Letartóztatták az édesanyja megölésével gyanúsított mohácsi férfit.

Egy hónapra elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint múlt vasárnap megölte édesanyját Mohácson – tájékoztatta a Pécsi Törvényszék pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a férfi összekötözte hetvenhat éves édesanyja kezét és lábát, majd egy serpenyővel többször, nagy erővel a fejére ütött.

Az asszony a helyszínen meghalt. Holttestét szerdán találták meg szőnyegbe tekerve, bútorokkal körülrakva a ház egyik, hűtőszekrénnyel eltorlaszolt szobájában.

A gyilkossággal gyanúsított férfit a következő napon fogták el a egy pécsi panzióban, ahova álnéven jelentkezett be.

A Pécsi Járásbíróság szökés, elrejtőzés veszélye miatt rendelte el az emberölés bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását egy hónapra. Egészségi állapotára tekintettel a végrehajtás helyeként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki.

A gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem végleges.

A Blikk korábban arról írt, hogy a férfi édesanyjánál lakott, és a szomszédok elmondása szerint a 76 éves édesanyjával folyamatosan veszekedett, gyakran az éjszaka közepén is ordibált vele, miközben a lap szerint a nő mindent megtett érte, az autójával is oda szállította, ahova csak kérte a nyelvtanárként magánórákat adó, magyar-német kettős állampolgár és nyelvészként végzett férfi.

Az asszonyra azután találtak rá, hogy egy megbeszélt találkozóra nem ment el, és nem is jelezte, hogy lemondaná, holott korábban ilyen nem fordult elő. A lakásba a tűzoltók hatoltak be, és ők fedezték fel a nő vérbe fagyott holttestét.

A lap szerint a férfi régóta pszichiátriai kezelés alatt állt.

Forrás: MTI, Blikk, Index

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.