Magyarország, ahogy eddig is tette, ezután is támogatja Georgia területi egységét a nemzetközileg elismert határai között, és továbbra is kiáll az ország euroatlanti integrációs törekvései mellett – mondta Áder János államfő csütörtökön Tbilisziben, Szalome Zurabisvili georgiai elnökkel közös tájékoztatóján.

1990 óta nem járt magyar államfő ebben az országban, Áder János megtörte a jeget
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A köztársasági elnök, aki 1990 óta az első magyar államfő, aki az országba látogat, reményét fejezte ki, hogy az új Európai Bizottság lendületet ad Georgia integrációs folyamatának, amely az elmúlt években megtorpant.

Az államfő a turizmusról szólva azt mondta: annak komoly növekedést adott egy légi járat öt évvel ezelőtti beindítása, így a jövőben is hasonló megoldásokra lesz szükség.

Áder János további együttműködési lehetőséget látott a vízügy terén, hiszen a vízkincsben gazdag, iparosodó és mezőgazdasági termelést is folytató Georgia számára a víztisztítás kérdése megkerülhetetlen.

Az országot ugyancsak segítheti Magyarország tapasztalata a termálvízkészlete hasznosításában

- tette hozzá.

A jövő azonban az informatikáról szól – jelentette ki, hozzátéve: lehetőséget lát arra, hogy a Kínával együttműködésben elektromos autók gyártását tervező Georgia Magyarországon tesztelje járműveit.

Az államfő a kulturális kapcsolatok építését is szóba hozta, és ígéretet tett arra, hogy

elősegíti a jövőben georgiai művészek magyarországi fellépését, mert, ahogy fogalmazott, azoknak bármelyik magyar kulturális fesztiválon lenne helyük.

Szalome Zurabisvili a találkozó témái közül Georgia oroszok által elfoglalt területei, Dél-Oszétia és Abházia ügyét emelte ki. Rámutatott arra, hogy feszültségekkel terhelt nyár van az országa mögött és kijelentette: a politikai tárgyalásoknak új formát kell adni a kialakult helyzet javítása érdekében.

Köszönetet mondott a magyar részvételért az Európai Unió Megfigyelő Missziójában (EUMM), amely ezen területek határait felügyeli, és amelyet csütörtökön Áder János is meglátogat. Mint mondta, a konfliktus elsősorban a határ két oldalán élők életét súlyosbítja.

Kiemelte országa euroatlanti integrációs törekvéseit és az ehhez nyújtott magyar támogatást.

A kétoldalú kapcsolatokról szólva azt mondta: Georgia gazdasági fejlesztésében is számít a magyar tapasztalatokra,

a grúz diákok számára pedig óriási lehetőségnek nevezte, hogy a cserediákprogram keretében Magyarországon szerezhetnek európai tapasztalatot.

Szalome Zurabisvili az energetikai és a számítástechnikai terén megvalósítható együttműködés bővítését is kiemelte.

Áder János háromnapot hivatalos látogatása keretében csütörtökön koszorút helyezett el a georgiai állam egységéért életüket áldozó katonák emlékművénél. Az államfő nap folyamán találkozik Arcsil Talakvadzéval, a georgiai parlament elnökével, majd ellátogat Mchetába és Odzisibe, az unió határt megfigyelő missziójához.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ezidáig még nem volt szennyezett terület!!!??
namihami
Az MTI, a nagy se..nyalásban olyan mélyre szaladt, hogy a nyelve mellett az agya is beterült a nyalás pozíciójából származó termékkel.
Máskülönben nem jelentett volna megoldhatatlan feladatot annak kiderítése, hogy a Georgia, mint állam, pontosan megegyezik Grúziával.
Csak arra még, mint volt barátra még a Fidesz-szavazók szovjet tagállamként asszociálhatnak.
Az az idő pedig, Orbán-történelem szerint:: fúúújjjj!
Ő már csak oroszországi (putyini) se..et nyal eltökélten
lusta
Georgia az USA tagállama.
Olvasva a keleti utat, szerintem Grúziában járt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.