Az augusztus 20-val kapcsolatos programok már másfél napja zajlanak a fővárosban.

Minden eszköz a rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos megrendezéséhez Budapesten

– erősítette meg Kovács Zoltán államtitkár.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, hogy az operatív törzs kedden egész nap ülésezik. Valós idejű adatokkal dolgoznak majd, percre pontos információkkal. Bármilyen beavatkozásra lesz szükség, azt azonnal megteszik.

Kovács Zoltán kitért arra is, hogy az állami ünnepségsorozat hagyományosan a zászlófelvonással kezdődik a Kossuth téren, majd Benkő Tibor honvédelmi miniszter mond köszöntőt. Ezt követően Áder János köztársasági elnök mondja el ünnepi gondolatait.

Augusztus 20-án több mint 130 tisztjelöltet avatnak. A program folytatásaként a Magyar Honvédség 50 perces légi és vízi bemutatót tart a Dunán, ahol olyan eszközöket is lehet majd látni, amelyek a haderőreform irányáról tesznek tanúbizonyságot.

Az ünnepi szentmise és Szent Jobb körmenet ezúttal is szerves részét képezi az állami megemlékezésnek – mondta Kovács Zoltán. Hozzátette, hogy

a tűzijáték este kilenc órakor kezdődik és mintegy fél óra hosszú lesz.

Jelenlegi ismereteink szerint a tűzijáték megtartását semmi nem veszélyezteti.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az augusztus 20-val kapcsolatos programok már másfél napja zajlanak a fővárosban, eddig több tízezer ember vett részt rajtuk, ide értve a Magyar Ízek Utcája elnevezésű rendezvényt a budai Várban.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ezt a hisztit, amit ezek levernek jó pénzért.
Sámannus
Be ne basszanak a végére, mert a kondér nagyon veszélyes üzem ám! Ilyenkor sokan kerülnek közel a húsosfazékhoz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.