Havonta 850 ezer forintért ad tanácsot a Szent László zarándokútról az Emberi Erőforrások Minisztériumának Dénes Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei Újiráz plébánosa.

A minisztérium közlése szerint Dénes feladata egész pontosan

a Szent László lovagkirály-zarándokút tudományos hátterét megalapozó tudományos munka elkészítése.

Az RTL Klub Híradója megszólaltatta a plébánost, aki azt mondta,

szerinte nem túlzó ez az összeg, mert olyan sokat kell utaznia és adóznia, hogy jó, ha havi szinten százezer forint marad a zsebében.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
Téved a plébános úr. Amit ő csinál, ahhoz máshonnan kellene pénzforrást keresni. A közpénzeknek az egészségügyben, oktatásban, szociális szférában, technológiai, társadalmi kutatásokban lenne a helye.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
emerencia
Téved a plébános úr. Amit ő csinál, ahhoz máshonnan kellene pénzforrást keresni. A közpénzeknek az egészségügyben, oktatásban, szociális szférában, technológiai, társadalmi kutatásokban lenne a helye.
verőce21
Havi ugyanennyiért egy falusi körzeti orvos szinte semmit sem utazik és szinte semmi adót sem fizet. :)
dr. prédikátor
Pléhbános patkány!!! KUFÁRKODSZ???Tudod mit tett Jézus a kufárokkal???
vacsi
Az ember nem is tudja, sírjon-e, vagy nevessen ezen a papon!
Pálinkafőző Rézüst
A papék adómentességet élveznek, vagyis hazudik a papelvtárs... Ennyit a tízparancsolatról... +aki hazudik, az lop is...
Dr plágium
@vacsi: A pap csak kihasználja a lehetőséget. Sírni a azért kell mert ezt megkapja az adófizetők pénzéből.
kereső
Némi ellentmondást érzékelek az "erőtérben"- mióta tanácsadói munka ez?" a Szent László lovagkirály-zarándokút tudományos hátterét megalapozó tudományos munka elkészítése."- ez kutatói, tudományos felkészültséget, történelmi és hitéleti ismereteket követelő mubnka lenne!, és nem tanácsadás. Ha meg tényleg csak tanácsokat ad a plébános úr, ahhoz miért is kell neki utazgatnia,és hová? Merrt ebben az esetben nem ő végzi a kutató munkát, hanem más.
Hazudni is tudni kéne, ha már egyszer lop az ember.
kereső
Annak a fenti kishencengnek- a háziorvos ebből az összegből fizeti az asszisztenciát, tölti fel a házi gyógyszertárát-és bizony egy falusi körzeti orvos ennyiből még bőven utazgat is, főleg ha három-négy kisfalut lát el, esetlegesen még tanyán élőket is. Ja és amellett, a maradványból még adózik IS!, ellentétben papjainkkal, akiknek a jövedelme tényleg adómentes- minta hogy az egyházaké IS!
Eladott Ország
Ha ehhez még hozzávesszük a miniszteri biztosok (65), miniszterelnöki biztosok (5), miniszterelnöki megbízottak (14) és kormánybiztosok számát (15) és azt, hogy nem is tudhatjuk – csak becslések vannak erre vonatkozóan -, hogy az egyre duzzadó kormányzati vízfej valójában mekkora kiadásokkal jár. Hogy a több százezres, milliós fizetéseik mellé még milyen béren kívüli és egyéb juttatások – kafetéria, (személyes) autóhasználat, illetménykiegészítés, vezetői illetménypótlék, célprémium, napidíj, hivatali lakás, ruhapénz, anyámkínja – pontosan hány milliárd forintba kerülnek havonta, évente az adófizetőknek, akiknek karcsúbb államot ígért és hazudott Orbán, abba belegondolni is rossz. Mindazonáltal a legsúlyosabb mégis az, hogy ebben a hatalmas dzsungelben lehet csak igazán kényelmesen, a felelősséget innen oda tolva vegetálni, kitalált, érdemi munkát alig vagy egyáltalán nem igénylő pozíciók és feladatok mögé bújva szívni az ország vérét. Az a baj hogy 106 helyettes államtitkárnak nincs annyi esze, mint egy józan paraszt embernek, vagy részegnek.
csak úgy....
ugyan ezt az összeget fizetem az öregnek,ha feladja a durbincsnak az utolsó kenetet...
kereső
@durbincs: hé, primitivkém! má megint elfelejtetetted- hanyagolj!
csak úgy....
havi 500.000 ért ,megkeresem nekik a csodaszarvast...,nevetséges,lökött banda...
dr. prédikátor
@csak úgy...: ma11.54 re! ÉN INGYÉ IS FELADOM A GANYÉNAK AZ UTOLSÓ KENETET!!! Szívlapáttal!!!
csak úgy....
@dr. prédikátor: áldani fogom a kezeidet! ;)
verőce21
@kereső: (10:42) Az asszisztenciát is, a rendelőbérletet is takarítóval együtt az állam/önkorm. fizeti már több, mint két éve a körzeti orvosoknak. A gyógyszert pedig el IS adja, ha vesz. A többit kiadásként lekönyveli a könycelője. A minimálbére után fizet némi adókat.
Nézz utána, ne írkálj ide hülyeségeket!
verőce21
Az egyéb bevételért a pléh-bánosok is fizetnek adót.
Dr plágium
@verőce21: És hogy ellenőrizhető a persely tartalma?
CsipkeRózsa
@fideszes gyökér: A manna az égből hullik.
csak úgy....
@durbincs: az indiánok a 1/2kegyelmüeket,mint te, szent embernek tekintették és tisztelték öket,de te nem vagy indián, te egy nagyon butha vagy...
namihami
Ez a pénzlehúzó, úgyis, mint ""szaktanácsadó"" olyan helyre van bekötve, (közvetlenül az Isten), ahonnan a kapott tanácsok csakis annyira értékesek lehetnek, hogy a havi 850 rongy még túlzottan olcsó is. Sokkal többet megérnek azok a tanácsok, hiszen közvetlenül a Teremtőtől jönnek...
A másik lehetőség, hogy ez is csak egy ""mészáros"" és csak postafiók funkciót lát el valamelyik haver felé. Lássuk be, ez a valószinűbb lehetőség..
csak úgy....
@durbincs: te a 1/2kegyelmü garabonciás deák? csak nem a CEU -s mucus?
csöngetsz már a növérkének?...,tabletta parti? szegény, szerencsés atyád,hogy ezt nem érte meg?
Dr plágium
@durbincs: Azért mert nálatok divat a vérfertőzés másoknál nem! Mellesleg látszik hogy vérfertőzésből születtél azért vagy ilyen idióta.
verőce21
@Dr plágium: (13:38) Sehogy! Nem a persely tartalmáról szól ez a cikk, te Félkegyelmű!
A plébános megbízatása: "Szent László lovagkirály-zarándokút tudományos hátterét megalapozó tudományos munka elkészítése." - kapisi, Félnótás?
verőce21
@fideszes gyökér: (14:33) Lehet, hogy amit "láttál", csak megőrzésre tette a fiókba valamelyik hívőtől, a szentmise idejére, nehogy az kiejtse zsebéből, a misén végzett "tornagyakorlatok" és úrvacsora alatt.
(De most kivételesen osztom @csak úgy...: szellemes megjegyzését, "te ministráns?") :)
Pálinkafőző Rézüst
@verőce21: :)))))))))))))))))))))))
a papok alanyi jogon adómentesek... oszt jónapot!
Dr plágium
@verőce21: Az idióta te vagy mint a falu bolondja!
verőce21
@Pálinkafőző Rézüst: (19:37) "...az egyházi jogi személynek teljes személyes mentessége nincs, csak bizonyos feltételek megléte esetén jogosultak a mentességet igénybe venni az adott adónemre."
csak úgy....
@verőce21: kikérem magamnak,hogy te -valaha velem 1 véleményen osztozzon! ha nem vetted vóna észre (bugris) ...a ministránst ,neki viccböl említettem,persze ez neked magos, kopj le rólam ...érintkezz a durbicsal...,remélem lesznek töle ivadékaid...
verőce21
@csak úgy...: Ki van adva, te @csak húgy...: vagy! Büszke lehetsz rá!

És te hol fogantál, ”kulákgyerek”? A cséplőgép mellett a törekkazalban? Valamelyik saroglyahordó napszámoslány volt az anyád?
karma1
Szegeny Jezus, ha ma elne, akkor biztosan kiuzne a (barmilyen tipusu) kufarokat a templombol, - orban viszont siman megfeszittetne, - elotte talan kikuldene egy konzultacios levelet, amire a valaszokat csak o ismerhetne meg.
Nem lenne ott semmifele Barabbas,...:o(((
verőce21
@csak úgy...: Na gyerünk, vészesen közeleg az éjfél!
verőce21
@karma1: De Júdások, mint esetedben látjuk, mindig akadnak, 30 ezüstpénzért! :)
verőce21
@karma1: Egy temetőkertet Te sem vásárolhatsz belőle! :)
verőce21
@csak úgy...: @csak húgy...: Na mi lesz Bugris? Nincs valami jó zaftos válaszod?
karma1
Jo lenne tudni, hogy mi a kulonbseg a tanacsadasbol es a tanulmany-keszitesbol szarmazo jovedelem adozasaban? Mert a fenti esetben a hulye is latja, hogy ez csupan EGY tanulmany, nem pedig tanacsadas. (A tanacsadas egyebkent sem targyhoz, hanem szemelyhez kotott - ahogy peldaul sajtougyekben adja az "okos" tanacsait folyamatosan a puhosnak. Ez nem meghatarozott ideju - najo, amig ki nem rugja a puhos a habony artanyt, de az meg messze van.)
Ha igy korul lehet irni egy temat, akkor az tanulmany. Dehat mar a reszletekre sem ugyelnek.
Inkabb ezzel a fejjel kifizetohelynek nez ki ez az egyszeru seggnyalo be'rpap.
csak úgy....
@verőce21: nem az anyád vót a szoptatós dajkám és ez engem megnyugtat!
te,valami bugris csecsen nevelkedhettél vidéken és ezt a mai napig nem tudtad kiheverni..., próbáltad már odollal öblögetni a pofád,naponta 3 X ? na nem használ,de addig ,legalább nem beszélsz hülyeségeket...
verőce21
@csak úgy...: @csak húgy...: Mondtam, hogy ki volt a dajkád, Bugris. A törekhordó béreslány, az a repedtsarkú!
verőce21
@karma1: Olvasd el a Pénzügyi és Számviteli Főiskolás diplomadolgozatát erről a témáról, és megtudod, mi az adózásbeli különbség. De itt a vállalkozói és a megbízási forma között van különbség, nem ahol Te keresed!
verőce21
@fideszes gyökér: Biztosan gyertyára. Amit meggyújtott a rokonod emlékére és eltemettette. Misét is mondott...koszorút, fejfát vett, sírhelyet váltott, stb.
csak úgy....
@verőce21: gyönge vagy,mint a harmatos molyfing hegynek fölfele. még haragudni sem tudok rád igazából,inkább a szánalom ...,gondolom a "törekhordó,repedtsarkú,béreslány" már nem tud béadni a lelencbe...így hozott neki a gólya és ilyen hülyének szeret, így szokott meg...,föltehetöleg az apádra emlékezteted a pofátlanra,aki még gyermektartást sem fizetett utánad és ezért nem tudott tanítattni a szerencsétlen szüléd...
csak úgy....
@fideszes gyökér: érdekes história...,ki köll lesni azt a papot ,szerintem kurvázni jár...
verőce21
@csak úgy...: (01:29) Szerencsétlen, szánalmas hülye vagy!
(Olyan vagy pontosan, éjféli szokásokban, szófordulatokban, stb. mint a quadrocopter volt itt...)
Lepényleső
-Na ugye,mindenkinek megvan az ára?
-S plébános létére senki sem kérte őt igazmondásra?
Eladott Ország
Tisztában van ez a plébános hogy milyen fizetések vannak hazánkban, vagy olyan gerinctelen szarházi pondró, mint a kenyéradó gazdája. Azt hiszem az utóbbi az. Lehet pofázni a templomban, hogy "boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok, a kik sírnak: mert õk megvígasztaltatnak." Elmehettek a búspicsába!
namihami
Vajon ez a 850.000 froncsi nettó vagy bruttó összeg? Költségtérítés is jár a kirándulások mellé? Vagy a csengettyűsperselybe dobja állambácsi és akkor ugyebár még elszámolni sem kell vele.
És az a rengeteg strapa, ami az ezzel a komoly ""tudományos kutatássl"" jár. Az utazások, világjárás és társai. Mások ezért nemhogy pénzt kapnak, de fizetnek érte.
advocat
Ennyiért már nekem is rengeteg tanácsom lenne.
human
Hallgattam egy beszélgetést egyházi emberkékkel és ott is begyűrűdzött a munkaerő hiány. Elég kétségbeesettnek tűntek az utánpótlást illetően. És nem értik miért történik. Adnék nekik egy tippet. Az egyház viselkedjen egyházként és tegye az Isten által rendelt dolgát. Egész biztos, hogy pártérdekek kiszolgálása vagy a stadion építés nem tartozik ebbe a körbe. Ha az ezekkel a viselkedésekkel szerzett foltot sikerül eltüntetniük magukról, akkor talán visszanyeri az egyház a hitelét és több lesz a hívő és a pap növendék is.
Persze lehet a hatalmat és a pénzt is választani. Ahogy a hódmezővásárhelyi plébános mondta az időközi polg. választás előtt, hogy a "pénz már ott van a számlán." és szavazzon mindenki a fideszre.
human
@fideszes gyökér: Nem tudom mekkora része fidesz hívő. Sokan vannak, ezt nehéz lenne megállapítani felmérés nélkül. Csak akik a gyülekezetbe járnak azok tudják talán megmondani, de ők is csak a saját gyülekezetükről tudnak nyilatkozni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.