A Magyar Nemzet cikkezett arról, hogy a tavalyi évhez képest jócskán felment a paprika, paradicsom és egyéb zöldségek ára. 

A lap a "Drágábban rotyoghat a lecsó" című cikkben arról értekezett, hogy a legnagyobb áremelkedést az úgynevezett hajtatott zöldségeknél – paradicsom, paprika – lehet tapasztalni.

Már a kormánylapnak is feltűnt, hogy drágulnak a zöldségek

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Az "Agrárgazdasági Kutatóintézet piaci árinformációs rendszere szerint a Budapesti Nagybani Piacon augusztus első napjaiban 435-460 forintot kérnek a hazai gömbparadicsomért, a fürtös pedig ennél is többe, mérettől függően 540-555 forintba kerül. Az előző évhez viszonyítva ez több mint hetvenszázalékos áremelkedés.

A paprika még jelentősebben drágult egy év alatt. Az édes, tölteni valóért július végén, augusztus elején 390 forint és 445 forintot kértek a fővárosi nagybanin, míg egy éve 220 és 310 forint között mozogtak az árak. A kifejezetten lecsónak szánt paprika kilója több mint száz forintot ugrott egy év alatt: az idén 290 forintos kilónkénti áron kínálják a zöldséget a tavalyi 180 forint után. A vöröshagyma kilója 165 forint augusztus első napjaiban, a múlt évi 130 forintos szinttel összehasonlítva tehát e terménynél is jelentős a drágulás. Hasonló mértékben emelkedett a gumós zeller ára, a tavalyi 345 forint helyett most 450 forintot kérnek a terményért a kereskedők.

Drágább lett a burgonya is, fajtától függően 125 és 180 forint körül alakulnak az árak augusztus első napjaiban. A fejes káposzta kilója harminc forinttal drágult, a karfiolé 55 forintot ugrott. A csemegekukorica rajongói sem örülhetnek, a kedvelt termény darabja ugyanis 67,5 forintról 110 forintra nőtt egy év alatt. Olcsóbb lett ugyanakkor a kelkáposzta, a petrezselyem és a sárgarépa. Utóbbit az egy évvel korábbi 275 forint helyett 200 forintért kínálják a nagybanin"

- vázolja a piaci helyzetet a lap.

A Magyar Nemzet szerint idén kissé szűken véve, de keresleti a piac, azaz mennek felfelé az árak, mert nincs túlkínálat. Ez a kereskedőknek és a termelőknek jó, utóbbiaknak azért, mert így be tudják építeni az árba a munkaerő növekvő bérezését. Az utóbbi években ugyanis a napszámosok is már 1000-1200 forintot kereshetnek óránként.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Jelentősen ALÁBECSÜLTÉTEK AZ ÁRAK EMELKEDÉSÉT ETTÓL SOKKAL DRÁGÁBB LETT MINDEN ZÖLDSÉG !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Jelentősen ALÁBECSÜLTÉTEK AZ ÁRAK EMELKEDÉSÉT ETTÓL SOKKAL DRÁGÁBB LETT MINDEN ZÖLDSÉG !!!
papa.49
@Horizont: Az ,,köszöni jól van,, a ksh. a központi hazugság hivatal adatai szerint, csak a VALÓSÁGHOZ NINCS SEMMI KÖZE !!!
namihami
Engem jobban izgat a kérdés, hogy hogyan vették észre? Talán az asszony vagy a bejárónő belelesett az addig elkészített cikkbe és szólt, hogy az így nem frankó? Vagy kevesellte a kosztpénzt?
Nessy
@papa.49: A mag infláció nem tartalmazza a zöldség, gyümölcs, gyógyszer stb. árakat, ergo ennek a drágulása nem infláció a kormány szerint!
Nessy
@namihami: Szabadságon van a házvezetőnő, és a nagysasszony a konyhalánnyal elment bevásárolni, és rájött, hogy kevés a kosztpénz, amit férjuram inflációsan kiutal!
kereső
@Horizont: infláció 2,7%- mert a toronydaru bizgentyűjének ára lecsökkent.Meg végkiárusitás van a média marktnál egyes lapos tévékből.-kifutó széria.
Cincinntatus
"Már a kormánylapnak is feltűnt, hogy drágulnak a zöldségek".
A Bibliában meg van írva: „nemcsak kenyérrel él az ember" (Mt 4,4)

Ennek analógiájára lehet mondani: „nemcsak zöldséggel él az ember"
Cincinntatus
@papa.49: Az Eurostatnál és a KSH-nál olyan emberek dolgoznak, akik nem sajnálják a fáradságot attól, hogy rengeteg tényadatot begyűjtsenek, és kellően képzettek ahhoz, hogy azokat tudományosan elfogadott módszerekkel elemezzék.
Van olyan ember is, aki nem elég szorgalmas és nem elég okos az ilyenfajta munkához, ezért érzéseire hagyatkozik.
Málna
@papa.49: A cikkben a nagybani árakat írják. A boltokban természetesen ennél drágábban jutunk hozzá.
görbetükör
Arat a kereskedő maffia, mint mindig.
A termelő meg koppan.
bencemacska
@Cincinntatus: ma, 15:49
Most szombaton 880 Ft/kg áron vettem paradicsomot, és 990 Ft/kg áron zöld paprikát. Ehhez nem kell tudósnak lenni, hogy megállapítsam, ilyen még nem fordult elő az életemben!
papa.49
@Málna: Végül is ez is hazugság, mert nem az az érdekes amit a kereskedő fizet a nagybanin, hanem én fizetek a boltban !!!
Szerintem ez a fontos !!!
papa.49
@Cincinntatus: Jó ember én csupán a PÉNZTÁRCÁM BELTARTALMÁRA TÁMASZKODOM !!!
Ha kérhetlek KÍMÉLJ MEG AZ OKOSSÁGAIDTÓL JÓ !!!
papa.49
@Nessy: Azt én is tudom a STATISZTIKA az a tudomány amivel kimutathatok BÁRMIT, sőt annak az ELLENKEZŐJÉT is csak megfelelően kell rendezni a számokat ))))))))))))))))))))))))))))))))))
Cincinntatus
@papa.49: Az érzések megcsalhatnak olyan arra hajlamos egyedeket, mint Ön.

Egy régi viccben az anatómia professzor vizsgáztat egy medikát és megkérdezi:
„Van-e csont a péniszben?”
A medika határozott válasza: Igen, van.
Mire a professzor:
„Ugyan kollegina, maga azt csak úgy érezte.”
man at work
A kreativitás.
A magyar nyugdíjasok egyre kreatívabbak, az életben maradáshoz..
Régen három banánra tellett, most egy fél banán telik naponta.
Az új mottó:" Egy kicsi valami is több a semminél.""
Akció!

Már régen nem ettem spenótot.
Ha akciós lesz, eszek.
Ha eső lesz, nem eszek, ha nem lesz, eszek.
A kurva spenót akciósan/
Jozefina
Ugyanakkor 10 évvel ezelőtti szintet érték utol a fizetések!!! Bravó!!!
propeller.hu/itthon/3443272-tiz-evvel-ezelotti-szintet-ertek-utol-fizetesek#v2477630
Miről beszélnek a hazug propagandájukban???
papa.49
@Cincinntatus: Terelgesd csak tovább nyugodtan a marhádat a hiányod senkit nem fog megrázni !!!
papa.49
@Cincinntatus: Úgy látom nem értesz a szép szóból, NEM AKAROK VELED MÉG SZÓT SE VÁLTANI !!!
Málna
@papa.49: Lehet, hogy kevésbé fontos, de ettől még nem hazugság, ha megírják a nagybani árakat.
papa.49
@Málna: DE MIT ÉRSZ VELE ???
Ember te nem azt fizeted, ha vásárolsz !!!
Legfeljebb ha összetudod vetni a két árat, láthatod mennyit keres a kereskedő !!!
Málna
@papa.49: A cikk a drágulás mértékéről szól. És gondolom azért a nagybani árakkal példálóznak, mert azok viszonylag fixek, nagyon szűk keretek között mozognak. A kiskereskedelmi áraknál sokkal nagyobb a különböző üzletek között az eltérés.
papa.49
@Málna: Most még válaszolok, itt van egy cikk ,,Felkúszott a paradicsom ára,, olvasd és gondolkodj !!!
Málna
@papa.49: Nincs min gondolkodnom, értettem a cikket, és segítettem neked is megérteni. Ennyi, felesleges tovább szaporítani a szót erre.
papa.49
@Málna:Kösz nekem nincs szükségem a segítségedre, meg vagyok nélküle is, na csá ...
papa.49
@Mirabilis: Hát ez az pontosan de látom egymásik cikknél ,,szeretsz a verébbel sakkozni,, a Dóra )))))))))))
papa.49
@Mirabilis: A ,,kolléga,, neked is elmagyarázta a ,,csőben a lyukat,, akár nekem itt ebben a cikkben.
Málna
@papa.49: És meg sem köszönöd, inkább megsértődsz. Pedig nincs azon mit szégyellni, ha nem értesz vagy nem tudsz valamit, ez mindenkivel előfordul. Én pedig szívesen segítek bármikor, ha tudok.
Málna
@Mirabilis: Persze, hogy drága. De nem ez volt a vitánk témája. Remélem, nem kell elmagyaráznom, hogy mi.
Málna
@Mirabilis: Az egész cikkben a nagybani piac árairól van szó. Csak a címet olvastad?
verőce21
@bencemacska: (18:17) "...szombaton 880 Ft/kg áron vettem paradicsomot, és 990 Ft/kg áron zöld paprikát... ilyen még nem fordult elő az életemben!" - látod, még veled is történnek új dolgok! :)
bencemacska
@verőce21: ma, 01:23
Igazad van, alig hittem a szememnek!
Az lepett meg legjobban, hogy januárban ugyanennyi volt, akkor határoztam el, hogy majd a nyáron eszünk lecsót! Hát tévedtem, mert akkor sem!
verőce21
@bencemacska: (17:05) A lecsó egy nagyon drága mulatság!
Kell hozzá vöröshagyma, paradicsom, többféle lecsópaprika, tojás..., hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Amióta a kiskerteket a gaz veri fel még falun is, télen-nyáron ugyanannyiba kerülnek!
picike1
ugyan már látszik minden áron nem törőődnek a kicsikkel a kisyugdijassokkal igen és a hus ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.