Három holttestet találtak egy andornaktályai családi házban hétfő reggel, a gyanú szerint az apa megölte gyermekét és annak édesanyját, majd öngyilkos lett – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.

Családgyilkosság Andornaktályán: az apa külön élt a lányától és annak édesanyjától

A megyei hírportál úgy tudja, hogy a férfi és a nő egy ideje külön élt; az áldozatokra a nő nevelőanyja talált rá.

A rendőrség a közleményben azt írta, bejelentésre mentek ki a házhoz, ahol megállapították, hogy

a nő és a gyermek halálát idegenkezűség, feltehetőleg a kislány édesapja okozta. A férfi holttestét egy másik helyiségben találták meg, ő feltehetőleg öngyilkos lett

- tették hozzá.

A Heves megyei hírportál (heol.hu) értesülései szerint 46 éves volt a férfi, aki gyermekét és annak 44 éves édesanyját ölte meg, majd magával is végzett. A portál úgy tudja, hogy

egy ideje külön élt az anya és az apa, de a férfi gyakran megjelent a Vörösmarty Mihály utcai háznál.

A többszintes épületben a nő 80 év körüli nevelőanyja talált rá nevelt lánya és ötéves unokája megkötözött holttestére. Az idős asszony értesítette a rendőrséget és a hozzátartozókat is.

A heol.hu információit a megyei rendőr-főkapitányság nem kívánta kommentálni az MTI-nek.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Szerintem, ha az apa öli meg a feleségét és az 5 éves (!) kislányát, semmiképpen nem kell megkötöznie őket! Több ilyen gyanús haláleset is történt az elmúlt években, ahol az apát vagy az anyát vádolták a család meggyilkolásával, majd öngyilkossággal. Szerintem egyes esetekben tévedtek!
görbetükör
@vacsi: még ez is elképzelhető.
Meglehet, előtte létrával mentek este földúton... :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.