Rezsiutalvány helyett a kormány adjon olyan mértékű nyugdíjat az időseknek, amelyből meg lehet élni – szólította fel a kormányt Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.

Jobbik: rezsiutalvány helyett rendes nyugdíj kell

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: ha a kormány komolyan gondolja a nyugdíjasok támogatását, akkor azt ne "szemfényvesztő és álságos módon", a választások előtti "könyöradományokkal" tegye, hanem emelje a nyugdíjakat "minimum a létminimum szintjére".

A képviselő szerint a megélhetéshez szükséges költségek, különösen az élelmiszerkiadások rendkívüli mértékben nőttek, a nyugdíjemelés pedig mindössze 2,7 százalékos volt, amit a létminimum alatt, vagy akörül élő idősek számára komoly megterhelésnek nevezett.

Varga-Damm Andrea elmondta: a Magyar Államkincstár 2 millió 156 ezer embernek fizet nyugdíjat, az átlagösszeg 130 ezer forint, 21 ezer nyugdíjasnak pedig 50 ezer forintnál is kevesebb az ellátása. Ezzel szemben a hús ára 13 százalékkal, a liszté 10, a burgonyáé 61, a friss zöldségek ára pedig 31 százalékkal nőtt az idén – sorolta.

A képviselő úgy vélte, a kormány azért döntött az utalvány mellett, mert annak összege 30 napon belül visszakerül a közműszolgáltatókhoz.

Varga-Damm Andrea közölte azt is, hogy a rezsitartozások nagy részét az aktív korúak generálják, mert az idősek "akkor is kifizetik a rezsit, ha ételre nem telik". Álláspontja szerint az utalványokra szánt mintegy 19 milliárd forint jelentős mértékben nem fogja csökkenteni a közműtartozások 30-35 milliárd forintos összegét.

A közfoglalkoztatottak 54 ezer forintos egyszeri pluszjuttatásáról Varga-Damm Andrea úgy vélekedett: a kormány egy összegbe adja oda azt a többletet, amit egy év alatt kellett volna tennie.

Kép és szöveg: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Ha csak egyszer adnának olyan mértékű emelést, mint amit maguknak osztogatnak...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cincinntatus
"Varga-Damm Andrea elmondta: a Magyar Államkincstár 2 millió 156 ezer embernek fizet nyugdíjat, az átlagösszeg 130 ezer forint, 21 ezer nyugdíjasnak pedig 50 ezer forintnál is kevesebb az ellátása."
Akkor mi legyen?
Mindenki kapjon egyennyugdíjat?
A Kibicnek semmi se drága!
Sámannus
@Cincinntatus: Az kapjon, akinek jár, minyimum amit befizetett. Annak idején az államosításkor a pohos az állam megértő jóindulatával is fenyegetőzött. Mára már csak két fajta nyugger van boldog és boldogtalan, és akl az életében soha sem dolgozott meg érte, de az országrombolókra szavaz.
jesz
@Cincinntatus: ma hallottam egy nyugdíjszakértő szájacskájából, hogy Ausztriában a kisnyugdíjasnak jóval nagyobb emelést adnak, mint az átlag feletti ellátásban részesülőnek...
...talán itt is fontolóra vehetnék, mondta...

Ebből is lesz egy szép kis haddelhad...
vacsi
Én nyugdíj-ügyben azzal is megelégednék, ha a kiszámítás tisztességesen történne! H a törvény szerint járó összeget kifizetnék!
verőce21
Ha csak egyszer adnának olyan mértékű emelést, mint amit maguknak osztogatnak...
verőce21
Ne igyanak annyit a nyugdíjasok és mindjárt lesz pénzük parizerre. :)
Rockxy
hüeség.
ha a jobbik lenne korrmányon, ugyanolyan kényszerhelyzetben lenne, mint most a fideszosok.
advocat
Ha pl.:a MÁV vezérigazgatója a vasút világszinvonalú munkájáért felveheti a havi 5 millát, akkor a nem dolgozó nyugdíjas még mit szeretne. Kérdezhetném. De valahogy másképp néz ki a helyzet. Nem? És mi a helyzet ha a nyugdíjak csk 2,7 %-al emelkednek? És aki ezt még ki is emeli, hogy milyen gondos az állám (miniszterkéim, akiknek gőzük sincs a piaci árakról, és a gyógyszerárakról!) még sajtótájékoztatón büszkén el is mondják. A nyuggerek egy része meg elhiszi!
Cincinntatus
@advocat: Ez nem fáj önnek?
A Forbes magazin 2014. májusi listája szerint Soros az Amerikai Egyesült Államok 17., a világ 29. leggazdagabb embere. Vagyona, melyet a sikeres tőzsdei befektetéseinek hasznából, illetve egyes valuták árfolyam változását jól kihasználó pénzügyi tranzakciók segítségével gyűjtött össze, 23 milliárd dollárt tesz ki.
verőce21
Majd jön az egyen-nyugdíj. Egyetemi prof. és takarítónő is ugyanolyan keveset kap. Mint Kanadában.
A különbség abból lesz, ki mennyit tud összegyűjteni önkéntes, kiegészítő nyugdíjpénztárakban!
Borsodi
Ha ezzel is megtudják venni őket megérdemlik,hogy ne emeljék a nyugdíjat.Rezsi utalvány, Erzsébet utalvány,jövőre kaja utalvány fideszes üzemeltetésű boltokban beváltható.Szégyen gyalázat ez az ország tele bólogató birkákkal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.