Félmilliárd forintból folytatódik a debreceni Hódos Imre Rendezvénycsarnok felújítása – jelentette be Papp László, a város polgármestere a DVSC-Schaeffler NB I-es női kézilabdacsapat pénteki sajtótájékoztatóján.

Még félmilliárd forintot beletol a kormány egy debreceni sportcsarnok felújításába
Fotó: hodoscsarnok.hu

Papp elmondta: a beruházás második üteméhez szükséges pénzt

tao-támogatásból biztosítják.

A női kézilabdacsapat mérkőzéseinek otthont adó csarnokban a nyílászárók cseréjével, az acél tartószerkezetek felújításával és a teljes légtechnikai rendszer modernizálásával októberre végeznek. A felújítás látványosabb szakaszára jövő nyáron kerül sor, akkor a többi között a lelátók bővítését, valamint a burkolási munkákat végzik el – tette hozzá.

Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetője emlékeztetett: a látványsportoknak nyújtható támogatásnak köszönhetően

a csarnok felújítására 2011 óta már több mint 300 millió forintot fordítottak.

Az elmúlt években szigetelték a tetőt, felújították a világítást és az öltözőket, továbbá kicseréltek 1400 széket a lelátókon.

Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: a felújítás miatt a szeptember 4-i, Székesfehérvár elleni és a szeptember 18-i, Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzését a szomszédos Főnix Csarnokban játssza a DVSC-Schaeffler. A Hódosba az október 12-i EHF-kupa mérkőzésen tér vissza az együttes.

Az ügyvezető kiemelte: a Schaeffler-csoport továbbra is névadó szponzora lesz a csapatnak, új támogatóként pedig a debreceni székhelyű Globus Konzervipari Kft.-t is maga mögött tudhatja a klub.

A DVSC-Schaeffler a 2019/2020-as szezonban ismét olyan eredményt szeretne elérni, amely lehetővé teszi a nemzetközi szereplést. Ábrók Zsolt szerint az együttes nem lett gyengébb a tavalyinál.

"A bajnokságban az első hat között szeretnénk végezni, azon belül is minél előrébb"

- fogalmazott, hozzátéve, hogy az EHF-kupában az első körből mindenképpen tovább akarnak jutni, a csoportkörbe kerülést pedig nagy feladatnak nevezte.

A DVSC keretéből a nyáron távozott a dán irányító Lotte Grigel, a román Madalina Zamfirescu és az orosz Anna Punyko. Új igazolás az argentin balátlövő Elke Karsten, a Nemzeti Kézilabda Akadémiától (NEKA) érkező, 2000-es születésű Vámos Petra és az átlövő Karnik Szabina, aki korábban már volt a Debrecen játékosa.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Biztos valamelyik oligarcha, kevesellte a jutalékát. A Kocsis Máté elnöksége alatt a kézilabda pont úgy szárnyal, mint a Pacalos birkózó sportja. Pacalos kap 2+2 milliárdot, a mindenki Mátéja is kaphatna annyit. Szerintem kellene még egy 42 195 méter hosszú csarnok is, Budapest - Felcsút maratonra! B+, és tényleg annyi! https://uploads.disquscdn.com/images/1c91175c...
CsipkeRózsa
Orbán úgy tesz, mintha a saját zsebébe nyúlna csak a félmilliárdért. Persze, mindig úgy intézkedik, mint aki a saját pénzéből megjátszhatja a nagyvonalú pénzkidobásokat.

A környezete sem figyelmezteti a túlzásaira, mert ők is így részesülnek a jóból.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. July 14., 08:10
Elhunyt a magyar zenész
Nagyvilág - 2020. July 14., 07:31
Megtalálták az eltűnt Naya River holttestét