A Jobbik azt javasolja, hogy háromszáz hektárosnál nagyobb birtokméret felett Magyarországon ne járjon területalapú támogatás. Ez alól csak az állattartással és a jelentős mértékű vetőmagtermeléssel foglalkozó cégeknek adnának mentességet.

A Jobbik nekimenne az ügyeskedő nagybirtokosoknak
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Magyar Zoltán, a párt képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a témában kidolgoztak egy határozati javaslatot, amelyet be is nyújtanak az Országgyűlésnek. A párt ebben arra kéri a kormányt, hogy a szigorítást még az új EU-s költségvetési ciklus büdzséjének lezárása előtt tárgyalja meg és fogadtassa el Brüsszelben.

A Jobbik a polgári törvénykönyvet is megváltoztatná annak érdekében, hogy a nagybirtokosok ne tudják úgy kijátszani a szabályozást, hogy a rokonaikra "szétírják" a földterületeket

- közölte.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy 2018-ban nagyságrendileg 660 milliárd forintnyi agrártámogatást fizettek ki Magyarországon. A támogatásoknak mintegy nyolcvan százalékát az agrárium szereplőinek tíz százaléka kapta meg – mondta, hozzátéve, a listán évek óta ugyanazokkal az érdekkörökkel lehet találkozni: Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója áll az élen, Mészáros Lőrinc és érdekeltségei vannak a második helyen, mellettük holland, belga és osztrák cégeket is lehet találni az első tízben.

Magyar Zoltán közölte: a Fidesz 2009-ben ígéretet tett arra, hogy ha megnyeri az országgyűlési választást, akkor egy négyéves ciklus alatt megfordítja a rossz birtokpolitikai arányt, visszaszorítja a nagybirtokokat és a családi gazdálkodásokat támogatja majd.

A kormánypárt azonban az elmúlt kilenc évben nem, hogy változást nem ért el ezen a területen, de sok tekintetben még romlottak is a számok, és a jövőben sem várható javulás

- fogalmazott.

A képviselőnek kérdéseket tettek fel az önkormányzati választásról, de ő azt kérte, ezekben az ügyekben forduljanak a Jobbik sajtóosztályához.

Kérdezték Feldmájer Péternek, a Mazsihisz volt elnökének szavairól, aki a Times of Israel című lapnak adott interjújában élesen bírálta a Jobbik és a baloldali pártok kapcsolatát. Ugyanígy kikérték a véleményét az ugyanennek az újságnak nyilatkozó Glitzenstein Sámuel rabbi szavairól, aki azt mondta, hogy zsidó perspektívából az Orbán-kormányok közel állnak az ideálishoz. Magyar Zoltán azt felelte, hogy ez az ő véleményük, amihez joguk van.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Annyival fejelném meg a Jobbik ötletét, hogy 300 hektár ALATT se járjon.
Csak annak járjon, aki BIZONYÍTOTTAN MŰVELI a saját vagy bérelt földet. Tehát ne a tulajdonos vehesse fel a pénzt, hanem aki dolgozik rajta. Arról egyetlen szó se essen, hogy,:: ""Azé a föld, aki megműveli!""--- mert ez már túl bolsevik ennek az újföldesúr rétegnek. De a potyapénzt nem utasítja el a löttyös nagymagyarságuk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Ugyan már ez csak felesleges pofaszellőztetés, semmi nem fog történni ez ügyben !!!
jesz
Kedves Jobbik! illő tisztelettel jelzem, hogy ez a ..-nagybirtokosoknak nekimegyünk-..akció fájni fog...ugye nem gondolják komolyan, hogy bárki is félreáll a húsosfazék mellől...
Ha tényleg megpróbálják, akkor nagy lesz az arcvesztés..(már dolgoznak a forgatókönyvön)
namihami
Annyival fejelném meg a Jobbik ötletét, hogy 300 hektár ALATT se járjon.
Csak annak járjon, aki BIZONYÍTOTTAN MŰVELI a saját vagy bérelt földet. Tehát ne a tulajdonos vehesse fel a pénzt, hanem aki dolgozik rajta. Arról egyetlen szó se essen, hogy,:: ""Azé a föld, aki megműveli!""--- mert ez már túl bolsevik ennek az újföldesúr rétegnek. De a potyapénzt nem utasítja el a löttyös nagymagyarságuk.
nezelodo
Jobbikos fiúk, ezt ti sem gondoljátok komolyan! Nem fogtok ti a narancsparázsba nyúlni, mert mindenki csúnyán megégette magát aki csak bírálni merészelt, vagy a dakota üzletet csak csorbítani akarta. Gondoljatok csak bele a Vona egy szemöldökcsipesztől is megbukott, pedig még papírzsákot sem húztak a fejére egy rejtélyes műintézetből kijövet, mint pl a Nemzet Bikájának.
tudode
Egyszerű a képlet!
.
Azzal, hogy az ELLENZÉK "is" felesküdött a KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN alapizére, nem a társadalom, a NER szolgája lett a demokrácia biodiszleteként!
.
Arról nem is szólva, hogy a KÉPVISELŐK JOGÁLLÁSÁRÓL SZÓLÓ törvény ma már elvesztette ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI jellegét, mindenki úgy zsibizik a képviselői megbizatása keretében, amelyet az 1990 évi törvény tiltott!
.
1990. évi LV. törvény.az országgyűlési képviselők jogállásáról *
.
mkogy.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99000055.TV
-------------------------------------------
.
A 2019. évi .képviselők és szószólók ízében már az ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGET elvitte a cica, és
.
www.parlament.hu/documents/10181/1553670/A+k%C3%A9pvisel%C5%91k+%C3%A9s+a+nemzetis%C3%A9gi+sz%C3%B3sz%C3%B3l%C3%B3k+jog%C3%A1ll%C3%A1sa+%C3%A9s+javadalmaz%C3%A1sa+-+K%C3%A9zik%C3%B6nyv.pdf/51722af4-c706-63f1-b881-a626655f4f31
.
BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG ALÁ ESŐ TEVÉKENYSÉGEK ÉS
.
Annyi, ma már a parlamenti képviselői feladattal együttvéve, hogy úgy zsibizhetnek azok, akik akarnak, ahogy a félévi OGY meló mellett belefér!
Jozefina
Igazuk van, de főleg namihami-nak (17,40)!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.