Magyarországon nyolcszázezer ember alkoholbeteg, tehát szinte minden családra jut egy – közölte Zacher Gábor toxikológus hétfőn.

Ez a gond Magyarországon, nem a kábítószer

A szakember azt mondta, tiszta szeszben kifejezve (96 százalékos alkohol) fejenként átlagosan 14 liter alkoholt isznak a magyarok egy évben, és évente harmincezren halnak meg valamilyen alkohol okozta megbetegedésben.

Magyarországon a kábítószer nem okoz akkora gondot, mint az alkohol: húszezer kábítószerfüggő van, kábítószer okozta megbetegedésben pedig évente negyvenen halnak meg – ismertette.

Úgy gondolja, ez azért van, mert a kábítószerről többet beszélnek, az alkoholproblémákról viszont alig. Javaslata szerint Magyarországra kellene egy alkoholfogyasztással kapcsolatos stratégia, amely egy felmérésből és egy jövőképből áll.

Kitért arra is, Európában sok új kábítószer jelenik meg, az Európai Drogmonitorozási Központ tavaly 55, 2017-ben 51, 2016-ban 80, előtte 100 új szert regisztrált. Ezek jelentős része Kínából érkezik – tette hozzá.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
De házilag szabadon lehet páleszt főzni orbán engedélyével??!!!
Jozefina
De házilag szabadon lehet páleszt főzni orbán engedélyével??!!!
Dr plágium
@Jozefina: Persze, mert még hülyébbek lesznek tőle. Bódult állapotban csak bólogatnak nem gondolkodnak.
Csizmás Kond
Na és ha most a pálinkát betiltják attól javulni fog a kábszeresek helyzete ? Amúgy a pálinkának vannak hasznos oldalai tehát arra fogni az emberi képtelenséget butaság.
nezelodo
Hiába az okos érvelés az alkoholizmus ellen, a "győztes pálinkaforradalom sikerét" meg a szeszfogyasztás zászlaján szereplő vezért és a pálinkademizsonos vejkójának a sikerét senki sem írhatja felül.
simmering73
Szerintem meg a kábítószer felnőtt az alkoholhoz. Úgy hogy nem kell a problémát kisebbíteni, doki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.