A pénteki kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy 9 ezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig, mivel „minden várakozásnál jobban teljesít a magyar gazdaság, amiből az idősebb korosztálynak is részesednie kell.” A háromszor háromezer forintos rezsiutalvány március 31-ig lesz felhasználható, és a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle. A kormány (épp az őszi önkormányzati választások előtt bejelentett) nagylelkű ajándéka azonban korántsem tűnik annyira nagylelkűnek, ha megnézzük, hogyan alakulnak a piaci gázárak. Ahogy arról a Mércén is írtunk korábban, a lakosság nemhogy nem spórolt, de még veszített is a rezsicsökkentett gázzal az utóbbi években. A Népszava nemrég megkereste az Erste olaj- és gázpiaci elemzőjét, Pletser Tamást, aki arról számolt be, hogy a piaci folyamatokból kiindulva akár 30-40 százalékkal is csökkenhetne a hazai lakossági gázár. Bár titkos, hogy mennyiért...

(Forrás: merce.hu, durbincs által)

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
@Nessy: Egyetértek! A nyugdíjasok az utóbbi 4 évben min. 35%-ot vesztettek életszínvonalukból az aktívakhoz képest.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
@durbincs: Maga pontosan tudja, hogy miért nem jó, és mégis kérdőjel van a mondatai után. Szavazatokat vásárolni sem nyugdíjasoktól sem másoktól egyszeri juttatással pont 50 nappal a választások előtt nem oké, vagyis másokat megvesztegetni semmikor nincs rendben.Mivel a képviselők megszavazták maguknak a béremelést, így könnyen adakoznak közpénzből. A magáéból is. Az államtitkárok 30%-os emelést kaptak, ez több, mint amit a mezei ember egy év alatt kap.
advocat
@durbincs: jár!!! Ennyi! Csak fel kellene fogni! Ha nem lenne rezsicsökkentés, akkor kb. 30 %-al olcsóbb lenne a földgáz. De szívunk! Ebben is! És Viktor jóságos. Ad! Majd, ha a sajátjából, ami nincs 1 milla sem. De legalább megpróbálná.
Eriksson
@durbincs: Gondolom elsősorban azért, mert a termelő, hasznos fiataloktól veszik el a lóvét. Ők, akik már csak a családjuknak fontosak, sokan még azoknak se.
verőce21
Gulyás Gergely egy kérdésre azt is elmondta, nyugdíjkorrekció és nyugdíjprémium is lesz még idén!
80 ezer forintos nyugdíjak felett 20 ezer forintos nyugdíjprémium várható.
Eriksson
@durbincs: Kell itt pénz mindenfélére, mindenféle érdekeket kellene kiszolgálnia az államnak. A közbudik alsómosóitól kezdve a felsővezetékek portalanításáig.
Miközben az adózási kedv egyre lanyhább.
lusta
@verőce21: Drága sztrovacsek, egyik sem a nyugdíj része.
verőce21
@lusta: Drága Sztrovacsek, nyugdíj-kiegészítés (nyugdíjkorrekció és nyugdíjprémium), olvasgasson még róla...
Nessy
@verőce21: Szeretném látni Gulyás orcáját, ha év végén 20 ezer forint prémiumot kapna!!! Ha lenne svájci indexálás jobban járnánk! Így ab ovo orbitális átverés a tisztitott maginfláció, mint alap. Igaz, hogy az élelmiszer, zöldség, gyúmölcs, hús, hentesárú, tejtermék stb. 10% közeli átlaggal drágul, de az nem szerepel. Viszont ha olcsóbb lesz a toronydaru, az igen! És még ennek is egy hányadát hitelezzük novemberig. Most inkább nem sorolom milyen, a kormány számára lényeges dolgokra kellenek a milliárdok!
Azt hogy a gázért többet fizetünk, mint amikor még 1200 köbméterig éves szinten komoly kedvezmény volt, azt tudjuk, csak rá kellett nézni a számlákra. De kell a nyereség az állami cégeknek, miután minden ellenkező hiresztelés ellenére ők is profit orientáltak.
verőce21
@Nessy: Egyetértek! A nyugdíjasok az utóbbi 4 évben min. 35%-ot vesztettek életszínvonalukból az aktívakhoz képest.
verőce21
@Nessy: (13:04) Igen, kell a gázszolgáltatóknak a kiegészítés. Olyan ez, mint annó volt a szoc.pol. az állami építőipari vállalatoknak.
Nessy
@verőce21: OK.! Ebben az esetben kéretik a mese és a hozsanna mellőzését.
verőce21
@Nessy: Itt van ez a 9 ezer Ft! Ez szinte muzsika a lipsiellenzék fūleinek! Aztán jön a soklumpen komcsi és áljogvédő és a "megalázottak" jelentős része majd rájuk szavaz.
Miért? Nem értem a Fideszt. Így elesik majd Budapest. Sajnálom Tarlóst. És sok nagyobb város is a Botka-féle söpredék kezére kerül. Pedig tényleg sok minden jól megy. Ipar, vendéglátás, turizmus, mezőgazdaság… es majd jönnek a fleto.féle trógerek és tönkrevágjak. A fidesz juppik miatt...
Nessy
@verőce21: Tapintatosan közlöm veled, hogy idős vagyok, de nem hülye, ha annak néz is naponta pártunk és kormányunk.Nagyon szégyellném, ha ez befolyásolná a döntésemet.
verőce21
@Nessy: De ez a 9000 Ft egyszeri(!) alamizsna ezzel a szenteskedő szöveggel, vérlázító...
még ha enélkül is az SZDSZ utódpártokra szavaznál...:)
mackoka46
Hát ez még az áfára sem elég, és ott van még a jövedéki adó.
fideszes gyökér
@verőce21: a Tarlós István például az SZDSZ utódpártja, csak jelzem.
verőce21
@fideszes gyökér: Akkor szavazz rá, az "utódpártira"...
Nessy
@verőce21: Tény, hogy ez a 9 ezer forint a helyett, amennyivel többet fizetünk évek óta nem egy nagy durranás! Talán ha a fidesz nem görögtűz és győzelmi fanfárok mellett jelenti be, és nem folyik két napja még a vízcsapból is a győzelmi kórus, nem lett volna ilyen visszhangja.
Az pedig, hogy sok idős kisnyugdíjasnak, akik rosszkor, rossz helyről mentek alacsony összeggel nyugdíjba ( 90-s évek: I.Orbán kormány: befagyasztott bérek a közszférában, Antall kormánytól örökölt és tovább vitt degresszív nyugdíj számítás), ez óriási segítség, az a jelenlegi nyugdíj emelési számításnak is a bűne!
Egyébként önkormányzati választás esetében nem pártra, hanem emberre szavazok, akit ismerek, aki tett már valamit a kerületért, értünk.
lusta
@verőce21: Drága sztrovacsek, ezek szerint majd annyival fog a nyugdíjalapjuk nőni?
Nessy
@durbincs: Persze! Nem emlékszel, együtt vettük az Ecserin!!!
Sámannus
A magyar kúrmány egy börtönre megérett bűnöző banda. E rezsiharc nem egyéb volt mint az ellátórendszerek felforgatása, az ott dolgozók molesztálásával és kifosztásával. A mostani útálványuk is pontosan ezt tükrözi.
Én nem eszem meg amit ők kifostak magukból, egye inkább ez az agyatlan hal. Az útálványnak a károkat okozó hazug propagandáját én visszaküldöm a feladónak, úgy hogy a hátsómat is megtisztítom vele.
Nem több és nem kevesebb mint az országos bűnözőink szélhámosainak a lakosság megvesztegetésére tett kísérlete.
Mi lenne más abban az országban, ahol két és félmillió embert vesztegetnének meg, 25 milliárddal, miközben a pécsi stadionra 105 milliárdot szórnak ki, ami 700%. az induló összegnek, és négyszerese a rezsiharcnak. Na süket hal erre varrjá gombot. Az igazi rezsiharc a kupcihérok elzavarásával kezdődik, és máris az ölünkbe pottyan 100 milliárd, őket pedig böribe zárjuk, és kosztolhatnak Csillagban.
verőce21
Szégyenteljes, hogy a polgári kormány immár a harmadik ciklusban is a szembemegy saját választási ígéreteivel és nem hogy a 14. havi nyugdíjat nem vezette be, de a 13. havi nyugdíjat sem adta vissza. Ezzel szemben a mai napig alkalmazza a Bajnai-féle hihetetlenül igazságtalan nyugdíjprémium rendszerét. Bajnaiék ezt, annak idején azért találták ki, mert a magyar gazdaság akkori és általuk elképzelt jövőbeli állapotával számolva úgy gondolták, hogy azt soha nem kell majd kifizetni!

Ma Magyarországon rekord számú a foglalkoztatottság, soha nem volt ennyire magas. Rekord méretűek az adó és járulékbevételek is. Akkor mégis miről beszélünk, mitől nem lehet még megváltoztatni a nyugdíjindexálási rendszert?
Csak nem arról, hogy a jövő évi költségvetésben 2000 milliárd (!) forint szerepel a “Családvédelmi akcióterv” finanszírozására? Jut majd belőle többek között 2,5 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás minden "rászorulónak", hogy pl. az autóját 7 személyesre cserélje?
verőce21
@lusta: (17:35) Igen, Drága Sztovacsek! A nyugdíjkorrekció pl. kifejezetten nyugdíjalap növelő!
lusta
@verőce21: Drága sztrovacsek, novemberben majd megkapják a korrekció üösszegét és majd csak januártól emelnek. Addig szépen ingyen és bérmentve hiteleztek ezeknek a szneteknek. Ha Ön elmarad a befizetéssel kb. egy évet, akkor az erre járó összegen felül még a jövő évi villanyszámlát is kifizettetik Önnel, akkora kamatot vágnak rá. Hát ennyit a nyugdíjkorrekcióról. Egyszer-kétszer elmegy, de ebből jelenleg kis hazánkban rendszert csinált a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk.
verőce21
@lusta: A nyugdíjkorrekciót januárig visszamenóleg adják, és beleszámít a nyugdíjalapba!
RonaGyuri
@verőce21: 18:33 lett volna ha nem lopták volna el!!! =))
verőce21
@RonaGyuri: Mert nem kaptál nyugdíjkorrekciót?
vacsi
A kormánynak nincs pénze, csak amit az állampolgárai befizetnek. Természetes, hogy csak abból tud osztani! Nyilván, ha megmarad kifizethető összeg, akkor fizethet ilyen címeken.
csipetke
@vacsi: 07:43. Az unióból áramló ezer-milliárdokat mégis hova sorolnád? Na az az összeg, amit az ország felzárkózására, boldogulására kapunk az unióból, de valakik mindig lenyúlják. Ezért vagyunk szinte utolsók Európában
szegfue
@vacsi: 7:43 Tökéletesen igaz, hogy a költségvetésnek az adókból lesz bevétele és azt osztja szét! Csak azt nem értem, hogy pl. a képviselőknek miért lehetett felemelni nettó 1 millióra az "alap illetményét", u. akkor az ápolási dij még mindig csak 56 eFt körül van. Nem lehet, hogy rosszul "osztják"be, hasonlóan ezekhez a nyugdij "kiegészitésekhez"?!
tudode
Sokba vannak nekünk ezek a szarkácsKÁK!
Lepényleső
Na nem mindből,csak ami már kihullott a tömött zsebükből?
Cincinntatus
A túl okos "Mérce" nem ismer mértéket: "A zsebünkből kivett milliárdokból osztogat rezsiutalványt a kormány".

Az államkasza bevételeit minden civilizált államban a kormány javaslata alapján mindenütt a parlament jóváhagyásával költik el!
Talán ki kellene venni a parlament ellenőrzése alól és a "Mércére" kellene bízni a pénz elköltését?

Kinek állna ez érdekében?
vacsi
@csipetke: Az uniós pénzeket nyilván nem rezsicsökkentésre adják!
szegfue
@Afra: 13:29 Nekem is ez az erős gyanum! Nem mondom, hogy könnyü beosztani a bevételt -- nekem éppen elég a saját háztartásomat egyensulyban tartani! -- de azért az ilyenektől bizony felmegy a vérnyomásom! Szinte rendszeresen üres a parlament az üléseken, viszont aki valamelyik családtagját gondozza, annak bizony 0-24 órás "szolgálata" van.
csipetke
@vacsi: Persze hogy nem, de nem is arra, hogy orbán és a bandája gazdagodjon belőle elképesztő mértékben
szegfue
@vacsi: 16:17 És ez csak 1 a sok közül... de azért Te "felmentést" adsz a kormánynak, mert a nyugdijasok most kapnak x összegü rezsiutalványt. Valami azért csak nem "gömbölyü".
Afra
@verőce21: Bokán pisilem magam,az ő milliós fizetésük mellett...-Méghozzá mindkettőt az adófizetők pénzéből.. l!!!
Ezt a nagyvonalúságot...
Afra
@szegfue: Ja,így működik itt minden...De,ami késik,nem múlik...
Afra
@Commenter: Szellemi fogyatékossal kár leállni...
Afra
@advocat: Ha nincs mivel felfogni a nyomorultnak...
Afra
@Eriksson: Igen. Azért van állami bevétel,hogy abból finanszírozzák az állami kiadásokat.
Nem tudtad,te igen sötét okostojás?
vacsi
Legalább visszacsöpögtet valamit...
Afra
@verőce21: ??? Te egy napraforgó vagy?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.