Mégsem indul önkormányzati képviselőnek Debrecenben Kulcsár Gergely jobbikos politikus. A Momentum és Fekete-Győr András kedd délután elnézést kért, amiért csalódást okoztak egy olyan ember támogatásával, aki "szégyenteli módon viselkedett". Az utóbbi napokban több sajtóorgánumban is jelentek meg cikkek a jobbikos politikus korábbi antiszemita megnyilvánulásairól.

Visszahívták, így nem indul sem a Jobbik, de főképpen nem a Momentum–LMP–Jobbik színeiben Kulcsár Gergely Debrecenben – értesült az Index és a 444. Kulcsár Facebook-oldalán a visszalépését saját döntéseként jelentette be, amelyet annak ellenére hozott meg, hogy már összegyűjtötte a megfelelő számú ajánló aláírást a választókörzetében. 

Kulcsár Gergely önkormányzati képviselőnek indult volna Debrecenben – írja a HírTv. A jobbikos politikus mögött felsorakozott a Momentum és LMP is. A Momentum közleményében azt írta: egyeztettek a Jobbikkal és úgy döntöttek felkérik, hogy lépjen vissza.

Kulcsár Facebook-oldalán a visszalépését ugyanakkor saját döntéseként jelentette be, egyben közölte: továbbra is hisz a három párt összefogásának erejében.

Visszalépek a képviselőjelöltségtől

A mai nap úgy döntöttem, hogy visszalépek a debreceni egyéni képviselőjelölti indulástól, annak ellenére, hogy összegyűjtöttem az indulásomhoz szükséges ajánlásokat. Döntésemet egyeztettem a Jobbik és a Momentum országos vezetésével is. Elhatározásom oka, hogy hiszek a Jobbik-Momentum-LMP összefogás erejében és sikerében Debrecenben és nem szeretném, hogy a személyem elleni támadások rontanák a pártszövetség választási esélyeit. A Jobbik-Momentum-LMP debreceni választási szövetségét és jelöltjeit továbbra is minden erőmmel segíteni és támogatni fogom. A körzetemben, Józsán új képviselőjelöltet fogunk állítani

- írta kedd délelőtt Kulcsár Gergely saját Facebook oldalán.

Kulcsár volt az, aki beleköpött a holokauszt áldozatainak emléket állító Duna-parti cipők egyikébe.

A Momentum Kulcsár Gergely facebookos bejelentése után közölte:

A Momentum elnöksége a tegnapi nap folyamán egyeztetett a Jobbikkal, amelynek során az a döntés született, hogy Kulcsár Gergelyt felkérik a debreceni egyéni képviselőjelöltségtől való visszalépésre, amelyet az érintett elfogadott és be is jelentette nyilvánosan a visszalépését.

A Momentum szerint a korábbi szélsőséges politikájával szakító, szélsőséges politikusaitól megszabadult Jobbiknak is helye van abban az együttműködésben, aminek célja a NER leváltása.

Úgy gondoljuk viszont, hogy Kulcsár Gergely korábbi kijelentései teljes mértékben vállalhatatlanok, ilyen megnyilvánulásoknak nincs helye a magyar közéletben. A Momentumban a jövőre nézve is zéró toleranciát hirdetünk: ha bármelyik ellenzéki párt bármelyik jelöltje a legkisebb jelét mutatja a szélsőjobboldali eszméknek, mi elhatárolódunk tőle.

Majd szintén Facebook oldalán a Momentum kedd délután elnézést kért, és azt írta

Elnézést kérünk tőletek, amiért csalódást okoztunk egy olyan ember támogatásával, aki szégyenteli módon viselkedett.

Fontos, hogy elismerjük, ha hibáztunk. Ez is hozzátartozik a politikai kultúraváltáshoz.

Forrás: HírTv, Index, 444, hirado.hu, MTI

Címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán 

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kolnidre
Ha rajtam múlna ezt a férget a lagnagyobb lelki nyugalommal élve eltemettetném,annak ellenére,hogy Ő nemzeti érzelmű MAGYAR.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Szégyentelen dolog bármilyen emlékmű meggyalázása, viszont az ilyen eseteket felfújni politikai indíttatásból ugyanolyan szégyentelenség.
Csizmás Kond
@Horizont: Nem...viszont már több emlékművet gyaláztak meg és nem volt ekkora visszhangja..vagyis a sasos agymenésed ugyanolyan bűn.
ja és...az hogy egy ilyen tettet elkövető ne lehessen jelölt az értelemszerű...de azt ne a közvélemény határozza meg hanem törvény.
vacsi
Undorító féreg, és még ez akart önkormányzati képviselő lenni?! A kora miatt ő nyilván nem vehetett részt a zsidók - köztük gyerekek, sőt, csecsemők - kiírtásában, de a családja minden bizonnyal aktívan részt vett benne. Innen a mélységes gyűlölete! Mindenesetre a tette fémjelzi a Jobbikot és a Momentumot is - hogy egyetlen percre is megtűrték maguk között!
Csizmás Kond
@Horizont: ...mindig a kormány hozza, viszont soha nem volt és nem is lesz olyan kormány(diktaturán kivül) amely olyan hatékony törvényt tudna hozni, hogy ne legyen léha ember.
A kamupárt is a liberáció terméke...vagyis amíg liberalizmus lesz addig hülye, kihasználó ember is .
Csizmás Kond
@Horizont: ..szerintem te hiszed magad nagyon okosnak mert folyton azzal érvelsz...
...és igen a liberalizmus sokmindennek az okozója pl annak is hogy ma ilyen tág értelembe gondolkodol holott egy pár évtizede még szigorú szocialista szabályokat követtél ...
kolnidre
Ha rajtam múlna ezt a férget a lagnagyobb lelki nyugalommal élve eltemettetném,annak ellenére,hogy Ő nemzeti érzelmű MAGYAR.
man at work
Nem érted az indulatot - ami mindig is létezett a zsidókkal szemben több ezer éven át.
Persze ez fals volt.
Maga Isten hagyta el a zsidókat i.e 500+ valamikor, amikor megíródott az Ószövetség utolsó könyve: Malakiás könyve.
Felfogod ezt!?
ISTEN hagyta el a zsidókat, és hagyta őket mások által ölni, gyalázni.
Aztán 500+ év után visszatérhettek volna Istenhez,de megölték Isten fiát, Jézust.

Kemény, mi?

A világ kurvára nem egyszerű !!!
Voltam fent és voltam lent - egy geci is voltam mindig.

De tudod mi a te szégyened?
Én.
Egy vérgeci a szégyened, mert én jobb vagyok, mint te magadat jónak gondolva valaha is lehetsz.
Te nem vagy jó.
Én nem vagyok jó.
De te semmit nem tudsz a jóságról, míg én mindent tudok róla.

Kemény szavak - érzelmi spektrum élesztése.
Bántva érzed magad?
Jó.
Valahol el kell kezdeni feléleszteni az igai érzéseidet magadban.
(képzeld, vannak emberek, akik soha semmit nem éreznek... Sírok, baszd meg!)
Desischado
Hitvány féreg, jó, hogy időben kiderült.
RonaGyuri
mindeközben a párt központi kapja:

Már megint nagyon Pilhál

még az a jó, hogy nem beszél ocsmányul

Akár még elgondolkodtató is lehetne a felvetése – persze nem az övé -, ami legalább is furcsálja ennek a Kulcsárnak az elfogadását, aki az a bizonyos Duna-parti cipők botrány elkövetője. Azonban ez a derék firkász már eleve azzal indít, hogy: az a mocsok Soros, ami azért erősen árulkodó. Sőt – mint kiderül – nem is igazán a megbocsátok, hanem a Jobbikos színeváltozását kifogásolja: „Gergő megbánta évekkel ezelőtti tettét, és most szenvedélyesen összeborult a nolimpikonokkal. Talán már a Pride-ra is kijár riszálni”! =))
tudode
Olcsón megúszta Zuslaghoz képest, aki fiatal emberként nem köpött, csak éppen nevetett talán a holokauszt áldozatai megemlékezésen!!!
vacsi
@Desischado: Ez nem most derült ki, hanem évekkel korábban történt! Sajnos, a törvényeink - és a törvényt alkalmazók - nem tették lehetővé, hogy megkapja, amit megérdemel!
vacsi
@tudode: Ha rajtam múlna, az ilyen férgek soha többé nem nevetnének!
1magyar
Már a köpködés is bunkó parasztra vall, de hogy hová, az meg minősíthetetlen.
Eladott Ország
Kár, hogy ennek a kis gyökérnek pont a legordasabb megnyilvánulása nem maradt meg az emlékezetben. Azt is írta, hogy "nekünk kell befejezni a munkát, amit az elődeinknek nem sikerült". Értsd: nem csak gyűlöli a szerinte nemzetidegen elemeket, nem csak holokauszttagadó, de feltett szándéka folytatni is a zsidó (b*zi, stb.) irtást. Hála istennek hogy visszalép! Külön örülök, hogy (mint a saját kommentjéből kiderül) kapja a meghurcolást rendesen a kis szardarab.
És el vagyok képedve, hogy a Momentum kész volt beállni egy ilyen alja féreg mögé. Ez már a második súlyos hiba a Momentumtól a ferencvárosi szarkeverés után. Remélem nem sok ilyen lesz a továbbiakban.
Csizmás Kond
@Horizont: ...azért mert valamit követtél még boldogan élhettél...
reagens
Végül is semmi törvénybe ütközőt nem tett, vagyis nem a törvénytelenségek ellen lép fel az ellenzék!
KisGenyo2
Ez az ellenzéki összefogósdi egy hatalmas baromság. Semennyivel nem kerülnek közelebb ettől ahhoz, hogy leváltsák a fityiszt. Az meg "szegény" kénytelen lesz belülről szétrohadni. Mondjuk az még jó pár ciklus lesz.
Erőlködni persze lehet addig is, sőt fognak is a kis megélhetési bohóc politikuskák, mert másból nem tudnak milliós fizut összehozni. A baj az, hogy sok marha/birka meg fogékony rájuk.
Először az ellenzéket kellene leváltani, egy hitelesre, (mondjuk úgy hogy ezekre a macskajancsikra senki sem szavaz) hogy aztán a fidesz ellen lehessen tervezgetni. Ezekkel esélytelen, ők maguk(tól) pedig nem fognak megváltozni...
Eladott Ország
A Momentum képes volt önkritikát gyakorolni, és egy kurvára hibás döntést a nyilvánosság előtti (!) bocsánatkérés kíséretében korrigálni. Ha lesz valaha politikai kultúraváltás Magyarországon, akkor annak az ilyen gesztusok elengedhetetlen részei kell hogy legyenek. Halkan szólok a szemüket forgató fideszes elvtársaknak, hogy miközben a Momentum egy durván antiszemita megnyilvánulásairól ismert figurától elhatárolódott, az állampárt visszafogadta a korábban rasszista megnyilvánulásaiért eltávolított edelényi polgármestert. Aki most fideszes támogatással, függetlenként kíván újra polgármester lenni. Ez szépen mutatja az ívet, amit a fidesz az elmúlt években leírt. A fidesztől jobbra már csak a szakadék van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.