Továbbra is érkezik szennyvíziszap Magyarországra külföldről – közölte az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten.

Korózs Lajos a Miniszterelnökség Kossuth Lajos téri épülete előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: Gulyás Gergely miniszter több mint egy hónapja azt mondta, azonnal leállítják a szennyvíziszap behozatalát Magyarországra.

Közölte: ez nemhogy nem történt meg, egyre többet hoznak belőle az országba. A képviselő elmondta, hogy reggel videókat készített a székesfehérvári szennyvíziszap-lerakónál, ahova változatlanul érkeznek a horvát és szlovén kamionok.

Korózs Lajos közölte, hogy pert indít, mert a Pest Megyei Kormányhivatal nem válaszolt határidőre a szennyvíziszappal kapcsolatos közadatigénylésére.

A képviselő azt kérdezte a hivataltól, kinek adott engedélyt arra, hogy Horvátországból, Szlovéniából és Olaszországból szennyvíziszapot hozzon Magyarországra.

Ki szállította? Ki az, aki befogadta? Ki az, aki továbbhasznosíthatja?

- sorolta kérdéseit.

Korózs Lajos azt mondta, Horvátországból két év alatt 91 ezer tonna, Szlovéniából évi 31 ezer tonna szennyvíziszap érkezett Magyarországra.

A szocialista politikustól megkérdezték, mi a véleménye arról, hogy Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt Budapest-alkotmányt szeretne. A politikus ezt jó ötletnek nevezte, mivel szerinte az elképzelés megmutatja, milyen az a másik Magyarország, amelyet nem Orbán Viktor vagy Tarlós István irányít.

Volt kérdés arról, hogy sajtóhírek szerint augusztus közepétől nem lehet felvenni senkit a közigazgatásba. Korózs Lajos szerint az összeomlás határán van a magyar közigazgatás, amiért Gulyás Gergely a "felelős".

Megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy sajtóhírek szerint egyre nagyobb a létszámhiány a Vakok Állami Intézetében. Az ellenzéki képviselő közölte: a szociális ágazatban a kisegítő személyzet rendkívül alulfizetett, így nem csodálkozik azon, hogy sokan hagyják el a pályát, mert nagyságrendekkel többet kereshetnek a versenyszférában.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

3dwhite
Most mi van? Nem tudják lehúzni wc-t. valahova el kell passzolni, tán õntse el õket v mi?
Eladott Ország
Mindezek ellenére az ország egy része mégis imádja. Felfoghatatlan, érthetetlen. A bőrének már az első uralkodásának az elején száradni kellett volna valamelyik Andrássy úti fán! Mikor, mitől ébred már fel a nép? Hitelországban hitelnemzedék születik. Ülünk a trógerság felcsúti vonatán, ami nem visz sehová. Ébresztő, emberek! Ezek képesek a vonatot olyan vágányra irányítani, ami végleg kivisz a demokráciából – bele az orbáni diktatúrába. Legyünk végre kurva hangosak és bátrak, hagyjuk el az egyik állomáson diki-vikit.
1magyar
Mit tesz az ellenzék, minek van és minek a média???
RonaGyuri
Gulyásból magából is folyik az szenny!

Sebaj, majd jó a Kancsi-mancsi

Már a tanácskozás alaptézise is kellően elborzasztó

A párt központi napilapja vezető írása számol be róla, hogy „az 1989-es kelet-európai rendszerváltozásokról szerveztek Kolozsvár-t pódiumbeszélgetést”. A beszélgetésen olyan erdélyi és magyarországi közéleti személyiségek vettek részt, akik gyermekként élték át az 1989-es változásokat. És megállapították, hogy: „tudatosítani kell a mai fiatalokban ….”. Na itten vagynak az ebek elhantolva, ha ártunk és qurmányunk pribékjei tudatosítani akarnak valamit.
Azonban a Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter még ezen is túl tudott lihegni;
elsőbb kifejtette, hogy „a történelem és a tudományos kutatás is részben adós maradt az 1989-es változások feltárásával, nem készültek el azok a művészeti, irodalmi alkotások, és különösen azok a filmek sem, amelyek a széles társadalmi rétegek számára adhatták volna meg a változások élményét.”,
majd hozzátette: „Magyarországon elmaradt a kommunizmus bűneivel szembeni igazságtétel”!!! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.