A Blikk szerint korábban is bántalmazták azt a csecsemőt, akit nemrég brutálisan halálra vertek. A nagyszülők azt mondták, az esetről a gyámügy is tudott, mégsem lépett.

Csecsemőgyilkosság: a nagyszülők szerint a gyámügy visszaadta a cigivel megégetett gyereket a szülőknek

Mint arról mi is beszámoltunk, a 21 éves T. Paula augusztus 4-én egy kunmadarasi családi házban bántalmazta 10 hónapos kislányát, aki augusztus 8-án a kórházban belehalt sérüléseibe. A nyomozók a nőt először tanúként, később a beszerzett adatok és információk alapján már gyanúsítottként hallgatták ki.

A kislánynak az ATV információi szerint négy helyen volt eltörve a koponyája, és már a kórházba agyhalottként érkezhetett.

A fiatal nő kihallgatását követően a karcagi rendőrség második emeletéről kiugrott, jelenleg a debreceni Kenézy Gyula Kórházban kezelik, állapota súlyos – eltört a medencéje, a lába, az arc- és a mellcsontja is – írja a Blikk.

A nagyszülők szerint lányuk egy bűnözővel jött össze nemrég, aki lányokat futtatott –akár őt is-, valamint droggal is kereskedett.

Mi több: úgy tudni, a nagyszülők a gyermeket magukhoz akarták venni, mikor észlelték, hogy cigicsikk nyomok találhatóak a kislány oldalába, kézfejébe és lábába égetve. Ezzel a nagyszülők a gyámügyhöz is fordultak, ám ők visszaadták a csecsemőt az anyjának és új élettársának.

A fiatal nő édesapja szerint nem az anyuka, hanem új párja bánthatta a babát. Mindenesetre a gyámügyet feljelentik, a kislány szerveit pedig felajánlották életmentésre.

(Blikk)

(Fotó: pixabay.com)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@namihami: Dehogynem csinal... Emlekezz vissza arra a csajra, aki asszem 2016-ban vagy 17-ben kidobta mindket gyereket az ablakbol es o is utanuk ugrott? Meg azt a ferfit, aki lathatasra kapta meg a fiat - pedig a feleseg konyorgott a birosagnak, hogy ne adjak meg ezt a jogot neki - es kidobta az emeletrol a fiat?
Nekem inkabb ezek a feherek ugranak be... Ismertem en otthon olyan cigany ferfit, aki villamosvezeto volt, es EGYEDUL nevelte a kislanyat, mert a felesege kurva lett. (Az uzletem egy villamosvegallomason volt, es ugyanabban a hazban lakott a pasi, mindennap lattam, hogy hogy kezeli-neveli a kislanyat. Hat arrol jo sokan peldat vehettek volna. Ugy vallalt munkat a ferfi, hogy az elso jaratokat meg az utolsokat vezette a 69-es tuja vonalan, hogy napkozben a gyerekkel lehessen.) Egyebkent a borikben a ciganyok szoktak megolni azokat, akik gyerekeket bantalmaznak, vagy pedofilok, gyerekgyilkosok. Azoknak nincs kegyelem. Az mas, hogy az asszonynak siman lekeverik a fraszt, de az megint mas dolog.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
görbetükör
@Málna: Ugyan, ha indokolatlanul intézkedik, az baj, ha indokolt esetben nem intézkedik, bizony az is baj.
Ugye milyen nehéz a szerecsen mosdatás, mindig alul maradsz benne!
Bizony, a gyámügynek nagy a felelőssége, gyerekéletek múlnak rajta. Ha orvos hibázik, az is börtönbe kerülhet.
Kell a szakember, kell a jó oktatás, kell a tisztességes bér - akkor van megfelelő ember az élet minden területén.
Ha nincs, ha a bűnözők élnek, mit hal a vízben, akkor pusztul az ország. Bármennyire veri a mellét a kormány, hogy így magyarok, meg úgy magyarok, meg szüljetek magyar anyák!
És bizony, minden bűnözőnek, minden olyannak, akin emberélet múlt, ha hibázik rács mögött a helye.
És ha nem maradna ettől szabad ember az országban, akkor az azt jelenti, hogy bűnözők és alkalmatlan emberek országa lettünk!
Mert az zöm már menekül ebből az országból! Aki marad és nem bűnöző, aki tisztességes, vagy ártatlan gyerek, állat az pusztul nyomorultul!
karma1
@namihami: Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa... o)))) En meg veletlenul sem tennek ilyet, egy napon nem lehet Teged a budos halfarokkal emliteni sem! Talan faradt voltam mar, (kozben megy a tv angolul, a fulemben magyarul a regi heti hetesek -egyebkent rendkivul tanulsagos visszanezni/hallgatni oket!), es hat ilyenkor feszbukkozom is...:) Szoval NEM ohajtottalak meg veletlenul sem megserteni! ...:o))))
Málna
@görbetükör: Mi az indokolatlan intézkedés? Hogy feljelentés alapján vizsgálódtak Nagy Blankáéknál? Honnan tudod, hogy indokolatlanul?
Ha valaki hibázik, az nem jelenti azt, hogy bűnöző vagy alkalmatlan a munkájára. Csak azt, hogy hibázott. Egy gyámügyesnek döntést kell hozni, mérlegelnie kell. Majd az illetékesek kivizsgálják, hogy mennyiben terheli őt/őket felelősség. Mert nem hiszem, hogy egy ilyen ügyben egy ember dönt.
És tudom, nehéz továbblátni az orrotoknál, de ne vonatkoztassatok csak erre az országra, mert ilyen tragédiák mindenhol a világon történnek.
görbetükör
@Málna: Védd csak a védhetetlent. Tudod, nem a kormányt véded, hanem a magyar emberek, magyar gyerekek sorsába/életébe rúgsz bele sokad magaddal, akik a meglevő rosszat védik, támogatják, fenntartják.
Istentelen népség vagytok!
Málna
@görbetükör: Nem védek senkit és nem bántok senkit. Csak próbálom józan ésszel nézni ezt is, mint mindent. Minél több kommentet olvasok, annál inkább örülök, hogy én még képes vagyok erre.
reagens
@Horizont: Nevezz aminek akarsz. Én tudom ki vagyok. Amúgy etnikai alapú bűnözési statisztikát nem gyártanak mert azonnal kibukna a cigányok gyalázatos viselkedése. Velük van tele a börtön. Ott jellemző a bűnözői életmód. A gyilkosságok nagy része, a gázoló sofőrök meglincselése. A drogozás és a vérfertőzés. Ennyi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.