Kedden reggel a rendőrségen kapta meg L. L. Junior azt a levelet, melyet az a 76 éves sofőr írt, aki szombaton gázolta el Zuglóban az énekes hároméves fiát. A gyereknek olyan súlyos sérülései voltak, hogy a mentők hiába küzdöttek érte, a helyszínen meghalt.

Ez írta L. L. Junior gyerekének gázolója

A levélben a sofőr az együttérzéséről és arról is ír, hogy apaként és nagypapaként valószínűleg soha nem dolgozza majd fel a halálos balesetet, ugyanakkor a felelősségét nem ismeri el, mondta az Indexnek Mester Csaba, az énekes ügyvédje.

Arról az Index is írt, hogy a kisfiú az édesanyjával egy olyan gyalogátkelőhelyen ment át, amely egy járdaszigettel és két lámpával van elválasztva, a teljes szakaszon viszont sokszor nem lehet egy zöld alatt átjutni.

A 76 éves férfi és felesége a Füredi úton a Rákosi út irányába haladt, amikor a kisfiú az autójuk elé került. A zebra előtti kereszteződésénél egyébként pont pirost kapott, majd amikor újra zöldre váltott a lámpa látta, hogy előtte már egyetlen gyalogos sem ment át az úttesten. A sofőr a rendőröknek és ügyvédjének, Janklovics Ádámnak is arról beszélt, hogy minden másodpercek töredéke alatt történt.

A gyerek folyamatosan rohant és arccal a másik irányba, tehát nem a sofőr felé nézett. Ügyfelem koppanó hanghatást hallott, de az események következtében sokkot kapott, egyes részletekre emiatt nem is emlékszik. Azt mondta, hogy a hanghatás után a következő kép, hogy a felesége ráüvölt. Miután lefékezett és megállt az autóval, azonnal visszaszaladt a baleset helyszínére, ahol látta, hogy a gyermek az úttesten feküdt

– mondta az Indexnek Janklovics Ádám, ügyvéd.

A sofőrt aztán nem is nagyon engedték közel a gyerekhez és a baleset után hozzátartozókkal sem tudott beszélni. Az ügyvéd hozzátette, hogy a levelet erkölcsi és lelkiismereti okokból írták.

Forrás: index.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Most olvastam LL Junior volt feleségének nyílt levelét a Facebookon és tisztábban látok. LL Junior nem volt mintaapa, de nem ezt érdemelte. Viszont kamerázni a temetésen súlyos hiba volt tőle.
volvós
Ez már celeb szappanopera...a kisgyereknek nyugalmat odalent, Nyugodjon békében !!!
L.L Junior meg ne csináljon reklámot, köcsög cigóóóóóóóó !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.