Teljes a káosz az Európai Ügyészség körül, amelynek eddig sem a jogköre, sem pedig a hatásköre nem tisztázott – értékelt ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Alkotmányjogász: teljes a káosz az Európai Ügyészség körül
Fotó: MTI/Marjai János

Hozzátette: nem lehet látni, hogy a szuverenitási kérdések hogyan alakulnak, illetve a büntető igazságszolgáltatás érintetlen marad-e az Európai Ügyészség felállításánál. Alapvetően ezért csatlakozott a 28 uniós tagállamból csak 22 az Európai Ügyészséghez – jegyezte meg.

Rámutatott: egy 2017-es tanácsi rendelet szerint

az ügyészség vizsgálatokat és nyomozásokat folytathat, illetve vádemelési jogkörrel bír az uniós pénzekkel való visszaélések tekintetében, ugyanakkor már létezik két olyan intézmény, amely azokat a feladatokat látja el, amelyek a tervek szerint az Európai Ügyészség hatáskörébe tartoznak majd.

Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a jelenlegi információk alapján az alá-fölérendeltségi viszony az Európai Ügyészség javára érvényesülhet a nemzeti ügyészségekkel szemben.

(MTI)

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
alkotmányjogász??? ez az ócska tetű??? ez egy gátlástalan párt-bohóc
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
alkotmányjogász??? ez az ócska tetű??? ez egy gátlástalan párt-bohóc
reagens
A nemzeti szuverenitást az ítélkezésben, vádemelésben nem szabad kiadnia egyetlen országnak sem a kezéből. Ez a minimum!
colibri
Ez az alkotmányjogásznak nevezett csúnya nagy fekete ember állandóan csak hazudik, nyalja a ner fenekét, egy szavát sem hiszem!
Eladott Ország
Ha jól hüvelyezem az elemző úr méltatlankodását, azt próbálja bemesélni a rajongótábornak (miközben Gulyás Gergely a kormányinfón éppen zsarolással vádolta az uniós döntéshozókat, amiért jogállami feltételekhez kötnék az uniós támogatásokat, vagyis szívna a jobban teljesítés és a gátlástalan pénzlopás pénzszórás korrupt kormánya, mint a torkos borz), hogy egyrészt Magyarország vitán felül konszolidált demokrácia, másrészt, akit kétharmaddal megválasztottak, azt nem lehet bírálni. Lehetőleg soha semmiért. Harmadrészt már megint az embereket támadják, nem a kormányt. A magam részéről bármikor szívesebben beszélnék Cicciolinával tetszőleges erkölcsi kérdésekről, mint ifj. Lomnicival civilségről, jogállamról, demokráciáról, tisztességről, becsületről, gerincről és emberi tartásról. Ezt a Lomnici nevű férget egy bányába kellene zárni, de láncra verve! Nem kellene dolgoznia – életében ez sem csinált semmit! –, hanem csak rohadjon meg napfény nélkül! És senki ne szóljon hozzá, ne kapjon híreket, ne kommunikálhasson, csak rohadjon, szépen, lassan.
De minél előbb!
tudode
Ennyire elfogult nem lehet egyetlen egy ALKOTMÁNYBÍRÓ sem, ha nem az ecserin vásárolta a diploMÁJÁT!
menekült
@reagens: Egy kivétel van. Magyarország. Ahol annyira nem független az igazságszolgáltatás, hogy szinte teljes mértékben a hatalom szolgálatában áll, kiszolgálva annak minden erkölcstelen és törvénytelen akaratát, kimentve annak bűnöseit. Magyarország egyetlen reménye a független Európai Ügyészség.
Sziszifusz
@reagens: 10:13
Az ügyészségnek, jó esetben, nem feladata az ítélkezés. Az ügyészség feladata, a nyomozás és a vádemelés. Az ítélkezés a bíróságok joga.
Amennyiben Magyarország is tagja lenne az Eurólapi Uniós Ügyészségnek, akkor egyes Magyarországot is érintő ügyekben ez az ügyészség nyomozhatna és vádat is emelhetne, de az ügyeket már Magyar Bíróság tárgyalná le és hozná meg az ítéletet.
A Polt Péter mentes ügyészség a Fidesz rémálmai közé tartozik, ezért irtózik a kormány az Uniós Ügyészség gondolatától is.
reagens
@menekült: Ez most egy nagy lufi. Nagyot akartál mondani és semmi lett belőle!
Magyarországon a Parlament hozza a törvényeket, nevezi ki a főügyészt és a bíróságok a törvényeknek vannak alárendelve.
A Parlamenti képviselőket a szavazók választják.

Te most épp a demokrácia létjogosultságát vontad kétségbe és idegen hatalmak kezébe akarod adni a bíráskodást! Nem. Ebbe a magyar választók és a képviselőik nem mennek bele!
reagens
@Sziszifusz: "Az ügyészségnek, jó esetben, nem feladata az ítélkezés. Az ügyészség feladata, a nyomozás és a vádemelés. Az ítélkezés a bíróságok joga. "

Hol írtam olyat, hogy ez nem így van? Ez teljességgel helyes és ezeket a jogosultságokat említettem, hogy nem szabad kiadnunk a kezünkből!

"Amennyiben Magyarország is tagja lenne az Eurólapi Uniós Ügyészségnek, akkor egyes Magyarországot is érintő ügyekben ez az ügyészség nyomozhatna és vádat is emelhetne, de az ügyeket már Magyar Bíróság tárgyalná le és hozná meg az ítéletet. "

Miért kellene kettős funkció? Van ügyészségünk, nem kell egy másik, pót- kisegítő- segéd ügyészség!
Az Eu vizsgálja a saját ügyeit és ne a magyar ügyészség feje fölött kreáljon politikai indíttatású kirakat pereket Magyarország ellen! Sargentini és társai épp a Magyar kormányzat ellen szervezkednek és hoznak olyan döntéseket, állítanak olyan dolgokat, eszmefuttatnak olyan álmokat, ami a valósággal köszönő viszonyba sincsenek!
Nincs szüksége Magyarországnak arra, hogy a senkinek nem kellő, támogatottság nélküli ellenzékiek kirakatpereket vezényeljenek Magyarország ellen!
justhpeter
Ifj. Lomniczi is csak addig lesz nagy legény, míg O1G hatalmon van. Aztán az egész csürhének "game over".
Sziszifusz
@reagens: 11:32
Igazad van. Van ügyészségünk, aminek a legfőbb feladatai közé tartozik, a Fideszes potentátok ügyeiben, a tényállások el bagatellizálása, illetve a nyomozások megtagadása. Általában, nem engedik az ügyeket, bírói szakaszba jutni !
Az ellenzéki politikusokkal kapcsolatos ügyeket gyorsított eljárásban folytatják le. A potentátok ügyeiben, amikor nem sikerül az eltussolás, minden határidő hosszabbítási lehetőséget kihasználva húzzák az időt, addig amíg az eset az emberek előtt, feledésbe nem merül.

Számos példa bizonyítja, hogy a Magyar Ügyészség Polt Péter vezetése alatt politikai szervvé vált.
reagens
@Sziszifusz: Nem tetszik Polt Péter? Szavazzátok le. Nem kell elfogadni a beszámolóját, de még ez ellen sem tudtok semmit tenni!
Úgy hívnak benneteket, hogy kisebbség! Tanuljatok meg élni ezzel a tudattal!
menekült
@reagens: Nem akartam nagyot mondani, csak az igazat mondtam. A magyar ügyészség legfőbb feladata végrehajtani a politikai vezetés parancsát: nem tudomást venni a fideszes és fidesz-közeli emberek által elkövetett ordító bűnökről, amennyire lehet eltussolni ezeket, és koncepciós perekbe hajszolni az ellenzékieket. Nem érdekel, mit hazudsz erre, ez nyilvánvaló, mindenki tudja, csak van, aki letagadja, vagy helyesli. Emiatt van nagy szüksége Magyarországnak arra, hogy csatlakozzon az Eurólapi Uniós Ügyészséghez. Aki ellenzi, az mind cinkos, vagy maga is elkövető.
Sziszifusz
@reagens: 12:04
"Vae victis ! "
...mert ez a kereszténység szentségét hirdető, önmagát demokratikusnak valló rendszerben így dukál !
Madácsi Pali
A káosz fenntartása O1G-nek az érdeke, ennek a tetünek meg a feladata. Legalább propaganda és látszat szintjén.
reagens
@Sziszifusz: Félremagyarázod! A választásokon vesztesnek be kell látni, hogy nem ő irányít. Ennyi a történet!
reagens
@menekült: Nem személyeskedtem veled, mert az érveim épp elegendőek, hogy megmutassák, mekkora ostobaságot hordtál össze! Nem írtam, hogy hazudsz, de mellé beszélsz!

"A magyar ügyészség legfőbb feladata végrehajtani a politikai vezetés parancsát: nem tudomást venni a fideszes és fidesz-közeli emberek által elkövetett ordító bűnökről, amennyire lehet eltussolni ezeket, és koncepciós perekbe hajszolni az ellenzékieket."

Pár kérdésem lenne, ha már a hazudozásnál tartunk!
- Honnan veszed, hogy az ügyészség politikai parancsot hajt végre?
- Mit tusoltak el?
- Miféle koncepciós eljárások?
- Fidesz közeliek milyen ordító bűnöket követtek el?

Várom ennek az alátámasztását, mert nekem nagyon úgy tűnik, folyamatosan uszítasz és hazudsz!
Sziszifusz
@reagens: 12:48
Egy demokratikus országban a választásokon nyerő párt kormányt alakít, és az ellenzék kontrollja mellett, vezeti az országot.
Ez nem jelenheti azt, hogy az ellenzéket ellehetetlenítve, lebontja a "fékek-ellensúlyok rendszerét, hogy irányítása alá vonja a korábban a kormánytól függetlenként működő rendszereket pl. ügyészség, média hatóság, állami számvevőszék, Magyar Tudományos Akadémia, ... stb.
Azt sem jelenthetné, hogy potentátjain keresztül szétlopja az országot.
Nem jelenthetné, hogy "haza vágja" az oktatási rendszert és az egészségügyet.
Lehetne folytatni, de felesleges, mert a hozzád hasonlóknak, még a saar is ízlik ha a Fidesztől kapja, nem lehet meggyőzni arról, hogy az milyen büdös.
namihami
Teljes a káosz az "" Európai"" Ügyészség körül.
Ez marha jó.
Vajon mit mondott volna, ha a hazai viszonyokról kérdezik? Persze, itthon minden korrekt és szakszerű, nem?
Maxipocak
@reagens: A győzteseknek viszont nem az a dolga hogy a joggal visszaélve, uralkodjon valamint hogy az aljas és sunyi rablásait az ügyészséggel fedezze. Ennyi a történet.
reagens
@Sziszifusz: Látom, veled lehet beszélgetni!

Lopás- senki nem jött elő semmi bizonyítékkal. Anélkül ez vádaskodás!
Ami a kormánytól független rendszerek működését illeti, azt biztosítja a kormány. Mindent a Parlament felhatalmazásával tesz és teljesen törvényesen. Az oktatás, stb. területén más koncepciókkal bír, mint az ellenzék. Ezt is megtehetik, hiszen ők kormányoznak.

A jogállamiság és a demokrácia szabályait betartják, de elismerem, mindent a saját szájízük szerint alakítanak. Ettől az még törvényes és elfogadható.

Én nem minősítgettelek, hanem korrekten szóltam. Ugye elvárhatok hasonló bánásmódot, vagy egy ilyen harcos "demokratától" nem szabad jómodort elvárnom?
reagens
@Maxipocak: Mi az, hogy visszaélni és fedezni? Frázisok alátámasztatlanul, az ellenzéki médiából idézgetve!
Orbán nem vereti szét a tüntetőket, mint Gyurcsány. Aki nem ért egyet, mehet tüntetni! Ne mondd, hogy sérültek a jogaid! A győztesek nem csak megtehetik ezt, de a szavazóik el is várják tőlük!
Aki Én
@reagens: Ez most egy nagy lufi. Nagyot akartál mondani és semmi lett belőle!
Akkora demagóg baromságokat hordasz össze, hogy szerintem te magad sem gondolod komolyan. Egy hazug propagandista vagy semmi egyéb.
Egyébként érdekes, hogy ppnt a legkorruptabb kormány ellenzi a teljesen jogos ellenőrzést.
Gondolom ki sem találod, hogy miért.
Tudod te, csak alkjas hazaáruló propagandistaként mást ugatsz.
Menekültnek totál igaza van, még ha te buta is vagy hozzá.
Aki Én
@reagens: miféle kisebbségről hadoválsz? orbán 2milliós szektájából 1 millió olyan ostoba hazaáruló mint te, a többi megtévesztett, félrevezetett, megzsarolt áldozat, akok azt sem tudják ki az az orbán.
A maradék túlnyomó többség nem fideszes, és ez nem a te buta felfogásodon és propaganda hazudozásodon múlik.
reagens
@Aki Én: Ostoba és személyeskedő vagy! Magyarország jogállam, csak az böki a csőrötöket, hogy nem kelletek a magyar népnek! Szomorú hírem van: ez így is marad!
Kisebbségben maradtok, a Fidesz pedig nyeri a választásokat. Ez a legjobb fokmérője, hogy nullák vagytok és nem is kell veletek számolni!
Hangoskodjatok csak és csináljatok hülyét magatokból! Rajta!
reagens
@Aki Én: Ne hazudozz!
A Fidesz kétharmados többséggel nyert háromszor! Üss a szádra és gondolkodj!
Minek írkál az, aki ennyire ostoba?
reagens
@Aki Én: Ó és majdnem elfelejtettem! Ne beszélj össze vissza mindent, hanem cáfolj, ha tudsz! Persze a vitakultúrátok nulla, érveitek nincsenek, csak a mérhetetlen gyűlölet!
namihami
@reagens: Egy feltüzelt csőcseléket, amelyiket a sz@rkeverő páncélautón elmenekülve hagy a helyszínen,milyen módon lehet a város szétdúlásáról "" lebeszélni""? A rendőrség többszöri felszólítása és a helyszín elhagyására bőséges idő hagyása után se csillapodott a csorda. Sőt, a belső és telefonos fideszes uszítók (ez bebizonyosodott) inkább tovább szították a hangulatot. Ekkor jött a rendőrség. És (szerintem) túl puhán és szakszerűtlenül. Ezt a tömeget sokkal erélyesebb módszerrel kellett volna oszlatni. Ezesetben tvszékház-szétverés se lett volna. Ahogy Parlament körülsz@rás se.
simmering73
A ti fejetekben van teljes káosz és sötétség, kiscsákó!
Sziszifusz
@reagens: 13:17
" Lopás-senki nem jött elő semmi bizonyítékkal. Anélkül ez vádaskodás ! "
Hány esetben indul eljárás "Hamis vád" miatt ? Egyben sem, mert egy ilyen eljárás csak felbolygatná a fekáliát, erre pedig nincs szüksége Orbánnak sem.

Sok esettel előjött Pl. Hadházy Ákos, Széll Bernadett, meg mások is. Az alapos gyanúk meglétét dokumentumokkal igazolták ennek ellenére még csak vizsgálódni sem kezdet a Magyar Ügyészség, még a hamis vádra sem utaltak.
Pl. a Tiborc ügyben az OLAF jelentést is figyelmen kívül hagyva hagyták. Meg sem hallgattak senkit sem, úgy szüntették meg az eljárást.
Na de kár a gőzért, befejezem.
simmering73
@reagens: Milyen kétharmaddal te pannon marha. Olyan sötét vagy, mint a vakond belső zsebe.
reagens
@namihami: Gondolom, mert nem utaltál rá, de ez a 2006. évi eseményekről íródott.

Beszélhetünk erről is. Milyen páncélautó? Milyen feltüzelők?

Rendőrség? Annak néztek ki, nem mondom, de nem volt rajtuk azonosító!
Csőcselék? Hányat is mentettek fel később? Csak nem mindet?

Telefonos uszítók? Bizonyíték? Megint valami ellenzéki hazudozó portál?

Miért nem olvasol sajtót és nem szemetet? Miért nem gondolkozol?
Pálinkafőző Rézüst
@Sziszifusz: ne etesd a trollt...csak addig él, amíg eteted(etetitek)...
Pálinkafőző Rézüst
Amúgy ebben a lomniciban, a képe alapján van néhány farkasflóriorbánvikihegedásvonás... :)))) Ez is utálja a magyarokat...
reagens
@Sziszifusz: Könnyű befejezni, ha bukásra állsz és igazán el sem kezdted!

Hamis vád? Az csak akkor lehetséges, ha név szerint vádoltak. Mindig ügyelt az ellenzéki uszító szócső, hogy ismeretlen tettes ellen tegyen feljelentést!

Hadházy és Széll alapos gyanúi? Az ügyészségen szakemberek bírálják el a bizonyítékokat, nem ilyen bubi alakok, akik csak színészkedni tudnak! Nem volt a vád alátámasztva, vagy nem volt bizonyítékuk! Enélkül csak vicc a feljelentés!

OLAF úgy tudom válaszolt a kormány!
reagens
@simmering73: Biztosan elkerülte a figyelmed, de nem személyeskedtem veled! Szeretnéd?

Háromszor kétharmaddal nyert a Fidesz! Tényeket nem kéne tagadnod!
Sziszifusz
@Pálinkafőző Rézüst: 13:39
Igazad van, hiába való az igyekezet, belátásra bírni őket arról, hogy egyszer-egyszer másnak is lehet igaza . Jellemzőjük a tántoríthatatlan fanatizmus.
Magam sem tudom amatőr "hittérítőként", miért törekszem a felvilágosításukra, dogmatikus elveik eldobatására. Ez egy Sziszifuszi munka.
namihami
@reagens:
1. Az a Mercedes, amin a Füstös a beszéde után azonnal elhúzta a belét.
2. Rendőrség. Azonos8tó nélkül már nem az? Akkor ki?
3. Csürhe. Mert a rendőri felszólításnak (és nemcsak akkor, de bármilyen szituációban) az állampolgár KÖTELES engedelmeskedni. Amit utólag megfelldbbezhet, de akkor és ott nincs pofázás. Ma is ez van. Még a csordára nézve is ez a törvény.
4. Felmentették, mert az orbáni cél az ellenzék eltaposását és a hadrafoghatói megmentését tűzte célul. Ezzel a csicska ügyészi és bírói segédlettel. Csak a parncsot kellett nekik kiadni.
5. Nem figyelsz. A telefonbeszélgetéseket maguk a Fudedz funkcik igazolták. Ez is tény.
6. Ha a sajtón az ilyen prostisrácok, mandiner és társai értendő, akkor inkább sajtok, mert a vesztes pereik sora igazolja, hogy a cikkeik büdösek.
namihami
Visszanézve:: a fene egye meg ezt a telefonon való pötyögést.
reagens
@namihami: Sajnálom, de ismét ellent kell mondjak!
1. ? Ez aztán az állítás!
2. Autó rendszám nélkül? Rendőr azonosító nélkül? Nem érdekes? Egyetlen terrorizáló egyenruhást sem lehetett azonosítani. Csak nem ezért nem volt rajtuk azonosító?
3. Az engedetlenség nem jogosítja a rendőrt sem arra, hogy a földön fekvő embereket rugdossa! A vipera használatát és a lopást sem engedi meg az ellenkezés!
4. Bizonyíték? Persze semmi!
5. Mégis mit bizonyítanak a telefon beszélgetések? Azt, hogy mindenkit megvertek?
6. A sajtó nem az ellenzéki fake news! Lúzerek vagytok, ti ellenzékiek és amit kaptok, megérdemlitek. Tanuljatok alázatot és tiszteljétek a többséget!
reagens
@Eladott Ország: Először viselkedni tanulj meg! Majd ha az megy, talán beszélgetünk is!
Jellemző ez az ellenzéki gőgös bunkóság és érvtelenség!
Aki Én
@reagens: rettentőn buta és egysíkú ember vagy, tipikus fideszes.
Már ott hibázol óriásit, hogy szerinted mind a jelenlegi ellenzéknek drukkol az, aki nem a geciket isteníti. Még azok sem, akik rájuk szavaztak, csak kevésbé rühelli a nagy többseg mondjuk akár Gyurcsányt, mint a nemzeti vajdádat. A fidesznek soha nem volt valós többsége, sőt kevesebb szavazatot kapott, mont amennyivel anno elbuktak.
Azt gondolom ezt te is tudod, de aljasabb vagy annál, hogy erről beszélj. Érvek? Csak okoskodsz és nyomod a buta és számodra érthetelen propagandát. A rendszer igazi áldozata te vagy baszki, csak nem látod. Te vagy az új Shikari? Kb annyi eszed van.
CsipkeRózsa
@reagens: Te rosszabb vagy, mint Shikari, Durbincs, Csizmáskond együttvéve. Ügyesebben cáfolod a cáfolhatatlant.
reagens
@CsipkeRózsa: Nem értem! Annyit kértem a vitapartnereimtől, hogy támasszák alá az állításaikat. Nekem könnyű dolgom van, mert amit kijelentek, azt a Parlament és a teljes jog kodifikáció alátámasztja.
Aki vádaskodni akar, jöjjön érvekkel, tényekkel és nem ellenzéki hangoskodással, amit semmi nem támaszt alá.
Magyarországon minden demokratikusan és jogszerűen zajlik és a választások megerősítik a Fidesz fölényét! Ezek bizony tények!
reagens
@Aki Én: Kezdjük az elején!
Legyél ellenzéki és el fogom olvasni, ha van valamilyen javaslatod, ami Magyarország fejlődését szolgálja.
Többség: azt vitatod, hogy a Fidesz kétharmados parlamenti többséget szerzett? Azt kérdőjelezed meg, hogy a Fidesz egymagában kapott annyi szavazatot, mind az összes ellenzéki párt? Tényekkel ne vitázz!

Eddig nem olvastam tőled érdemben semmiféle cáfolatot, de a tények sem tartoznak az erősségeid közé. Érvelhetnél is, de akkor logikusan kéne elmondanod, mi miért nem jó és ezt mivel támasztod alá! Jelenleg az állításaid sem tudod alátámasztani.

Sajnálom, de amit összehordtál, nem vita alap és a józa ész sem teng túl benne!
Nessy
Ha nincs Alkotmány, akkor mi az ördög fülinek alkotmány jogász?
Egyébként kis hazánkban az ügyészség a kormánynak van alárendelve, ergo csak azt vizsgálja, és olyan eredménnyel, amit a felettese előír számára.
A parlamentet meg jobb elfeledni! A 49%-s 2/3 azt szavaz meg, amit meg kell szavaznia! Sokszor még a törvény címét sem tudják. A törvények kodifikációját meg jobb feledni! Ma megszavazzák minden vita nélkül, majd két nap múlva módosítják hasonló módon.
reagens
@Eladott Ország: Nekem nagyon úgy tűnik, hogy embernek sem vagy valami komoly, vitatkozni pedig a szellemi sivárságod miatt nem lehet veled! Sajnállak!
szaboria1
Apádtól többet is tanulhattál volna ifj. Lomnici.
szaboria1
Azért mond ilyeneket mert lehet nem jön be a számításuk a Trócsányit nem igen akarják biztosnak kinevezni. Orbán akkor bizony mellé lőtt amikor öt küldte ki.
Eladott Ország
És mindenki hülye, csak a fidesz a helikoper, és az agyonfizetett szervilis seggnyalójuk, ifj. Lomnici Zoltán. Úgy néz ki az alkotmányjogász, mintha nem csak házipáleszt, hanem Bánfy hajszeszt is ivott volna, bár a másik nagyeszű Hollik Istvánon ez sem segített. Lomnicinek már a talpa is szőrös, neki már bocskor sem kell.
dr. prédikátor
Még hogy alkotmányjogász???Ócska ner patkány!!! Nyalógép!!!
CsipkeRózsa
@Pálinkafőző Rézüst: Lehet, hasonlít a stílusa, és a gondolkodási módja.
kereső
Na elővették megint a "nemzeti szuverenitás" kártyát- egyet jelent csak nem lehet úgy lopni mint eddig, és veszélyben az eddig lopott vagyonka.Meg a semmi munkáért járó milliós apanázs, mint ennek a elfuserált jogásznak.
babp1982
@Sziszifusz: elvakult fityfasz trollokal nem érdemes vitatkozni sötétek mint O1G valaga-:)))
namihami
@reagens: -Hol olvastad tőlem, hogy nem volt rendszám? Mert az autó és az azzal való elpucolás, az biza tény volt.
-Az intézkedő rendőrnek a Szolgálati Szabályzat előírja, hogy a megkezdett intézkedést be KELL fejezni. És ha a többszöri távozàsra való felszólítás után fetrengeni támad kedve a polgárnak, akkor magának kereste a bajt. Talán egy könyörgő litánia lett volna a megoldás?
-Mit kellett bizonyítani? Hiszen láthattuk a tömeg magatartását.
-A telefonbeszélgetések visszahallgathatók voltak és egyébiránt milyen okból kellett ebbe az egész ügybe az ott sem tartózkodó Fidedz-prominenseknek beleugatni?
-Arról a többségről beszélsz, amelyiket 45%-kal matekoztatok 66.1%-ká. Amit csak a lefizetett határontúli potyaleső erdélyi és ukrajnai , sokszor magyarul sem beszélő. "" testvérek"". révén hoztatok össze? Amár azóta bizonyított csalásokat? Az adja a Fidesz hatalmi arányát, hogy a haveri kasszások kilóra veszik a cigányaitokat? 5kg krumpli, 2 kg tészta, tejosztás és társai? A nyugdíjasok Böbe-zsugái? A 95%-os néphülyítő tv-k és rádiók? Mert mi ugyan itt értekezünk, de a marinénik, pistabácsik és a Füstös fajtársai azt se tudják, hogy ilyen egyáltalán létezik.
A Mészáros (Orbán) és hasonló fideszhaverok túlárazott beruházásaiból beszedett és visszajuttatott pénz fedezi a fenti költségek nagyrészét. Úszó VB-k, utólag "" alakuló"" stadion- és egyéb beruházások biztosítják a megfizetések fedezetét.
reagens
@namihami: Nem figyelsz. Arra céloztam, az autó sem autó rendszám nélkül. A rendőr sem rendőr azonosító szám nélkül!
- A polgárok nem önként feküdtek a földre, hanem a rendőrnek öltözött terroristák leteperték, ütlegelték és kínozták őket. Ezekről felvételek vannak. Ezek a terroristák a tömeget felszólítás után azonnal bekerítették, hogy ne is tudjanak elmenni. Módszeresen lőtték őket gumilövedékkel és könnygázzal!
- A többség az önkormányzati választásokon is megtanít benneteket kesztyűbe dudálni! Jó szórakozást!
- A gazdaságot a Fidesz tette helyre és virágoztatta fel. Ezt nem felejtik el a választók!
Sámannus
@reagens: Úgy helyre lett téve, hogy má a lakosság finanszírozza a pénzszórást, ami ugye nagyon hasznos lenne, ha nem lenne ez a fránya kormány aki letarolja a megtakarításokat, ha kénye kedve úgy szolgálja, és ki viszi külföldre a tőkét. Ahogy a orbán mondta kifektetéseket hajtanak végre. Ez minden gondolkodóban bizalmatlanságot kelt.
Csak egyes posványost megjárt észosztó képes ezt a dumát elfogadni.
Ha a szélesebb rétegek elégedettségét tekintjük a rendszer adósa a népének. Nem kicsit nagyon, nem látni ,vagy érezni azt a fene nagy gazdasági csodát. Sokkal inkább reményt, és hitet vesztett embereket.
Ha tíz éve Bajnaiék nem fizetik ki a rokkantakat államcsőd van. Most sem fizetik meg a rokkantakat, és "gazdasági csoda"
van eszem faxom megáll!
Jozefina
századvég-lomnici??? Magáért beszél!!!
reagens
@Sámannus: Elfeledkezel pár fontos, de maghatározó tényről!
Eddig csökkent az infláció.
Nőtt a munkahelyek száma és a munkabérek nagysága.
Új családi kedvezményeket vezettek be.
Ingyen tankönyv, ingyen étkezés a gyermekeknek.
Emelkedett az életszínvonal.
Állami építkezések és beruházások sora valósult meg.

Ezek bizony tények és a szavazók érzik is a bőrükön.
A balliberális kormányok alatt nőtt az adósság, elszabadult az infláció, rengeteg közintézményt bezártak, semmi nem épült, zuhant az életszínvonal. Ezt nem felejtik el!

Éppen ezek miatt az érezhető, jóléti intézkedések miatt szavaz a többség stabilan a Fideszre! Kit érdekel, hogy ez nektek nem tetszik? Majd elviselitek, mert mást ugyan nem tehettek!
Sámannus
1 mindig alulértékelte az MNB az inflációt
2 A közmunka az nem munkahely
3 Az általánosan bevezetett SZJA csökkentette a rászorulók jövedelmét.
4 A családi kedvezmény jövedelemhez kötöt, így nem szabad általánosítani. A családi kedvezményeket erősen korláttozza az a tény hogy leginkább adókedvezménykén érvényesíthető, vagy kamat támogatással, ami tulajdonképpen eladósítja a lakosságot.
5 az ingyen tankönyv a költségvetésből finanszírozott központosított ellátássikere, amit mi fizetünk meg bőségesen.
Az életszínvonal már Romániában is jobban emelkedett... Sőt jól el is húzhatnak.
Az állami építkezésekkel inkább szégyellném magamat, mert az csak pénzszórás térkő nagyhatalom vagyunk,lebetonozzuk az országot, stadionra szórva ki a pénzt, és a tetszhalott focira, sportgazdaságra=mutyizás a játékospiacon stb.
Ezek bizony tények és a szavazók ezt is jutalmazzák, ha kevésbé tűnik is fel nektek
Az illiberális értelmiség hazugságon kívül másra nem képes.
A jóléti intézkedések nem terjednek ki a magukat megvédeni képtelenekre, hajléktalanokra stb... ez sovány vigasz sokaknak. Ezt pedig elsősorban az államnak kellene felvállalni.
Ne bízzátok el magatokat, mert még mindig zuhanunk. furcsa, hogy ezt sikerként adjátok el.
reagens
@Sámannus: 1. Mégis működik. Hiába értékelte alul az MNB!
2. Nem kötelező közmunkásnak állni! Keresik a munkaerőt, szabad dolgozni is!
3. És? Ezt hívjuk közteher viselésnek!
4. A családi kedvezmények és támogatások jövedelemhez kötése nagyon helyes. Azokat támogatja az állam, akik a hasznos tagjai és nem rajta élősködnek!
5. Mi fizetjük az ingyen tankönyvet, de a "mélyszegényeknek" ez kitörési pont. Tanulhatnak. Éljenek vele!
6. Mit építettek a szoci kormányok, Semmit! Csak loptak, de azt pofátlanul!

Még csak jósolgatnom sem kell. Nézd meg az őszi választásokat! Az ellenzék sehol nem lesz! A Fidesz egyszerűen leiskolázza őket! Magyarország nem szereti a demagóg élősködőket és nem is engedi hatalomra jutni őket!

Örömmel fogom olvasni az őszi választások után a magyarázkodásod!
papa.49
Akárki aki beáll a cöffögők közé a számomra teljesen HITELTELENNÉ VÁLIK, LEHET BÁRKI IS !!!
Sámannus
Onnan tudom, hogy idegen vagy, mert a felszínes propagandát nyomatod. az ország lakóinak gondjait nem ismered . Nem értékeled a minimálbér, és a milliós jövedelem különbségét, ezt nevezed te igazságos közteher viselésnek.
Közönséges ruszki duma ez megy minden médiában.
Igen népszerű érv, hogy az előző kormányoknál nem épült semmi. Az infrastruktúra fejlesztése nagyon is sokba került, és az eladósodást is éppen a fidesz ösztönözte ebben az időben, a z önkormányzatain keresztül. Nem ócskavasat vásároltunk, hanem modern metrót.
Bocsi de a kormány média nyomulása rendszeresen elhallgatja a mélyebb problémákat és demagóg módon a migránsozással hülyít mindenkit, és egy két látszat intézkedést fúj hatalmasra.
Te is hamar kiejted a szádon, hogy élősködő. Tulajdonképpen mindenki élősködő emberek vagyunk. Ne szégyelld magadat is közéjük sorolni.
A demagóg élősködők éppen a hatalmon lévők. nem kell a rizsa.
Aki Én
@reagens: ...mondod ezt ostoba és érvtelen propagandistaként.
Ti még a csillagokatvis letagadjátok az égről. Veletek vitázni olyan, mint egy lepkével. Tényeket tagadtok el, hazudtok, ostobák vagytok... ezzel nem lehet vizázni, így csak néha elmondom, hogy buta vagy, vagy aljas hazaáruló. ...vagy mindkettő.
Buta propagandistákat nem lehet meggyőtni, mert a sarokból csak azt mondjátok minden cáfolatra, hogy hazugság. Meg persze azt, hogy nincs cáfolat. Dehogy is nincs...
reagens
@Aki Én: Semmit nem cáfoltál, semmi tényt nem írtál, nem érveltél, csak feljöttél ide és megugattál!
Hát ezt csak úgy tudom felfogni, mint egy tipikusan ellenzéki, érvtelen, vitaképtelen, ostoba megnyilvánulást!
Kb összesen is csak ennyit vagytok képesek kiizzadni!
Eladott Ország
Nem jogász ez, csak egy szánalmas csinovnyik. Ahogy Hofi mondta, szopok, nyalok, gombot varrok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.