Tíz év után először 8,5 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban tavaly, ez is jelzi, hogy a szakképzésé a jövő – mondta az innovációs és technológiai miniszter az országos szakképzési tanévnyitón szombaton Nyíregyházán.

Palkovics: tíz év után először többen választották a szakképzést, mint a gimnáziumot

Fotó: Balázs Attila / MTI

Palkovics László a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban tartott ünnepségen kiemelte, a magyar tanulók sorra hozzák el a hazai és nemzetközi szakmai versenyek fődíjait, ami igazolja, hogy nemzetközi színtéren is elismert a magyar képzés.

A kormány támogatásával minden feltétel adott ahhoz, hogy tovább fejlődjön a szakképzés – mondta a miniszter.

A tárcavezető a kazanyi 45. WorldSkills versenyen elért magyar sikerekről szólva azt mondta, az elért eredmények azt mutatják, hogy jó úton halad a szakképzés, a területen az elmúlt egy évben elért legnagyobb eredménynek pedig az osztrák mintára a piaci szereplők közreműködésével kialakított Szakképzés 4.0 stratégia kormány általi elfogadását nevezte.

A szakképzés és a felnőttképzés rendszerszintű megújítását és továbbfejlesztését meghatározó kezdeményezéssel a kormány célja a pályaválasztás előtt állókkal még inkább elhitetni, hogy a jól végzett szakmunka nemcsak versenysikert hozhat, hanem megélhetést is biztosít a családnak, valamint hozzájárul Magyarország gazdasági sikeréhez – hangoztatta a miniszter.

Mint mondta, a rugalmas, modern, a munkaerőpiaci igényekhez igazodó szakképzési rendszer fejlesztése az ágazat minden szereplőjének kedvező lesz; növeli az ország versenyképességét, diákok számára több lehetőséget nyújt a tanuláshoz és a továbbtanuláshoz, a vállalatok pedig az igényeikhez igazodó, szaktudással rendelkező és képzett munkaerőt kaphatnak.

Palkovics László szerint a rendszer figyel a felsőoktatásba továbblépőkre is, 2020-tól a szakgimnáziumok négy plusz egy éves képzési struktúráját a technikumok ötéves képzése váltja fel, ahonnan a diákok gyakorlati tapasztalatokkal léphetnek munkába, illetve a továbbtanulás esetén közvetlenül a szakirányú felsőfokú képzésbe.

Emellett a szakközépiskolákat hároméves szakképző iskolákká alakítják át, ahol a gyakorlati tapasztalatot az utolsó két év duális képzése biztosítja, a részszakképzést nyújtó műhelyiskolák alapítása pedig azoknak a fiataloknak lesz kedvező lehetőség, akik nem tudják elvégezni az általános iskolát, vagy a hagyományos oktatási környezetben nem tudnak megfelelően teljesíteni – tette hozzá.

Utóbbiról szólva a tárcavezető megjegyezte, bár a lemorzsolódással veszélyeztetett diákok száma tavaly a szakkgimnáziumokban közel harmadával, a szakközépiskolában még ennél is nagyobb mértékben csökkent, de további cél az iskolát végzettség nélkül elhagyók számának 12-ról 10 százalék alá csökkentése lesz.

Ehhez segítségként megújul például az állami ösztöndíjrendszer is, annak érdekében, hogy a duális képzésben nem résztvevő fiatalok az új szakképzési rendszerben is anyagi támogatáshoz tudjanak jutni – tette hozzá Palkovics László.

A miniszter a pedagógusokhoz, tanárokhoz szólva elmondta, a kormányzat dolgozik a számukra versenyképes életpályát és jövedelmet magában foglaló rendszer kialakításán, és azon, hogy ennek "minél előbb számokban mérhető eredménye legyen".

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a tanévnyitón hangsúlyozta, Magyarország eddig elért pozitív gazdasági eredményei mögött az együttműködés áll, amely a gazdasági szereplők, a dolgozó emberek, a kormányzat és a kamarák segítségével jött létre.

A kazanyi sikerek is bizonyítják, hogy a magyar szakképzés a gazdasági szereplők szempontjából jó irányba tart és a képzés jól működik, sikerült megtalálni ennek a kettőnek az egyensúlyát – fogalmazott az iparkamara elnöke.

Parragh László hozzátette, a magyar képzésnek kiemelten kell kezelnie a digitális tudás és az IT-technológia kihívásait, illetve azt, hogy a világ változásaihoz folyamatosan alkalmazkodjon a hazai szakképzés.

Az eseményen részt vett Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere, Román István kormánymegbízott, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több országgyűlési képviselője is.

MTI

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Remélem ha végre eljön az ördög egyszer ezért a g*ciért, egy dolog lesz a sírkövén: A Tudomány Hóhéra. Ezzel is csak bizonyítani akarják, hogy nem kommunisták. Lenin ugyebár azt mondta, "Tanulni, tanulni, tanulni". Ők meg: "Isten ments, hogy tanuljon a magyar!"
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
@Málna: Jöhetsz nyugodtan az adókedvezménnyel, ha pl a "kívánatos" négy gyerek mellett mindkét szülő tud legalább minimálbérért dolgozni, és ráadásul csodatévők is, (a Matolcsy is állítja, tempósan nőnek a lakossági megtakarítások), és ebből a pénzből még taníttatni is tudják a gyerekeket. Nem érzed, milyen álságos, szemforgató ez az egész, amikor Európa "leggyorsabban fejlődő gazdasága vagyunk"?
Lehet, hogy nemsokára a település papja meg az állampárt titkára, esetleg a jegyző mondja meg ki tanulhat tovább, ha van rá pénze a szülőnek, mint a Horthy rendszerben? Látott már ilyent a családunk...
Málna
@nezelodo: A bérlettel kapcsolatos kérdésedet nem értem. Ha nem járna középiskolába a gyerek, akkor mit csinálna? Otthon ülne? Mert abban az esetben valóban nem lenne szüksége bérletre.
A nyelvvizsgával kapcsolatban nem jelöltek ki senkinek semmit, mindenki annyi nyelvből vizsgázik, amennyiből akar. Az első vizsgához pedig minden segítséget megadnak, ez saját tapasztalat.
Ha az államilag támogatott menza nem kötelező, akkor miért veszed az iskolai kiadások közé? Hiszen akkor is gondoskodni kellene a gyerek étkezéséről, ha nem járna iskolába.
Az én gyerekem is egyetemre készül, de semmiféle fenyegetettséget, irányítást nem érzek, csak rajta múlik a dolog.
nezelodo
@Málna: Bocsi, megismétlem, hogy... is megértsék. A közlekedés nem merül fel, ha nem jár középiskolába, mert a településén nincs tömegközlekedés, és minek menne naponta a megyeszékhelyre? Vagy el sem tudod képzelni, hogy nem nagyvárosban élsz? Nyolcmillió van kb aki nem budapesti, érted? A menza, nem hátrány, mint írtam, támogatott, máshol annyiból nem jön ki. A nyelvvizsgákat a gyerek magának szánja, nem vak, tudja, hogy komoly szüksége lehet rájuk, nem papír kell neki, hanem nyelvtudás a nagyvilágban, ha ilyen tempóban reinkarnálódik Horthy. De örülök, hogy nálatok bakfitty a gyerek taníttatása. Nektek akkor eljött már a Kánaán, és a bőség kosarából is...
Málna
@nezelodo: Akkor nektek ott vidéken nagyon jó, a nyári szünetben megspóroltátok a bérlet árát. Mi itt a nagyvárosban ezt nem tehetjük meg, a szünetben is meg kellett venni a bérletet.
A menzával kapcsolatban pedig az volt a kérdésem, hogy miért számolod az iskolai kiadások közé, amikor nem kötelező. Én például nem veszem igénybe.
És a nyelvvizsga sem kötelező. Csak ha akarod, akkor költesz rá. Ilyen alapon ide sorolhatnánk az összes fizetős különórát. És mint írod, amúgy sem a papír a fontos, hanem a nyelvtudás. Az meg tényleg csak szorgalom kérdése, nem az anyagiakon múlik.
Nálunk tényleg bakfitty a gyerek INGYENES taníttatása, a középiskola befejezéséig mindenképp.
F_Viktor
Nem kell csodálkozni, már 2012-ben megmondtam, hogy orbánnak nincs szüksége értelmiségre, a nemzeti szalagos oktatás csak rabszolgaképző. Elképzelése szerint a NER-társak kivételes gyerekei lesznek az új értelmiségi osztály akik majd középkori állapotokban uralják a rabszolga-népet.
evacica
Remélem ez a Disznófejű Nagy úr is szakképzésre irányítja a gyerekét!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.