2017-re 39,3 százalékról 38,4 százalékra csökkent, méghozzá egy olyan időszakban, amikor az unióban átlagosan nőtt az adóteher, ennek eredményeként Magyarország lett az EU legnagyobb adócsökkentője

- mondta.

A következő másfél évben 500 milliárd forintos adócsökkentés valósul meg. Az adócsökkentések révén tavaly mintegy 290 milliárd forint maradt a gazdálkodóknál és a lakosságnál.

Idén a szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentése mintegy 145 milliárd forintot, jövőre pedig 300 milliárd forintot hagy a foglalkoztatóknál, a többi elem pedig mintegy 50 milliárd forintot jelent másfél év alatt

- ismertette az államtitkár.

A parlament által kedden elfogadott intézkedések közül két intézkedés már szerdán hatályba lépett. Az adóelőleg feltöltés eltörlésének köszönhetően mintegy 170 milliárd forintot öt hónappal tovább használhatnak a gazdálkodók. A másik a fejlesztési adókedvezmény bővítése, amitől azt remélik, hogy jelentősen bővülni fog a kkv-k beruházási hajlandósága.

A további adóváltozásokról elmondta: július 1-jétől 2 százalékponttal, 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkent a szocho adókulcsa, a reklámadó kulcsa pedig július 1. és 2022. december 31. között 7,5 százalékról 0 százalékra. 2020. január 1-jétől a kisvállalati adó (kiva) adókulcsa 13 százalékról 12 százalékra mérséklődik, a szálláshely áfája pedig 5 százalékra csökken, valamint életbe lép a négygyermekes anyák élethosszig tartó szja-mentessége.

A szocho csökkentésével kapcsolatban kiemelte, hogy a másfél év alatt a gazdálkodóknál hagyott közel 450 milliárd forintot a gazdálkodók vélhetően bérfejlesztésre, bérfelzárkóztatásra vagy esetleg a versenyképesség növelésére fogják felhasználni.

Az államtitkár kitért arra is, hogy

Magyarország jól szerepel az élőmunka csökkentése terén: a 2017-2018-as periódusban a magyar adóék csökkent a legnagyobb mértékben az OECD-országok között, két év alatt 3,2 százalékponttal, megelőzve Észtországot és az Egyesült Államokat.

Kiemelte, hogy a szocho csökkentése más adókra is kedvezően hat. A katát választóknál az 50 ezer forintos tételes adó megfizetése esetén a pénzbeli ellátások alapja 94 400 forintról 98 100 forintra, míg a magasabb mértékű, 75 ezer forintos tételes adó megfizetése esetén 158 400 forintról 164 000 forintra emelkedik az ellátási alap.

A szocho csökkenésével összefüggésben a kiva kulcsa is mérséklődik, az 1 százalékpontos csökkenés több mint 40 ezer vállalkozást érint. Az államtitkár szerint ez az egyik legdinamikusabban fejlődő adónem. A Pénzügyminisztérium idén is segít az áttérésben, az adóhatósággal karöltve őszre tájékoztató kampányt terveznek, megkeresik azokat a vállalkozásokat, amelyek jogosultak lennének az áttérésre, és jobban is járnának a kiva választásával.

A szálláshelyek áfájának csökkenésével 22-25 milliárd forint marad az iparágban.

Az 5 százalékos áfakulcs a legalacsonyabb lesz a környező országok közül, és az államtitkár szerint a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulással kiegészítve is erősen versenyképes lesz. Hozzáfűzte, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ bevezetésével fehéredni fog az iparág, ami hozzájárul ahhoz, hogy a szektor egyre nagyobb támogatást kaphasson, és nagyobb versenyképességre tudjon szert tenni.

A reklámadó 0 százalékra történő átmeneti csökkentése mintegy 500 céget érint, az intézkedéstől azt várják, hogy piacbővítő hatása lesz, és a digitalizáció előretörésében is segít.

A négygyermekes anyák élethosszig tartó szja-mentességével mintegy 40 ezren tudnak élni és évi 22-23 milliárd forint kedvezményt jelent az érintetteknek, ami a munkával szerzett jövedelemre terjed ki. A családi adókedvezménnyel, az első házasok kedvezményével valamint a négygyermekes anyák kedvezményével 380 milliárd forint marad a családoknál minden évben.

A kivezetendő evával kapcsolatban elmondta, hogy az adóalanyok választásának megkönnyítésére ősszel kampányt indítanak, amelyben bemutatják az egyszerűsített adónemek előnyeit, és a döntés megkönnyítésére kalkulátorokat is elhelyeznek a PM weboldalán.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Arról is regéljen, hogy az üzemanyag áfa-ját miért nem csökkentik!!!
Sok baromságot összehord, hogy nálunk csökkent a nlegnagyobb mértékben az adó, de azt nem teszi, hozzá, hogy mihez képest??? Hiába csökken a legnagyobb mértékben, még mindig nálunk a legtöbb és a legnagyobb adózás!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@szegfue: Nem fogja vissza- hiszen most már a klubok fenntartásra is igényelhetnek TAO támogatást. Máshonnan lesz az elvéve- onnan, ahová a szochó. menne- eü. , nyugdij, szociális ellátás...
kissé felnőttem
szép nagy szám csak kár hogy messze a valóságtól- a zenekar vezető erről tán nem is hallott mint a mikrosoft buli fejleményekről sem pedig mindenki tudja a testvérpár témát csak poltoska petiske mentegetösdije mukodik ugyebár??? azaz nem működik u val szándékosan.
szegfue
@kereső: 18:25 Nekem is ez a gyanum... Tudod én csak "reszelem a körmeimet és hülyeségeket beszélek"...
kereső
@szegfue: ja, mint a kisnyúl. Igy vagyok ezzel én is.
emerencia
@szegfue: 10:47 És az sem igaz, hogy a béreket nem adóztatják túl. Mi pl. idén kapunk kétszázezer forint + kafetériát egyszeri alkalommal (20 éves céges jubileum.) A kevés bérből élő, családi és egyéb szociális juttatásokra nem jogosult kollégák nem engedhetik meg maguknak, hogy szórakozásra költsék ezen összeget. Kérhetik a kifizetést nettóban majd "boldogan" veszik tudomásul, hogy érdemes volt kitartani, hiszen "hatalmas" összeget vághatnak zsebre! :-(
szegfue
@emerencia: Hát az nem is mondták, hogy az 500 milliárdós adócsökkentést a munka vállalóknál érvényesitik...:((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.