Most szombaton rendezik az újabb kötcsei pikniket, amelyen a hagyományoknak megfelelően részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök – értesült az Index és az ATV. Orbán, aki a kötcsei találkozó fővédnöke, ezúttal is zárt körben mond beszédet. A kötcsei piknik régi hagyomány a Fidesz történetében, ez lesz a 19. kötcsei találkozó. A Dobozy kúrián 11 órától veszi kezdetét a zárt piknik, melynek Balog Zoltán volt EMMI miniszter, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke a fő szervezője és a házigazdája.

Szombaton mutat irányt a miniszterelnök – írja az Index. Ekkor rendezi a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Barankovics Alapítvány a hagyományos Kötcsei Pikniket, amin előadást tart Orbán Viktor.

Később az ATV cikke is megerősítette a szombati időpontot, ők úgy tudják, hogy a XIX. polgári pikniket az önkormányzati választási mozgósítás jegyében rendezik meg.

Orbán Viktor a kormányzás-önkormányzás kérdéskörben beszél majd a jobboldali holdudvar előtt, de a Balog Zoltán volt EMMI miniszter által szervezett találkozón általános politikai helyzetértékelést, európai kitekintést is ad a miniszterelnök.

Kormányközeli forrásokra hivatkozva az ATV azt írja, hogy "nem számítanak túlfűtött Brüsszel-ellenes beszédre, mert a Fidesz célja a visszakerülés a fősodorba, az Európai Néppártba, és szívélyesnek mondható viszonyt ápol az Európai Bizottság új elnökével, Ursula von der Leyennel".

A szervezők, ugyanúgy mint tavaly, ezúttal is azt kérték, hogy senki ne közöljön semmit nyilvánosan az eseményről.

A tavalyi Orbán-beszédből mindösszesen annyi szivárgott ki, hogy

egy újabb alkotmánymódosításra készül, de konkrétumokat nem árult el.

Forrás: Index, ATV, 444.hu, 24.hu

Címlapi kép: MTI/Soós Lajos

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A fos szilárdságú tákolmányán megint csavar egyet, az ételkóstolók felkészülnek, több napos koplalással !!!
Vajon megint a rizsaszarágyú lesz a FŐSZAKÁCS, mint tavaly ???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Mivel jön? Vitorlással biztos nem, mert addig már nem lehet az Adria-Kötcse csatornát megásni.
papa.49
A fos szilárdságú tákolmányán megint csavar egyet, az ételkóstolók felkészülnek, több napos koplalással !!!
Vajon megint a rizsaszarágyú lesz a FŐSZAKÁCS, mint tavaly ???
lampa laz
@papa.49: ... és birkaszempörkölt lesz a moslék, h jobban lássák a húgyagyú által kijelölt utat.
kereső
Már a találkozó megnevezése is morbid "polgári piknik"- mikor-és hol voltak ezek polgárok?
Nagyon kiváncsi vagyok a "fidesses értelmiség" felhozatalra.
csak úgy....
aki nem lép egyszerre az nem kap pacalt estére!
colibri
Vigyenek neki néhány 5XL-es méretű pótinget, mert tuti, hogy lezabálja magát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.