A vérszívó (egyelőre) nem a betegek életét keseríti, hanem az ügyeletes orvosok szobáit lepte el.

Ágyipoloska-invázió a Honvédkórházban

Amikor egy összecsípett dolgozó először jelezte a problémát az osztályvezetőnek, a főorvos közölte, hogy túlreagálja az ügyet.

Azóta a kórház is felismerte, hogy ennél nagyobb a gond, de még nem sikerült úrrá lenni a helyzeten.

A kórház több osztálya – köztük a válságos állapotú beteget ellátó intenzív – orvosi szobáiban egy hónapja ágyipoloska-hadak tartják frászban a dolgozókat: a 24 órás ügyeletet ellátó, sürgős és intenzív ellátásra szakosodott orvosok egy része például a hvg.hu információ szerint kényszerből az intenzív osztály egy nem használt négyágyas kórtermébe, betegágyakra szorultak átmenetileg, mivel azoknak műanyagból vannak a matracaik, amikbe nem tudnak befészkelni a vérszívók.

A rovarinvázióval kapcsolatban a hvg.hu megkereste a Honvédkórházat, illetve a fenntartó honvédelmi minisztérium sajtóosztályát, egyebek mellett azt tudakolva, hogy az intézményben pontosan hány osztályra, illetve kizárólag orvosi szobákra vagy betegek kórtermeire is kiterjedt-e a fertőzés, hányszor és milyen módszerrel végeztek irtást, illetve fertőtlenítést, és igénybe vették-e a járványügyi központ előírásai alapján dolgozó szakvállalkozók segítségét. Kérdéseinkre az alábbi választ írta a HM sajtóosztálya:

Kórházunk évente 1,2 millió beteg ellátását végzi, és mint ilyen nagy forgalmú intézmény különösen kitett a behurcolt (pl. ez esetben a betegek ruházatával behurcolt) fertőzéseknek. Az ágyi poloskák világszerte rendkívüli mértékben szaporodnak, a legtisztább lakásban és helyiségekben is előfordulhatnak. Kórházunkban, ha megjelenésüket tapasztaljuk, akkor azonnali beavatkozást és irtást rendelünk el, ez így történt júliusban is, amikor az érintett részlegeken észleltük megjelenésüket. Minden érintett helyiség az irtást követően funkciójának megfelelően használható.

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Lehet, hogy Bakondi et. tanácsaira lenne szükség???
De az is lehet. hogy a fekvő bútort kellene lecserélni az orvosi szobákba.
Azért már a petróleumnál biztos vannak hatásosabb anyagok a fertőtlenítésre. A háború után ugyanis az volt az egyetlen, ami segített.
Eladott Ország
@Nessy: ma, 10:27; Újra be kell vezetni az érvágást vagy köpölyözést, mert az mindenre gyógyír. A középkori orvosok is szinte mindenre ebben látták a gyógymódot a torokfájástól a pestisig, és sok borbély is felvette szolgáltatásai közé az érvágást a hajvágás és borotválás mellett.
Eriksson
@Eladott Ország: Kambodzsában ugyan még nem jártam, de lehet, hogy ott nincsenek annyian a vérszívók és paraziták, mint ahányan itt hemzsegnek különböző álneveken.
Nessy
@Eladott Ország: Sőt anno a foghúzás is a borbély feladata volt!
Azért lehet a sebre pókhálót tenni, fogfájás ellen akasztott ember koponyájából langyos vizet inni, stb.
Eladott Ország
@maci0427: Az ország keleti végein, meg újra "virágkorát" éli a sárgaság, az egészségtelen táplálkozás, higiénia hiányából adódóan, mintha az embereket málenkij robotra küldték volna, ott volt " divatos" betegség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.