Orbán Viktor nemzetközi mozgástere jelentősen bővült az utóbbi években, a 68-as nemzedék viszont egyre kevésbé talál követőkre – mondta Lánczi Tamás politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Politológus: jelentősen nőtt Orbán Viktor nemzetközi mozgástere

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az elemző kiemelte: az illiberális demokrácia említése ma már korántsem vált ki olyan nemzetközi ellenkezést, mint az első alkalommal, 2014-ben. Orbán Viktor tusványosi beszédeit – tette hozzá – nem csupán óriási érdeklődés kíséri, de az abban megfogalmazottakkal ma már egyre többen értenek egyet külföldön is. Különösen jelentősnek nevezte Olaszország támogatását, hiszen ezzel a Brexit utáni EU harmadik legerősebb állama sorakozott föl a visegrádi államok mellé.

Lánczi Tamás a miniszterelnök politikai pályájának lényegét abban látja, hogy nem fogadja el "a liberálisok kártékony, előjogokat védő kompromisszumait". Azt mondta: utóbbiak tagadják a tusnádfürdői beszédekben megfogalmazott értékeket, azt gondolván, hogy a történelem helyes irányát kizárólag ők ismerték fel. A szakértő szerint a 20. század diktatúráit idézi, ahogy a liberális elit kirekesztette a nyilvánosságból mindazokat, akik nem értettek velük egyet, és "egzisztenciálisan is igyekeztek ellehetetleníteni őket". Politikai nyelvezetük, ízlésük, és "a kontinens hanyatlását okozó elveik" azonban a 68-asok "kiöregedésével" egyre jobban visszaszorulnak – jelentette ki az elemző.

MTI

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ami pedig a mozgásterét illeti abban tényleg van valami; egyre pofátlanabbul viselkedik, egyre többet enged meg magának, aminek persze megvannak a következményei, de AZT MI FIZETJÜK!!! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Ez is csak egy patkány a sok közül. Inkább gförény, mert az büdös is!!!
Gauntlet
Nyalifali letudva jöhet a fizu a brifkóba. Csak otthon kacsint a falon a régi nagy elvtársak képe !!
Desischado
Milyen lehet ilyen gerinctelen féregnek lenni lánczi?
RonaGyuri
@RonaGyuri: Egyelőre még nem a kisvasutat hosszabbítja

igen így egyes-szám első-személyben, ami az egyik legpikánsabb a dologban

A Magyar Közlöny 2019. évi 130. számát figyelmesen olvasva a számos elgondolkodtató, de legalább is gyanús (köztük a KRESZ, no meg az un. Állami Alkalmazásfejlesztések témáiban) Korm. rendeletek után sorjáznak Őfenesége személyes elrendelései. Ezek között is akadnak pikánsak szép számmal. Köztük a 73-75/2019-es ME határoztok, amik M2-es gyorsforgalmi út továbbépítését - Váctól haladva Hont-Parassapuszta térségében érné el az országhatárt, onnan pedig R3 gyorsforgalmi út néven haladna tovább Zólyomig - szolgálják.
Hogy ez mennyire fontos és kinek jó, azt nem tudom, de a belgrádi vasút után ez nem igazán érdekel, csak az: mennyibe fog ez nekünk fájni! =))
RonaGyuri
ez is része a mozgástérnek:

Filantrópia vs. szabadrablás

az orbáni kereszténység nem is annyira diszkrét bája

A párt központi napilapja ma reggel igazán még a szokásánál is jobban beleáll Őfenesége alternatív unortodox világa sulykolásába.
Már a vezércikk sem piskóta „Orbán Viktornak, a Fidesznek van egy jó története. Magyarországról, a magyar nemzetről – határon innen és túl –, arról, hogy mi történt velünk, mi az, ami van, és hogyan lesz majd ezek után.”. Azonban az igazi gyöngyszem az már nem csak a keresztényi, de az emberi alapvető értékek unortodoxizálása. Odáig durvultak, persze igazából a Sorosozás mentén, hogy: „A Soros-szervezetek mögül hiányzik a tömegtámogatás: a pénzt milliárdosoktól, alapítványoktól kapják, a médiában azonban súlyukhoz képest felülreprezentáltak.”!
Igen jól tetszenek érteni, ezek a mocskok nem az adófizetők pénzén – most hagyjuk, hogy még csak annyi eszük sincs, hogy nagy részér lenyúlják, mit a mi ártunk és qurmányunk – legénykednek, hanem a sajátjukból és a barátaik pénzéből adakoznak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.