A balotaszállási nő nem értette, miért csinálnak az állatmentő aktivisták olyan nagy drámát a dologból. A kutyát azért büntette, mert korábban elmenekült a vihar elől.

Egy nő a kutyáját büntetésképpen a kocsija után kötve vonszolta kilométereken keresztül. Az állat kimúlt a kínzás következtében. A nő azt mondta a Blikk szerint a Mancs a kézben Kutyamentő Alapítvány helyszínre kiérkező aktivistájának, hogy

máskor is csinált már ilyet lóval, nem gondolta, hogy a kutyának baja lesz belőle, és hogy miért kéne ebből olyan nagy drámát csinálni.

Már lovat is húzott a kocsija után a kutyáját megkínzó nő

Többször el kellett magyarázni neki, hogy amit csinált, az bűncselekmény. Boncolást kértünk, mert tartok tőle, hogy a kutya még élt, amikor elföldelték

– mondta az állatvédő a lapnak.

A kutya három nappal korábban menekült el a vihar miatt, ezért büntette meg a gazdája. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást az asszony ellen. Őrizetbe azonban nem vették.

Cikk- és címlapkép: Pixabay (illusztráció)

(blikk.hu)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Van törvény az állatkínzásra csak a bírók a bíróságon nem ismerik vagy nem alkalmazzák.
Nem kellene már a bírókat is megbüntetni a hanyag munkavégzésükért?
Commenter
@görbetükör: és az összes többi is. Akadt az elmúlt hetekben sajnos sok ilyen eset.
jesz
Elmebeteg a terhelt, ezért felmentik. Megigértetik vele, hogy szedi a gyógyszert, és nem csinál többé ilyent...
...ő meg másnap már bosszút áll egy védtelenen...teheti, mert papírja van róla, hogy beszámíthatalan, de nem közveszélyes.
görbetükör
@jesz: Nem azért fogják felmenteni, mert terhelt, hanem mert a polgármester anyósa. :(
Dr plágium
Normális országban ezért minimum 5 év letöltendőt kapna.
ágimami
Én ugyanezt csinálnám vele, csak hosszabb távon!!!
Remélen nem bírná ki, úgy ahogy szegény kutyusa sem!!!
Most már tényleg jó lenne, ha az ilyenekkel szemben szigorúan lépnének fel, mostanában nagyon elszaporodtak az állatkínzások!
Commenter
@Dr plágium: ez nem egy normális ország! Ez a nőverő vakkomondorok országa... :(
Mrfingusz
@görbetükör: akkor a polgival együtt kell elásni ! Ennyi !
advocat
"Ezek" azt hiszik,nekik mindent lehet? Mert a polgi anyósa (ha igaz)? Mert ez neki természetes? Vagy csak simán elmebeteg? Hogy lehet jogsija? Közveszélyes? Remélhető, hogy majd a bíró is így látja.
kishonda
@jesz: Ha elmebeteg, hogyan kaphat jogosítványt? Volna elképzelésem, hogy mivel lehetne leszoktatni ezeket - még embernek sem nevezném - a hasonló cselekményekről.
bence
@görbetükör: ! Már aláírtam ! Ez a legkevesebb amit tehetek ! De az biztos , hogy bárhol meglátom ezt a gyilkost , azt a találkozást nem köszöni meg !
Lepényleső
Na ilyennek magyarázd el az állatok szeretetét,megelőzően talán vedd magadhoz a machete-t?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.