A 68 éves asszony tanyája zarándokhellyé vált, a környéken rengeteg rendőr és polgár járőrözik.

Valóságos zarándokhellyé vált annak a balotaszállási nőnek a tanyája, aki hétfőn végezte ki brutálisan saját kutyáját – írja a Blikk.

A nagytestű állatot egy bálamadzaggal az autója hátsó lökhárítójához kötötte, majd elindult az 5413-as úton.

A lap munkatársa járt a nő lakhelyén, de az asszonyt nem találta otthon, a porta néhány állatot leszámítva üresen állt. A környéken most rengeteg rendőrt és polgárőrt látni, ami a helyiek szerint nem csoda, ugyanis

bárki szívesen megcsinálná a Magdival azt, amit azzal a szerencsétlen kutyával tett, ettől próbálják megvédeni.

Lincseléstől tarthat a balotaszállási állatkínzó

Az állatkínzással gyanúsított asszonyról néhány napja kezdett videó terjedni a Facebookon, amint kutyáját autójával húzza hazáig. Ezt azért tette, hogy megbüntesse, mert elszökött otthonról. Az állat egy ideig futott a kocsi után, de nem bírta, elesett, majd nem sokkal később elpusztult.

A Mancs a kézben Kutyamentő Alapítvány egyik önkéntese szintén járt a nőnél, ő a történtek után alig két órával érkezett meg a tanyára a rendőrökkel, de akkor már késő volt: az asszony addigra elföldelte a kutyát.

Az önkéntes szerint az asszony számonkérte őket, miért csinálunk ekkora drámát az egészből. Ekkor hozzátette, hogy

ő ilyet lóval is csinált már, nem gondolta, hogy a kutyának baja lesz belőle.

Cikk- és címlapkép: ATV

(blikk.hu)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Málna
Előbb-utóbb eltűnnek a rendőrök, na akkor lehet majd az autó után kötni az asszonyt. Türelem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@justhpeter: ma, 11:52
Nem bántaná senki, csak legfeljebb igazságot szolgáltatnának a bíróság helyett. Remélem a pedofilokkal egy csoportba sorolnák!
jesz
Jól láttam a gúglin, hogy Balotaszálláson hatalmas napelem-park található?...korszerű település, de nem ez teszi híressé, hanem a falu bűnöző hülyéje...
Csizmás Kond
@bencemacska: Itt arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy egy ilyen állatkínzó esetkor akár megtorló hadsereget is lehetne toborozni, viszont ha egy embert bántanak arra nagyon kevesen kapják fel a fejüket...
bencemacska
@Csizmás Kond: Első látszatra ez tényleg furcsának tűnik,deén is így vagyok vele, mert szerintem egy ember jobban tud védekezni, van családja, barátai, stb. Az állat - főleg a domesztikálódottak - viszont annyira bízik az emberben, főleg a gazdájában, hogy nem tudja magát megvédeni.
Egyébként ez vonatkozik az emberi viszonyokra is, ha nyilván valóan látszik a szellemi, anyagi, stb különbség a bántalmazó és a bántalmazott között. Ilyen esetekben is fel szokott lépni a társadalom jobbik fele.
Legalább is én így látom.
Nekem van egy HÉV-en "felejtett" kutyám és egy mérgezett macskám! Embereket nem fogadok be.
Macskaszem
@Szeparepa2: Össze kéne kötni a kutyakinzó némberrel, aztán végighúzni őket a szerencsétlen kutya útján.
Csizmás Kond
@bencemacska: Szerintem az a baj, hogy boldog boldogtalan tarthat állatot, soha senki nem ellenőrzi, hogy képes-e állatokkal foglalkozni...mert arra is van törvény csak szarnak rá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.