Nem lepte meg az elemzőket, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a kamatokat és a monetáris kondíciókat kedden.

Matolcsy még midig nem nyúlt az alapkamathoz – így reagáltak az elemzők

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője azt emelte ki, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed lazító lépései és az Európai Központi bank (EKB) hasonló várható hozzáállása növelik a magyar jegybank számára is a mozgásteret, hogy kivárjon a következő lépésével.

Szerinte a forint gyengülésének mértéke sem gyakorol olyan mértékű inflációs hatást, amely szigorító lépésre kényszerítené az MNB-t.

A forint gyengülésében elsősorban a változékony nemzetközi hangulat játszotta a főszerepet. Többek között az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború, a brexit és az olasz kormányválság miatt kockázatkerülés a nemzetközi piacokon – fogalmazott Németh Dávid.

Az elemző arra számít a következő 1-2 hétben az euró árfolyama 330 forint alatt marad, hosszabb távon viszont mérsékelten, de trendszerűen, éves szinten 4-5 forinttal drágulhat. Az idén 318-328, jövőre 322-332, 2021-ben a 326-336 forint között valószínű az árfolyama. Ezt egy komolyabb sokkhatás könnyen felülírhatja – tette hozzá.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a monetáris kondíciók normalizálása feltehetően lassú és fokozatos lesz, mivel az infláció kontrollálhatónak tűnik, és a külső monetáris feltételek érdemben enyhültek. Így a monetáris tanács alapesetben az új inflációs jelentéssel egyidőben dönthet esetleg a likviditásbővítő devizaswap állományok tervezett méretéről, kamatváltozás azonban még jövőre sem várható.

Kifejtette: az adószűrt maginfláció júliusban 3,2 százalékra, az infláció pedig 3,3 százalékra mérséklődött, enyhült az inflációs nyomás. Az infláció a következő hónapokban tovább csökkenhet az üzemanyagárak miatt, míg az év második felétől az igen alacsony importált infláció hatására enyhülhetnek az inflációs alapmutatók is.

Várhatóan a monetáris kondíciók szinten tartása, majd fokozatos szigorítása elégséges lehet a forint középtávú erősödéséhez, amely így támogathatja az inflációs cél elérését – közölte.

Hangsúlyozta: a gazdaságot jellemző szignifikáns megtakarítási többlet, az uniós forráslehívások következtében jelentős többletbe kerülő költségvetési pénzforgalmi egyenleg, és így várhatóan negatív nettó állampapír kibocsátás, valamint a nemzetközi hozamkörnyezet miatt nem számít a piaci hozamok számottevő emelkedésére sem, így a BUBOR kamatlábak, valamint a rövid állampapír hozamok tartósan a kamatfolyosó aljára tapadhatnak.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a monetáris tanács érdemben legközelebb a szeptemberben, az új Inflációs jelentéssel párhuzamosan változtathat a monetáris kondíciókon. Azonban ez kevéssé valószínű, mert az infláció mérséklődött, már csak kissé tartózkodik a 3 százalékos cél fölött, és a célsávon belül van, ezért a gyenge forintárfolyam ellenére sem vár egyelőre további szigorítást.

Várakozásai szerint az infláció a következő időszakban a 3 százalékos cél körül, kissé felette alakulhat. A tanács közleményéből látszik, hogy a gazdaság túlfűtöttségének mérséklését nem a monetáris kondíciók szigorításától, hanem a kereslet új állampapír okozta csökkenésétől és a szigorúbb fiskális politikától várják. A következő időszak mutatja majd meg, hogy ez elegendő lesz-e az infláció célsávon belül tartására – tette hozzá Regős Gábor.

Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője is a tanács szeptemberi ülésén vár új fejleményeket. Megjegyezte: a keddi kamatdöntés közleményében a monetáris politika esetleges változásairól nem közöltek információkat, a következő ülés lehet érdekesebb, mert akkor jelennek meg a friss Inflációs jelentés keretszámai, illetve lesz egy EKB- és egy Fed-ülés is.

Kiemelte, hogy a bankrendszeri többletlikviditás további növelése várható. A jegybank augusztus elején kezdte ismét emelni a likviditást nyújtó devizaswap állományt, ami a következő hónapokban is folytatódhat. A jegybanki közlemények szerint erre az autonóm likviditási hatások ellentételezése miatt van szükség, de ha továbbra is fennmarad a többletlikviditás növelése, az a tavasszal indított, a monetáris politika lassú normalizálását célzó intézkedéssorozat szüneteltetését jelentené – tette hozzá.

A CIB Bank elemzésében kiemelte: a tény, hogy a júniusban megemelt inflációs előrejelzés ellenére a minimális likviditásszűkítésen túl más változtatásra nem került sor, és azóta sem módosították a monetáris kondíciókat, azt sugallja, hogy a jegybank (kihasználva a külső környezet által generált mozgásteret, a nagy jegybankok "galamb" fordulatát) egy szintig tolerálja a magasabb inflációt. Amíg nem alakulnak ki piaci feszültségek (például gyors forintgyengülés), vagy nem romlanak érdemben az inflációs kilátások, nem gyorsít a normalizálási tempón.

Az adatvezérelt üzemmódban lévő monetáris politika várhatóan továbbra is csak a minimálisan szükségesnek látszó szigorító lépésekkel fog előrehaladni – tették hozzá.

Varga Zsombor, az Erste Bank junior makrogazdasági elemzője úgy fogalmazott: "a keddi kamatdöntő ülés a szeptemberi, Inflációs Jelentésre támaszkodó nagyobb jelentőségű ülés előtti állásfoglalásnak tekinthető". Ennek megfelelően a jegybank korábbi üzeneteit hangsúlyozta.

Összességében a magyar monetáris politika jellege támogató marad, ezzel összhangban pedig a kedvező hitelezési kondíciók magas beruházási számokat vetítenek előre az MNB előrejelzésé alapján. Továbbra sem várnak szigorító lépéseket a jegybanktól az év hátralévő részében. A 3 hónapos BUBOR kamatláb év végi értékére vonatkozó várakozásuk 0,25 százalék.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Esze ágában sincs kamatot fizetni. Minek fizetne ? Teszi, mert teheti. Zsebre.
papa.49
Amíg lehet tartja a jelenlegi helyzetet, csak arra nem gondol a milliomszemű, hogy így a pénz máshová vándorol, igaz viszont ő még tud milliárdokat keresni a shortolással az ,,alapítványai,, (magán) számára ...
KisGenyo2
Pedig milyen jól jönne, az újra hitelfürdőben tobzódó ostobáknak, egy jó kis kamatemelés!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.