Egy órán át küzdöttek L.L. Junior fiának életéért.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lesi László (L.L.Junior) (@l.l.junior) által megosztott bejegyzés,

A 3 éves Dávidkát  szombat késő délután halálra gázolta egy autó a XIV. kerületi Vezér és Füredi út találkozásánál. A Blikk információi szerint a gyermek életéért közel egy órát küzdöttek a mentők, sajnos mindhiába.

Egyszerűen nem tudom felfogni, ami történt. Még nem... Annyira hihetetlen, olyan, mintha egy rémálomban lennék, és csak azt várom, hogy mikor ébredek fel

– mondta a Blikknek a zenész.

L.L. Junior hozzátette:

Egyszerűen nem fogom fel, hogyan történhetett ez. Azt mesélték, Dávid kiszaladt az útra, pedig okos fiú volt, tudta, hogy nem szabad. Sorra kapom az üzeneteket és a hívásokat, a részvétnyilvánításokat, de meghallgatni sem tudom ezeket, ilyen egyszerűen nem történhet meg

A borzalmas baleset másnapján már kora reggeltől érkeztek az emberek, valaki egy szál virágot hozott, más mécsest gyújtott a tragédia helyszínén. A környéken sokan látták, ahogy egy Opel típusú személygépkocsi elütötte a gyereket.

Rengetegen voltunk az utcán, hiszen a közelben buli volt, kerületi rendezvény sztárfellépőkkel, gyerekprogramokkal

– mesélte egy férfi.

Hozzátette:

Egyszer csak hatalmas csattanást hallottam, amikor odanéztem, láttam, hogy egy gyerek repül a levegőben, az Opel pedig fékezve megáll. A pici jó tíz méter után a betonra zuhant. Egy szempillantás alatt ott voltak a bulit biztosító őrök, próbálták újraéleszteni a kicsit. A mentők is hamar jöttek, és egy órát harcoltak a kisfiú életéért. Borzalmas volt végignézni, éjjel nem is aludtam, csak a szörnyű képek pörögtek az agyamban.

A szintén a Füredi úton élő 14 éves Martin látta, amint a gyermek és egy fiatal nő elindul a zebrán a túloldal felé.

Soha nem fogom elfelejteni... Egy fiatal nő, pici gyermekével kelt útra a zebrán. Egyszer csak a kisfiú kirántotta a kezét, és kiabálva elkezdett szaladni a túloldalra. Többen azt mondták, egy ismerőst látott meg, hozzá akart átszaladni, de abban a pillanatban érkezett az autó... Úgy tűnt, nem jött gyorsan, de itt több lámpa is megfogja az autósokat, ezen a szakaszon nem lehet nagyon nyomni neki. Az idős sofőr, aki egy vele körülbelül egyidős nővel utazott, annyira rosszul lett, hogy őt is mentő vitte el a helyszínről.

"A legszörnyűbb pillanat az volt, amikor az anyukát végül odaengedték a kisfiúhoz. Amikor meglátta, hatalmasat sikított, nem sokkal később a picit elvitték a mentők" – árulta el egy másik szemtanú, egy középkorú férfi a lapnak.

L.L. Junior apósa, Körtvélyessy Zsolt a Blikknek elmondta

Az egész család rossz állapotban van, nehéz mit mondani a szörnyűség után. Mi Kecskemétről rohantunk Budapestre, és Junior is jött, amint tudott. Úgy tudom, ő már nem látta Dávidkát a baleset helyszínén, nem ért oda addig, amíg ott volt a kis teste. Összegyűlt az egész család a nagymamánál, imádkoztunk a kisgyerekért.

A színművész, aki nem tudja pontosan, mi történt, hozzátette:

Ha piros volt a lámpa, amikor Dávid elindult, az autósnak esélye sem volt. Szörnyű, hogy hiába próbálták újraéleszteni a kisfiút. A lányom, Kinga nagyon félti Lacit, amit érthető is ebben a helyzetben. Szörnyű tragédia ez, Kingát is nagyon megviselte, közel álltak egymáshoz Dáviddal.

Forrás: Blikk

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
hánynom kell az ilyen ócska celebektől, akik még a saját gyermekük halálát is reklámra használják! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
hánynom kell az ilyen ócska celebektől, akik még a saját gyermekük halálát is reklámra használják! =))
Foxley
@RonaGyuri: Nekem meg attól aki ezen mer gúnyolódni.
ittott
@RonaGyuri: igazad van. ezzel próbálja elkenni a saját felelősségét. gyerek az úton. vajon ki vigyázott rá. és vigyázott is látható módon? a válasz.
NEM!
RonaGyuri
@Foxley: észnél vagy? ez ócska magamutogatás! =))
reagens
@Foxley: Ha celeb, ha nem egy gyerek elvesztése borzalmas csapás! Aki még ilyenkor is fanyalog, az egy rohadt lelketlen gazember!
görbetükör
Mostmár le lehetne szakadni az apáról.
Szörnyű tragédia ez, nem kellene már a médiát ezzel traktálni.
Az apa elhagyta a családját, a gyerekeket, újra nősült, most meg jogi útra lép, állítólag el akarja perelni a volt feleségtől a másik gyereket.
Az apa már abbahagyhatná a rahedli nyilatkozgatásokat.
3dwhite
@RonaGyuri: @picike1: Paraszt patkány nem èrzi át. Csak az Orbános cikkekhez tud jôkat pofázni, règen rossz.
RonaGyuri
@3dwhite: szaros bunkó a retkes anyád, meg az imádott dagadt retardált törpéd az a paraszt! =))
Dr plágium
A szülők fájdalmát semmi nem fogja enyhíteni. Lehet a másikat vádolni (okkal vagy ok nélkül) az sem változtat azon ami történt.
@görbetükör: Igen mikor először otthagyta még csak 1 gyerek volt, később vissza ment megszületett Dávid és újra elment. Nem tudok nagyobb gonoszságot elképzelni minthogy elvegye a másik gyereket az anyjától. Sajnos ilyen esetek előfordulnak és nem hibáztatható érte senki.
vacsi
Sajnos, ez egy olyan tragédia, ami a legnagyobb gondosság mellett is bekövetkezhet. Nagyon régen Debrecenben történt hasonló, egy kisfiú ment a nagymamájával, a nagymama gondosan fogta a kezét - amikor a túloldalon meglátta az anyukáját. Azonnal kitépte magát a nagymama kezéből, és átrohant (volna) az úttesten. Sajnos, egy kocsi épp arra jött - a szemük láttára halt meg, mindketten tehetetlenek voltak.
Ez a tragédia nem csak a szülőknek, nagyszülőknek borzasztó fájdalom, hanem a másik kisfiúnak is. Jó eséllyel soha nem fogja kiheverni. Ha most még el is akarja venni az anyukájától - ez olyan végtelen gonoszság lenne, amire nehéz szavakat találni!
reagens
@RonaGyuri: Nem, nem! Te vagy az érzéketlen paraszt és még ocsmány szájú tahó is! Azért írom csak, hogy ilyen alapvető erkölcsi kitételeket is tisztázzunk!
karma1
Nem tudom, ki ez a valovilag nevu formedveny, de ne most legyen annyira "apuka", hogy hirtelen kelljen a masik gyerek is! Ez egy olyan tragedia, ami ellen nem lehet tenni, es az edesanyja sem teheto felelosse: szamtalan hasonlo eset tortenik, a kicsi gyerek kezet hiaba fogod biztonsagosan, egy gyereknek eleg az, ha meglatja valamelyik rokonat, vagy ovis tarsat, vagy akar egy kutyat, cicat az utca masik oldalan, es olyan hirtelen mozdulattal tud atrohanni, barhol is van, hogy a gyermekre felugyelo felnottnek pislogni sincs ideje. Ennel aljasabb lepest nem tehetne meg most az artatlan edesanyaval szemben. Jegyezze meg ez a pojaca egy eletre, hogy a gyerek nem egyenlo egy jatekbabaval: ha megunjuk, bevagjuk a szekreny aljara, de ha kedvunk lesz, akkor majd megint elorangatjuk... Nagyon remelem, hogy nem talal olyan birosagot, aki megitelne neki a gyermeket.
Borsó
@karma1: Mindenben igazad van, csak a név nem stimmel. Ő nem ValóVilág, hanem LemezLovas Junior, nem mintha számítana... gusztustalan véglény, aki -csak hogy még cifrább legyen a sztori- az édesanyjától ahhoz a nőhöz akarja vinni a nagyobbik gyereket, akivel félrelépett a családja mellett. Tehát nem elég az anyának, hogy ilyen csapás érte őt, de ez a tetű még fokozná. Mellesleg az édesanya csendben gyászol, míg Huniorkánk a sok interjú közben erre nem tud időt szakítani...
karma1
@Borsó: Tudom, hogy nem valovilagos, csak ez a fajta celeb elnevezest a magyarok a valo vilag betorese ota hasznalnak, ugy ertem VVFanni, VVLaci, VVDodo, meg ilyen baromsag... Attol, hogy o azt hiszi, hogy marha otletesen valasztott muvesznevet, hat ettol szerintem csak egy eleg szuk reteg - najo, a fiatalok, akiket meg erdekel egyaltalan a hazai popzene - ertekel es ismer. Szoval en a valovilagot csak az o nevvalasztasa miatt hoztam fel peldakent,...:o))))
Szerencsere nem kellett egy valovilagot sem vegigneznem, akkor mar nem eltem otthon, amikor az bejott a musorok koze...
Az egy kulon info Toled, hogy a K.Kinga felrelepett?! EZERT a rakas szerencsetlensegert?
A kicsit sajnos mar senki sem tudja visszahozni, de nagyon remelem, hogy olyan birot se fog talalni, aki nyugodt szivvel elveszi a gyereket az edesanyjatol!
Ezt regebben ugy hivtuk: majomszeretet, vagyis csak azert akarja maganal tudni a gyereket, hogy kifele mindenki jo apanak itelje meg. De ilyen hatorszaggal eleg nehez lesz...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.