Megérkezett az újabb feljelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) a dunai hajóbaleset ügyében – közölte a BRFK hétfőn.

Újabb feljelentés érkezett a Hableány katasztrófája kapcsán

"A nyomozóhatóság a folyamatban lévő büntetőeljárásban – a védői indítványoktól függetlenül is – az eset összes körülményét vizsgálja, amely kiterjed arra is, hogy más bűncselekmény megvalósult-e" – áll a BRFK válaszában.

Az ATV Híradója korábban azt közölte: Gulyás Krisztián ügyvéd, a Hableány elhunyt kapitányának jogi képviselője szerint nem csak a Viking Sigyn kapitánya hibázott, hanem a baleset idején arra közlekedő másik szállodahajó kapitánya is, ezért őt is feljelentette segítségnyújtás elmulasztása miatt. A kapitány akkor már tudta, hogy ember van a vízben, és azt is, hogy hol. Félre kellett volna állnia, és azonnal meg kellett volna kezdenie a mentést, de ehelyett belegázolt a baleset helyszínébe, ahol már emberek voltak a vízben – vélekedett a jogász.

A feljelentésben hamis tanúzás és hamis vád is szerepel a Viking Sigyn hajóskapitánya ellen, a sértetti képviselő szerint ugyanis a férfi vallomásában valótlanságokat állított.

A jogász szerint az összesített nautikai és műszaki szakértői véleményben vannak mind a három bűncselekményt alátámasztó információk.

A televíziós csatorna megkereste az ügyben meggyanúsított Viking Sigyn kapitányának védőjét, Tóth M. Gábor ügyvédet is, aki azt közölte: mivel ügyfele az eljárásban gyanúsított, ezért kizárt, hogy hamis tanúzást követhetett volna el. Továbbá az ügyvéd szerint a kapitány a hamis vád bűncselekményét sem valósította meg.

Forrás: Blikk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.