Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat Simonka György fideszes képviselő és 32 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat szerint Simonka a zöldség-gyümölcs termelőket támogató uniós és költségvetési pénzeket próbálta jogellenesen megszerezni.

Az eljárás a NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése alapján indult, a politikus mentelmi jogát az Országgyűlés pedig már felfüggesztette.

Simonka most a Facebook-oldalán tett közzé egy nyilatkozatot, amely szerint ő nem követett el semmilyen jogsértést. "Nagyon sajnálom, hogy az eljárás sokak számára okoz kellemetlenséget és hiszem, hogy a független bíróság előtt minél előbb tisztázhatom magam. Az eljáró hatóságokkal ennek érdekében eddig is legjobb tudásom szerint együtt működtem és a továbbiakban is így fogok tenni" – írta.

Forrás: hvg.hu

A https://propeller.hu/ weboldalon 2019. augusztus 22. napján közzétett, a "Reagált a fideszes Simonka György a vádemelésre" című cikkben beágyazott fényképen Benkó György felismerhető módon került ábrázolásra, annak ellenére, hogy a fénykép megjelenítéséhez hozzájárulását nem adta meg. A fényképet töröltük, Benkó Györgytől ezúton elnézést kérünk.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ahol fű alatt (a költségvetési törvénybe rejtve!!!) átírják a bűnszervezet meghatározását, hogy mindenki megértse, mit keresett Simonka György bűnöző a Karmelitában és hogy került Orbánnal egy fotóra. Hát így. A jövőben szinte lehetetlen lesz bizonyítani, hogy egy bűncselekményt bűnszervezetben követtek el. Szép meló. És Bod Péter Ákos azt mondja, hogy Orbánnak árt az „elgazdagodás”. Meg hogy „a leszivárgó ocsmányság fog betenni az Orbán-rezsimnek”. Szép, nemes gondolatok, én is hajlamos vagyok egyetérteni velük. Hogy tehát a rezsim ellen dolgozik az elszegényedés ellentéte, az egyre látványosabb „elgazdagodás”, amivel egy idő után az emberek mégis szembesülnek. Azt nem tudom, hogy akinek lassan 10 év nem volt elég, annak még hány évre van szüksége a szembesüléshez.
nepszava.hu/3043543_jo-nagy-kiskaput-nyitott-a-kormanytobbseg-nagymenoknek-es-bunszervezeteknek
Itt a Farkas Flóriánok, a Simonka Györgyök, a Rogánok és további kismillió díszpéldányai a morális hulladékságnak (akiket aztán időről időre rejtegetni kell a nyilvánosság elől, de soha nem annyira, hogy a kezüket is elengedjék) a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének alappillérei. Amíg máshol a börtönben rohadnának, ameddig megbánják bűneiket, itt visszatapsolják őket és rájuk épül a maffia. Ha eredményesen lopnak, csalnak, hazudnak, sikkasztanak, akkor tudják, hogy számíthatnak a Párt védelmére. Ők akkor is ártatlanok, ha nem. Sokkal egészségesebb kimosdatni a szarból a dörzsölt vérgeciket, mint úgy tenni, mintha a fidesz nem minden idők legkorruptabb politikai képződménye lenne.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!

Sziszifusz
" ... pénzeket próbálta megszerezni."
Aha most már tisztul a kép. Nem szerezte meg, csupán próbálta.
Az eljárás végére kiderül, hogy egy fillérhez sem jutott, az uniós pénzekből. Ártatlanul meghurcolták, hírnevét rombolták ezért kártérítésre jogosult.
lampa laz
Még kártérítést is fizetünk ennek a trógernek, mert megállapítják az ártatlanságát. Nem lopott ez, csak hazavitte... h dögölne meg mind.
Eladott Ország
Vajon mi volt a bűne? A NER-ben, nem adta le a megkövetelt százalékot?
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--I12ywkNk--/w_1160/7KUSVGDkPdZSUQHjs.jpeg
Aki megszavazta, hogy az ő esete nehogy megfeleljen az új BTK-nak, úgyhogy a vádat ejteni kell, mert nem bűnszervezet. Két év felfüggesztett, és újra ott vigyoroghat a dagadtnál. Brávó! Amíg Orbán egy bűnözővel magánbeszélgetést végez, az nem más mint biztosítja arról, hogy veled vagyok: Remélhetőleg majd Orbán is oda kerül mellé, hogy a beszélgetést folytathassák.
dr. prédikátor
Úgy kimossák ezt patkányt mint a szaros pelenkát!! Ő lesz a 33. gyanúsított és majd kap egy ejnye bejnyét!!!
papa.49
@dr. prédikátor: Ezt nem vezetgetik vezetőszíjon mint a ügyvédet, tudjuk miért !!!
kereső
a költségvetési törvénybe rejtve úgy módosította a Fidesz-KDNP, vagyis a kormánypárti többség a Büntető törvénykönyvet (Btk.), hogy a jövőben szinte lehetetlen lesz bizonyítani, hogy egy bűncselekményt bűnszervezetben követtek el.-lex simonka.

Fel volt háborodva a fidess, hogy az ellenzék nem szavazta meg a költségvetési tv.-t.
Eladott Ország
@human: Már elosztották a lóvét egymás közt. Engem az érdekelne, hogy hol a lé? Mert az nem igazságszolgáltatás, hogy ők lopnak, a nyomozók ezt megállapítják, a bíróság ad pár évet és a pénz meg ott hever valakinek a bankszámláján várva, hogy a gazdik szabaduljanak jó magaviseletük miatt hamarabb az ítéletben szereplő időnél.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fkep.cdn.indexvas.hu%2F1%2F0%2F1471%2F14714%2F147140%2F14714063_811ab09dc8829106a2baf7a26a59b3b3_wm.jpg&key=CEL7MO7RhsMHPRAByd9fyQ&w=600&h=409
Átvágásban nagyon profik.Soha nem fogjuk megtudni, e mögött mi van!
Lepényleső
"Á dehogy,ártatlan vagyok,ezért tetemes kártérítést várok"?
human
@Eladott Ország: Nekem is pontosan ez szokott eszembe jutni. A Simonkához, Farkas Flórihoz, Quaestorhoz hasonló ügyekben. A pénz már el van lopva és a hatóságok valahogy nem találják a nyomát. A mai világban mikor szerverparkok rögzítenek minden pénzmozgást akár évtizedekre visszamenőleg. Nem hiszem el, hogy a mai fejlett technikákkal nem lehet kideríteni hova vándoroltak a milliárdok.
És hát igen, a büntetés. Leülnek 3-4 évet a böriben. A pénzecske ami akár több száz millió is lehet kint várja őket. Hát nem megérte? Ki keres manapság akár vezető beosztással pár év alatt százmilliókat? Nem sokan.
Nagyon átlátszó ez az egész. A büntetés csak látszatbüntetés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.