Kamerával filmezte az öltözőfülkét egy középkorú férfi szombaton délután a balatonföldvári keleti strandon – írták meg a strandolók a Népszavának.

A strandolók azt látták, hogy egy férfi az alul nyitott öltözőkabin mellett egy kockás plédbe teker egy kamerát, és azzal filmezte a fülkét. Egy nő szólt a strand alkalmazottainak, akik kihívták a rendőrséget. A Népszava úgy tudja, két egyenruhás járőr mellett civil ruhás nyomozók is kimentek a strandra, majd nem sokkal később "egy gumimatracos, fürdőnadrágos, középkorú férfit" kísértek ki a strandról. 

Az ügy kapcsán kollégáim egy 53 éves salgótarjáni férfit állítottak elő a Siófoki Rendőrkapitányságra, akit tiltott adatszerzés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki

–felelte a lap megkeresésére Orbán Zoltán őrnagy, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, aki hozzátette, a nyomozás érdekében egyelőre több információt nem adhatnak az esetről.

Forrás: Népszava, Index

Címlapi kép (illusztráció): Pixabay CCo

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ila51
nagy élményben lehetett a szűkös igénye
maci0427
Kanos emberke volt, de csajt felszedni nem tudott ! Sokan vannak ilyenek !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.