Elfogadhatatlan a 2021-2027-es időszakra vonatkozó európai uniós keretköltségvetésről szóló javaslatban alkalmazott kettős mérce, ahogy a kohéziós és a közös agrárpolitika finanszírozásának tervezett csökkentése is – szögezte le Varga Judit igazságügyi miniszter, miután az EU soros elnökségét betöltő Finnország európai ügyekért felelős miniszterével tárgyalt hétfőn Brüsszelben.

Csökkentené a támogatásokat az EU, Varga Judit kiakadtFotó: MTI/Kovács Tamás

A tárcavezető arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Magyarország ebben a formájában elutasítja a tervezetet, részben azért,

mert a kohéziós források a közép-európai térség, különösen Magyarország esetében csökkennének leginkább, ami szerinte teljességgel ellentétes ezen politika elvrendszerével és célkitűzéseivel.

A kohézió jól működik, azt folytatni kell. Nem lehet útközben megváltoztatni a szabályokat és a korábbival ellentétes logika szerint elkezdeni elosztani a forrásokat – fogalmazott.

Kiemelte, hogy egyfajta "visszás logikájú" bónuszrendszert is bevezetnének, amelynek keretében például a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó vállalásaikat nem teljesítő tagállamok pluszforrásokat kaphatnának a kohéziós pénzekből, míg

a kötelezettségeiket teljesítő "jó tanulóknak", például Magyarországnak nem jutna egyetlen eurócent sem ezen címszó alatt.

Varga Judit kitért a közös agrárpolitika (KAP) forrásainak tervezett megvágására is. "Nem feledkezhetünk meg a gazdákról sem, nem tudjuk elfogadni ezen jelentős csökkentést, amelyet Magyarország számára a KAP terén is javasolnak" – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a gazdáknak egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenézni, de ehhez nem biztosítanak pluszforrásokat.

A miniszter a közösségi pénzek jogállamisági feltételekhez kötését is határozottan elutasította, mondván,

továbbra is nyomást gyakorolnak az EU azon országaira, amelyek elutasítják a migrációt, és most ezt "jogállamisági köntösbe bújtatják".

Mint mondta, a finn EU-elnökség nagyon ambiciózus, még idén le akarják zárni a költségvetési tárgyalásokat, a magyar kormány szerint azonban a minőség fontosabb a gyorsaságnál.

A kifutó Európai Bizottság a meglévő eszközök mellé újabb, jogilag megalapozatlan politikai eszközt akar létrehozni, ennek nincsen köze a költségvetéshez, s nem is fogja előmozdítani a pénzügyi fegyelmet – jelentette ki.

Végezetül pedig reményének adott hangot, hogy a november elején hivatalba lépő, új összetételű brüsszeli testület megfelel majd a szerződések betűjének, nem akar feleslegesen, politikai nyomással hatáskört bővíteni, illetve érdemi lépéseket fog tenni a valódi problémák kezelése érdekében.

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Buta libácska!!!
Ahol dübörög a gazdaság és az EU leggyorsabban fejlődő országáról van szó, akkor nyilvánvaló, hogy a nyugati adófizetők pénzéből már jóval kevesebbet lehet adni!!! No persze kevesebbet is lehet ellopni!!! Talán ez a legnagyobb baj!!??
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Dekázós csökkenteni is kell mert ellopjátok !!!
Peller Anikó
"különösen Magyarország esetében csökkennének leginkább, ami teljességgel ellentétes a geci politika elvrendszerével és célkitűzéseivel" mely szerint egyre kevesebbet lehetne lopni. Kevesebb jutna a stadiomokra is ami megengedhetetlen geciországban.
Jozefina
Buta libácska!!!
Ahol dübörög a gazdaság és az EU leggyorsabban fejlődő országáról van szó, akkor nyilvánvaló, hogy a nyugati adófizetők pénzéből már jóval kevesebbet lehet adni!!! No persze kevesebbet is lehet ellopni!!! Talán ez a legnagyobb baj!!??
Nessy
Drága Varga Judit! Mely "gazdákra" gondolt? A műkörmösre, az államtitkári feleségre, Mészárosékra, az új földesurakra, akik még bukfencet sem vetnek a földjeikbe, csak felmarkolják az uniós pénzt, miközben akik valóban megművelték, állatokat tartottak elvesztették a földjeiket! Itt nem érez egy hangyafülnyi disszonanciát miniszter asszony??? Egyáltalán, terveznek olyan beruházást, ami nem látványosság, stadion, úrhatnámság? Van olyan közbeszerzés, amelyik nem célzottan van / lesz meghirdetve, , és nem három - négyszeres áron van / lesz a végén kivitelezve? Kedves asszonyom! A lopásnak is van kulturált formája, etikája! Igaz, nem ilyen nagyságrendben!
csak úgy....
ezt Angéla már Sopronban említette,csak ti nem értettétek vagy nem akartátok érteni!
Brüsszelt sikeresen megállítottátok, utólag nem köll a hiszti!
justhpeter
Angela Merkel erre utalt, amikor azt mondta, hogy Magyarország olyan jól használta fel az uniós pénzeket, hogy sokat fejlődött. Vagyis nem kell már annyit adniuk a nyugati országoknak.
kokopelli
...ha tényleg olyan baxottul robog a magyar gazdaság,akkor minek (kinek) kell a sok lóvé?
..csak nem a Lölő-től "megmosva" a főnöknek? Nagy a család,de a vejkó már a saját lábán is tud lopni!
kereső
Kedves Miniszterasszony! Nem kell felháborodni- a kohéziós pénzeket felzárkóztatásra adják, ami azt jelenti, hogy az "eminenseknek" nincs arra szükségük. ( azért nem elegáns dolog a széndioxid kvótánkat áruba bocsájtani).A mmagyar gdp-és a növekedési ütem biztositja a még szükséges elmaradott térségeink felzárkóztatását-amint azt olyan szépen Merkel asszony is megfogalmazta- ennek örülni kéne,nem felháborodni, hiszen ebben benne van az elmult 9+ év kormányzásának eredménye.
vacsi
"a kötelezettségeiket teljesítő "jó tanulóknak", például Magyarországnak nem jutna egyetlen eurócent sem ezen címszó alatt"
Ez pont olyan,mint amikor a dohányzásról akarták a népet leszoktatni: mindenféle kedvezményt kapott az, aki hajlandó volt leszokni, míg azok, akik soha nem dohányoztak... hát, így jártak!
F_Viktor
@kereső: No, majd a @reagens: az @Eriksson: és a többi szemét és fülét is a pohos seggébe dugott birka elmagyarázza, hogy a dübörgő gazdaság, a fergeteges életszínvonal emelkedés mellett miért is van még mindig szükség az ingyen ebédre!?
kereső
@F_Viktor: mert az nekünk, mimagyaroknak JÁR!- lehetséges, hogy ezután csak a szánk jár.
Peller Anikó
@F_Viktor: Na most akkor a többi szemét vagy a többi fülét?

Jaa bocs, az utóbbi hülyeség.
F_Viktor
@vacsi: Írod:
"Ez pont olyan,mint amikor a dohányzásról akarták a népet leszoktatni..."

Erről a bazi nagy családtámogatás jut eszembe, a csecsemőgyárosok kapják a kedvezményt, aki megáll 1-2-nél, az pedig fizeti a kedvezményeket.
görbetükör
Apad a forrás?
Gazdálkodjatok vele jobban!
Még inkább válogassátok meg, hogy ki is brancs tag!
simmering73
Pofátok lapos legyen. Így is túl vagytok finanszírozva. Tolvaj banda.
SystemError
Nem kéne annyit lopni ilyen beképzelt, öntelt fejjel és akkor lenne lé és börtönbe sem kéne vonulnotok 5-10 éven belűl...
csak úgy....
@SystemError: nincs eselleg egy korábbi idöpontod ? sokan szeretnénk még megérni a nagy eseményt!
dr. prédikátor
Hülae picsa!!! mit vernyákolsz???Azt pofázzátok hogy nálunk dübörög a gazdaság!!!Akkor meg minek adnának??? hogy a nagy dübörgés mellett még többet lopjatok???
Klubtag
Lehet kiakadozni kedves Juditka. Meg lehet elővenni a csatlakozási okmányokban vállalt intézkedések és viselkedési normák listáját és lehet visszatérni az eredeti vállalásokhoz.
Majd utána lehet hisztizni és háborogni azon, hogy menet közbeni játékszabályokat miért is nem illik megváltoztatni.
Tetszik tudni magácska és jogvégzett főnökei a szakma szégyenei. Csak a jogi csűrés-csavarás a lételemük, a lényegről meg nem hajlandók tudomást venni.
"...Az Orbán-kormány hivatalba lépése óta folytatott politika, a demokratikus jogállam brutális leépítése nyílt szembefordulást jelentett az Európai Unió értékrendjével, amit az Uniós intézmények természetesen nem hagytak szó nélkül. Tovább növelte a feszültséget a jogos bírálatok elutasítása, az Orbán Viktor által „pávatáncnak” nevezett hazudozás, az Európai Unió ellen meghirdetett, értelmezhetetlen szabadságharc és az integráció alapját jelentő közösségi szempontok elutasítása..."
"... arról sem tesznek említést, hogy gazdasági növekedésünk jelentős részét az Unióból érkező euró milliárdok és a külföldre távozott magyar munkavállalók hazautalásai adják..."...no meg a rabszolgamunka eredményeképp kimutatott nagy volumenű "honi"(?!?!) autóipari teljesítmény...
Tessenek szívesek lenni inkább elgondolkodni a kormányzat által támogatott és pénzelt, az egész gazdasági életünket átszövő korrupciós ügyletek bel- és külföldi hatásán és megítélésén.
nemkati
Ez a nő jól felmondta a leckét, remek tanítványa a rablóbandának. Gondolom, büszkék is rá fideszék.
Aki Én
Kettős mércét emleget a fidesz?
Ez parádés
staro2
Hugh Grant az ilyen jellemtelen nyaloncokra használta a túlhájpolt gumikacsa kifejezést.
Az előtte való felszólítás is megfelel a juciügyi miniszterasszonyra.
desir62
A dübörgést hallani, de nem látni a gazdaságot.
reagens
Nagyon jó Juditka! Csak így tovább! Kitűnően képviseli Magyarország érdekeit és nagyszerűen érvel. Végre egy kemény tárgyaló fél a magyar oldalon!
Macskaszem
@reagens: Legalább úgy tud toporzékolni mint a zselésköcsög.
reagens
@Macskaszem: Biztos nem ugyan azt az embert néztük, mert Juditot nem láttam toporzékolni! Gyurcsánynét mát inkább láttam idegesnek!
Aki Én
@régen a buta Shikari: ilyenkor a fidesz nevet tajtad leginkább.
Macskaszem
@reagens: Pedig nekem úgy tűnik, erősen pattog, mert kevesebb lesz az ellopható pénz
reagens
@Macskaszem: Az a ballib kormányok baja szokott lenni. Ők lopnak, mint a szarka!
reagens
@Horizont: Tessék! Bizonyítsd az állításod! Vagy csak nem megnémultál hirtelen? :-)))))))))))))))))))
teuton
Nezegettem ennek REAGENS fedönevü trollnak a lapjat... 2017 novembertöl 2019 juli közepeig SEMMI! Tehat közel masfel evig zart osztalyon volt! Azota 1,5 honap alatt kb. 1000 (!!!) mocskot posztolt, napi 12-14 oraban! Vajon ezt ki fizeti???
Peller Anikó
@teuton: ugyanaz aki a csikart. Merő véletlen aznap mondott fel mert felforrósodott körülötte a levegő. Lett belőle kutyaszarból macskaszar. Bár mondják, hogy patkányból nem lesz szalonna, de kutyából még lehet.

Macskaszar.
reagens
@Horizont: Hát nem sokat bizonyítottál, az más szent!
F_Viktor
@reagens: Kopasz papagáj, kezdheted az OLAF jelentésekkel!
Ha ezen túl vagy, segítek még!
nevemnick
Szegényke, most kiakadt, mert nem lesz több a konyhapénz...
tudode
Örüljünk, hogy egy felfüggesztett hapsi miatt nem vonták mag az egész EU-s alapot!!
.
Azzal együtt, hogy a Ner-eSOKK a felé ellopják!
kokopelli
@teuton: (10:39)...akkor lett a shikari-ból "reagencs"...???...(;-))
reagens
@F_Viktor: Egy jelentés neked "bizonyíték"? Ezt a gondozód mondta? Ne hidd el! Becsapott! :-)))))))))))))))))))))
nezelodo
@justhpeter: Bizony, most megismételték, amit a Merkel diplomáciai nyelven már előadott, hogy a hülyék is megértsék! Nem mondják ki, de ebben az is benne van, hogy ilyen módon is kifejezik a "hálájukat" Orbán EU ellenes felforgató tevékenységéért, a sokszori ajtóberúgásért, az ellenük folytatott mocskos plakátkampányért, miközben a szavazásoknál meg sunyi módon megszavazta azt, ami ellen itthon kampányolt, persze az EU pénzén. Hát így jártatok, és sajnos mi is, bár a jelentős részét elloptátok, pl nemzeti vejkó, a Lölö a Simlicska a stadionépítő reptetőbarát, meg a zöldpénzes barát stb.
jesz
Ha kiakad, akkor is leszarja brüsszel a magyar miniszternek tett ígéretét...amíg merkel, macron, és még néhány komcsi ott liheg, addig mi csak csicskák leszünk(vagyunk)...

Vajon gyurcsányné tesz ez ellen valamit? (nem)
Aki Én
@reagens a buza Shikari: a 4es metró esetében óránként hivatkozzatok az OLAF jelentésre. Ha a gazdád van terítéken, akkor hiteltelenek?
Nem vagy te egy picit buta idióta? De!
Nessy
@jesz: nem tartom valószinünek, hogy Gyurcsány Ferenc édesanyjának tennie kellene ebben a témában!
Ha a "komcsikkal" van problémád, nézz szét pártunk és kormányunk háza táján! Találsz párat, elég komoly pozicióban!
dr. prédikátor
@reagens: Níikari cerkóf !!!meg volt már a délutáni szopásod??? Töröld le a szádról a gecit meg a szart mert nagyon búzlesz !!!Patkányivadék!!!Ja és anyád jól van?? nyerít még???
F_Viktor
@reagens: Írod:
"Egy jelentés neked "bizonyíték"?"

Mivel az OLAF büntetőeljárást nem kezdeményezhet, vádat nem emelhet, de az uniós tagállamok vádhatóságait tájékoztathatja. Arra nincs eszköze, hogy javaslatait rákényszerítse a tagállamok megfelelő hatóságaira.
Ezért a "csak" jelentés.

Viszont ha az OLAF az uniós források szabálytalan felhasználására bukkan, akkor javaslatokat küld az Európai Bizottságnak, ami ezek alapján tárgyalásokba kezd a tagország kormányával arról, hogy mennyit kell visszafizetni.
Ez történt pl. tiborcz vejkó esetében is. Fizettél geci. A sok lábon álldogáló tiborcznak!
F_Viktor
@Aki Én: Írod:
"... a 4es metró esetében óránként hivatkozzatok az OLAF jelentésre..."

Igen, kiemeltek egy-egy pontot (a 2010 előtti szerződésekkel kapcsolatban), de mikor többen kérték a teljes jelentés nyilvánosságra hozatalát, hirtelen titkosította a kormány.
Noha Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is azt nyilatkozta, a jelentés az első betűtől az utolsóig a nyilvánosságra tartozik, mert abban a 4-es metró beruházásánál elköltött magyar és uniós közpénzekről van szó!

Az OLAF mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a beruházásnál, ezért az Európai Bizottság 76,6 milliárdos büntetést szabhat ki Magyarországra.
reagens
@F_Viktor: Szóval mégis csak jelentés! Na most akkor megnyugodtam!
F_Viktor
@reagens: Jelentés, ami az EU-n belül nem marad következmény nélkül, te pedig vagy olyan hülye, hogy a büntit debil vigyorral kifizeted a maffia helyett!
F_Viktor
@reagens: Tessék B+, itt az OLAF, újabb szégyenpad a hazaárulók miatt!

"Az OLAF rekordarányú EU-s forrást kéretne vissza Magyarországtól"
propeller.hu/itthon/3452650-olaf-rekordaranyu-eu-forrast-keretne-vissza-magyarorszagtol
reagens
@Horizont: Szerinted érdekel, hogy "ti" kit és mire méltattok? :-) Nagyon nem!
Elmondom, amit szeretnék, "ti" pedig felzümmögtök! :-))))))))))))
reagens
@F_Viktor: Kiválóan fogalmazol feltételes módba! :-)))))))))))))))
F_Viktor
@reagens: Komolyan kérdezem, miért jó neked ha minden hozzászólásodban azt bizonyítod előttünk és a 101 ezer netes olvasóknak, hogy milyen tudatlan kretén egy fityeszes bértollnok?
reagens
@F_Viktor: Nekem az jön le és az ide té edőknek hogy egy álom világban élő agresszív kisebbség vagytok. Csináljáþok csak. Az ellenzék politikai sírját ássátok éppen. :-) Nekem tetszik.
F_Viktor
@reagens: Látod pocok, mekkora senki vagy, miközben azt fröcskölöd (hazudod), hogy a nem birkák képtelenek a vitára, az érvelésre, addig te vagy képtelen egy normális válasszal megörvendeztetni bennünket!
Kerülöd a kérdést, mutogatsz, vagdalózol, sértegetsz, terelsz, ahogyan a csüngő hasika alól látod a csútitól.
Komám, te csak egy szorongásos szociopata hulladék vagy, aki csak itt mer megszólalni, akinek mindig csak a leghátsó sor jutott.
Te voltál az akit focinál mindig utoljára választottak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.