Kövér hablatyol megint, Biblia, az piszokul jól hangzik, ezzel lehet jól odapörkölni a piszok ellenzékieknek, még akkor is, ha semmi értelme az egésznek. Kövér László a Demográfiai Konferencián Máté evangéliumának egy helyét idézte.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

man at work
Azért ez nem ilyen egyszerű...
Mindent figyelembe kell venni, mindent egymás mellé kell rakni és a teljes képet nézni (a jelenlegi ismereteink szerint, értelmezési képességeink szerint - és mindezt az idő áramlatában), és úgy végső-nyilatkozni.

Gábor György, pl mesélj kicsit a reikiről, ami nyilvánvalóan "rejtelmes erő" és nem Istentől való, de mégis meg lehet gyógyítani vele olyan embereket, akiket az orvostudomány nem tud.
Vagy mesélj a pünkösdi-karizmatikus egyházak gyógyításairól, amik szintén nem Istentől való erő.
Amúgy a voodoo-val is lehet gyógyítani, sőt, ördögöt is űzni.

Gábor György, csak a felszínt kapartad meg, így nem is következik belőle semmi.
Természetesen Kövér László megint hülye volt, mint mindig, de most nem ez a kérdés.
Yoda69
Az ilyen virtualis buktatassal mar Dunat lehetne rekszteni. Egy valos buktatas kellene mar.
Mellesleg tok mindegy mit idez koteles elvtars. Ez a taho a birkanyajnak beszel, aki fel sem fogjak a szavait. Sot, nagyreszuk meg magyarul se beszel rendesen, vagy egyaltalan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.