Világos üzenet lehet a még bizonytalankodók részére.

Kósa Lajos szerint a háborút választja, aki nem a Fidesz jelöltjeire szavaz
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az ország 3177 önkormányzatából mintegy 1200 településen állított jeltöltet a Fidesz-KDNP, ami az önkormányzatok számát tekintve 37 százalékos eredmény, de ezeken a településeken összesen 7,8 millióan laknak, vagyis az ország lakosságának négyötöde olyan helyen él, ahol lehet fideszes jelöltre szavazni

- jelentett be a párt önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerdán, Békéscsabán.

A részletekről szólva Kósa Lajos hozzátette: az ezerkétszázból 850 azon önkormányzatok száma, ahol a Fidesz-KDNP a jelölő szervezet és további 350, ahol más a jelölő, de a kormánypárt támogatásával indulnak a jelöltek.

Célként fogalmazta meg, hogy 2030-ra a magyar települések döntő többsége olyan szolgáltatást, életminőséget, olyan lehetőségeket kínáljon lakóinak, ami megfelel az Európai Unió átlagának.

Az ellenzékről szólva elmondta, hogy "világos a politikai szándékuk". Azt mondják a választóknak, hogy szavazzanak rájuk, s akkor megbuktatják az Orbán-kormányt. Mint mondta, ez biztosan állandó konfliktusokat, állandó háborút jelent.

Ezért a választóknak azt kell eldönteniük, hogy olyan településen kívánnak-e élni, ahol állandó a konfliktus, a viszály és a küzdelem a kormány ellen, így értelemszerűen az építkezésre kevesebb energia fordítódik, vagy egy olyan helyen, ahol inkább a fejlődés, az építkezés, a település szépítése a legfontosabb célkitűzés.

A párt által kiválasztott jelöltekről szólva kiemelte, hogy a kiválasztott képviselő-, illetve polgármesterjelöltek osztják a két legfontosabb "fundamentumot", vagyis a munkaalapú társadalom építését és a családbarát kormányzást.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, és a Fidesz-KDNP megyei listájának vezetője közölte, hogy a párt 20 fős megyei listáját elfogadta a területi választási bizottság.

Mint mondta, a következő ciklusban folytatni kívánják a szerinte sikeres elmúlt öt év gyakorlatát, hiszen a megyei közgyűlés által felügyelt Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében csaknem 60 milliárd forint forrás érkezett Békésbe, s ezeknek a támogatásoknak köszönhetően a beruházások többsége már megvalósult, vagy folyamatban van. Az elnök kifejezte meggyőződését, hogy a következő öt esztendőre is abszolút többséget szerez a Fidesz-KDNP a 17 tagú testületben.

Herceg Tamás, a Fidesz-KDNP megyei választmányának az elnöke arról szólt, hogy a kormányzó párt a megye 75 településéből 48-ban állított saját jelöltet, míg további négyben támogatja a függetlenként indulókat.

Az elnök, aki egyben Békéscsaba és térségének országgyűlési képviselője is, a Zalai Mihály által jelzett és a megyébe érkezett TOP-os források volumenéhez hozzászámolta a Békéscsabának juttatott támogatásokat is. Így Békéscsabára további 15 milliárd forintos TOP-os pénz érkezett, illetve több mint 80 milliárd forinttal is számolnak a Modern Városok Programja keretében – hangzott el.

(MTI)

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
má akartam említeni lali,hogy az anyád gyesznait a pestistü óvjad ám ,mint ha a tieid lennének..
kamazuka
Kissé csalódott vagyok.
Kissé csalódott vagyok ,hogy a hiányzó 100 milliót egy most, már ismert ember adta a kis Zente gyógykezelésére.
Csalódott vagyok,hogy nem 100 ember adott 1 milliót,ami kb 3000 euró.Mert ez utóbbi, némi társadalmi jólétet tükrözne.
Csalódott vagyok, mert így a választások előtt nem látjuk tömegesen a fától az erdőt.
De fölteszem a kérdést!
Miért közadakozásból kell a gyógykezelés finanszírozására gyűjteni,mikor ott van a társadalom biztosító?
És most akkor ki hazudik?
Az, aki ilyen magas adókkal spékelt alacsony jövedelem színvonalon tart dolgozó milliókat egy országban?
Vagy az, KI azt harsogja ,,NEKÜNK, A GYERMEK AZ ELSŐ!
Lajoskám!
Véleményem szerint ha igaz,hogy M.L az adakozó,akkor Ő, közadakozás címén a ,,nekünk a gyermek az első" szlogenetekre
Így a választások előtt ,lőtt egy hatalmas öngólt!
Márpedig futbal berkekben az öngól az ellenoldalt erősíti.
Nem igaz?
Sámannus
Lala te hatökör ti háborúztok 2006 óta mindenkivel.
kokopelli
@Dr plágium: ...ő nem tudja,hogy mi az a fenyegetőzés! Egyszerűen megmondja mint egy gyerek!
Bennünket választotok akkkor jó,ha meg nem akkor megrohadtok!...capisce ?? ...(gyermeki őszinteség!)
Aki Én
A qrva anyád, az választja a háborút, te félkegyelmű geci
kereső
@kamazuka: "Miért közadakozásból kell a gyógykezelés finanszírozására gyűjteni,mikor ott van a társadalom biztosító?"- 2012.01.01. napjától- amikor hatályba lépett az Alaptörvény- nincs társadalombiztositás Magyarországon. 120 év után megszünt. Az ne tévesszen meg sem Téged, sem senki mást, hogy a "finanszirozási törvénye"? még mindig a Tbj. nevet viseli.
Nem tudom jövőre milyen Tv. nevet fognak adni- hiszen megszűnik a külön nyugdij-és eb. járulék,és a munkavállalói járulék( munkanélküli ellátás fedezete /lenne), és egyetlen járulékot vonnak a jövedelemből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.