Az EMMI még júliusban indított vizsgálatot az érettségi botrány miatt, és végül megállapította, hogy a Szinyei vezetősége hibázott, mert úgy engedte érettségizni a tanulókat, hogy nem volt meg a különbözeti vizsgájuk, és így nem is érettségizhettek volna.

Az Index információja szerint most leváltották az iskola igazgatóját, és nem érettségiztethet a következő, 2019/2020-as tanévben a Szinyei Merse Pál Gimnázium az idei érettségi körül kialakult problémák miatt. Ezt a leváltott igazgató, Tóth Gábor is megerősítette a lapnak.

Az intézményvezetői megbízását augusztus 15-i hatállyal visszavonták

- írja az Index.

Júliusban derült ki, hogy hogy tizenöt diák sikeres érettségi vizsgáját utólag megsemmisítette az érettségi vizsgabizottság a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumban, pedig a tanulók nem is csaltak a vizsgán.

A Szinyei Merse Pál Gimnázium felelősségét a szabálytalan érettségi vizsga miatt az Emmi vizsgálta. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) korábban közleményében azt írta,

a kormányhivatali vizsgálat is megerősítette a gimnázium felnőttoktatási tagozatának szóbeli érettségi vizsgáján a kirendelt érettségi biztosok által észlelt súlyos szabálytalanságokat.

Az intézmény vezetésének hibája – tették hozzá –, hogy húsz olyan tanulót engedtek érettségizni, akik arra nem voltak jogosultak, mert nem voltak meg a vizsgára bocsátás feltételei. Az érintett diákok jellemzően más középiskolába is jártak, és az átvételkor különbözeti vizsgát kellett volna tenniük. Jogszerűtlen, hogy ez nem történt meg – közölték.

Hozzátették, a diákok érettségijét a kormányhivatal érvényesnek tekinti, de érettségi bizonyítványt csak azután kaphatnak, hogy azokból a tantárgyakból is osztályozó vizsgát tettek, amelyekben korábban nem teljesítették a tanulmányi követelményeket.

Az Index azt írja, hogy bár ezután a diákok fellebbeztek, a Fővárosi Kormányhivatal "egyáltalán nem válaszolt nekik". Pozitív válasz hiányában pedig a határidőig nem tudták feltölteni pontjaikat a felsőoktatási továbbtanulási rendszerbe (a felvi.hu-ra),

így elúszott számukra a továbbtanulás lehetősége az idén.

Ha igazat is ad nekik végül a hatóság, az idén már biztos nem tanulhatnak tovább, sőt, a szigorodó felvételi szabályok miatt többen már később sem – írj a HVG az ügy kapcsán.

A most leváltott igazgató, Tóth Gábor az Indexnek vasárnap azt mondta, ő csak szombaton reggel tudta meg, hogy leváltják. Tanárként viszont továbbra is az intézményben maradhat.

Itt mindenki jóhiszeműen dolgozott, nem történt szándékos csalás. Mi egy jónak hitt program szerint dolgoztunk becsülettel

– mondta Tóth a lapnak.

Szerinte

törvényileg rossz a rendelkezés a pedagógiai programban, amit az előző intézményvezető írt meg.

Hozzátette: 

Ez a döntés azt a 135 diákot fogja jövőre büntetni, akik emiatt más intézményekben lesznek kénytelenek érettségizni. Így egészen biztosan pszichés hátrányba kerülnek majd.

Forrás: Index, MTI

Címlapi kép: Google Maps

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Minek különbözeti vizsga ha a tananyag ugyanaz? Hmm?
nezelodo
Nem értem, ennyire hülyék lettek volna egyszerre az eddig jó pedagógiai szakemberek, és elfelejtették a szabályokat, vagy csak megmutatták nekik, hogy jó lesz ha összehúzzák magukat, és jó NER társak lesznek, mert egyébként így járhat a többi is!?
Vagy ilyen szar és fejetlen az oktatás irányítása? Ahogy vidéken elnézem, nem a korábban jelentős eredményeket elért pedagógusok kerültek oda, (őket esetenként még ki is rúgták öt perccel a nyugdíj előtt, mint nálunk), a munkájuk okán, hanem elég ha egy fütyiszessel összebútorozik a később kiválósággá nemesült, az oktatás perifériáján egyszer próbát tett ex tanerő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.