Nemcsak feleségével és közös négyéves gyermekükkel végzett a férfi, de még a család kutyáját is leszúrta.

A Blikk értesülései szerint a múlt héten a Rózsadombon a Zöldlomb utcában történt gyilkosságok mellett (ahol a férfi élettársát és közös négyéves gyerekét késelte halálra, majd önmagával is végzett) a családfő még a kutyájukat is halálra késelte.

Blikk: még a család kutyáját is leszúrta a rózsadombi gyilkos

Rendőrök és bűnügyi technikusok helyszínelnek 2019. augusztus 23-án egy társasháznál a II. kerületi Zöldlomb utcában, ahol három holttestet találtak. A gyanú szerint egy férfi ölte meg élettársát és négyéves gyereküket, majd öngyilkos lett.

Fotó, címlapi kép: MTI/Mihádák Zoltán

A lap által megkérdezett kutyakiképző szerint a kutyát azért ölhette meg a férfi, hogy az állat ne tudjon a családtagok védelmére kelni. 

Az üggyel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon fegyelmi is zajlik, mert hogy az ügyeletes nem küldött járőröket a helyszínre múlt csütörtökön, miután egy szomszéd azzal hívta a rendőrséget, hogy zajt hallott a szomszédból (ahol az érintett család lakott). Rendőr ugyanakkor járt a családnál még szerdán, egy veszekedés után hívta ki őket a nő, mondván élettársa elvette a kulcsait. Ám a kiérkező járőröknek már azt mondták, hogy megbeszélték a dolgokat, így nekik nem kellett intézkedniük. 

Múlt pénteken, mikor a rendőrség a lakás tulajdonosa nyomán a helyszínre ért, a háromtagú család halála már 24 órája beállt. 

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.