Közel 130 millió forintos veszteséget okozott az áram- és a gázszolgáltatónak egy fedett teniszpályákat üzemeltető pécsi vállalkozó, ezért lopás miatt vádat emelt ellene a Pécsi Járási Ügyészség – közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

130 milliós áram- és gázlopás miatt emeltek vádat egy pécsi sportegyesület vezetője ellen
Fotó: MTI/Marjai János

A pécsi férfivel szemben egyebek mellett különösen nagy értékre elkövetett lopás a vád, mert a gyanú szerint

2003 és 2016 között a gázszolgáltatónak 62 millió, míg az áramszolgáltatónak 67 millió forint kárt okozott jogosulatlan vételezéssel.

A közlemény szerint a férfi egy pécsi sportegyesület vezetőjeként annak telephelyén és a mellette fekvő lakásán a villamosáram- és gázfogyasztásmérő állását megváltoztatta, majd ennek leplezésére a mérőórákra hamis zárópecsétet tett. A sporttelepen négy teniszpályát lefedő, nagy energiafogyasztású légtartásos sátrat üzemeltetett.

A férfi által elkövetett bűncselekmények 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők – derül ki a tájékoztatásból.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Elfeledte a védelmi pénzt befizetni !!!
Lepényleső
Nem tudta,hogy nem a tenisz a menő hanem a focika,ahol szabadon mehet a lopika?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.